Keresés "európai únió"

Vashegyi bor: most osztrák, de régen magyar volt

Körülnéztünk az egykori magyar borvidéken, az Eisenbergen: igazán otthonosan érezhettük magunkat, kékfrankost és olaszrizlinget kortyolva a kis pincefalukban, ahonnan a magyar nemesek nevét viselő dűlők közül még a jáki templomra is rálátni.

Rovarok és egyéb finomságok

Az utóbbi időben egyre többet hallani a rovarfogyasztás előnyeiről, az újságok címlapsztorikban írnak az ízeltlábúak gazdag fehérjetartalmáról, sőt az Európai Unió tanulmányt készített a tárgyban. A rovarok mellett továbbra is divat a gyilkos ételek fogyasztása. Ínyencségek a világ négy tájáról.

Folyékony zöld arany

Az ételeket szó szerint megszínesítő, télen-nyáron használható, mégis kevésbé ismert ételízesítő, a tökmagolaj került ezúttal a szakértő zsűri asztalára. Íme, a Pannon Gasztronómiai Akadémia és a Magyar Konyha legújabb tesztje.

Magyarádi virtus

Az év bortermelője díjat a partiumi, ménesi borvidék meghatározó borásza, Balla Géza nyerte el. Az aradi borászt a Ceaușescu-rendszer örökségéről, a borkultúra „újraindításáról” és a megszenvedett ízekről kérdeztük.

A föld gyümölcse

Az év első igazi gyümölcse nemcsak finom, de amikor az eper ellepi a piaci standokat, a citrusféléket is sutba dobhatjuk: náluk is több C-vitamint tartalmaz. De számos más vitamin is található benne, emellett jelentékeny kalcium-, magnézium- és vasforrás.

Gasztronómiai fejlesztések európai uniós forrásból

Konyhai eszközökre vagy gépekre gondolunk legtöbbször, ha azt halljuk, hogy egy gasztronómiai, édesipari vállalkozás pályázati pénzt használt fel. De a támogatott körbe egy míves kőkerítés restaurálása ugyanúgy beleférhet, mint gyakornokok foglalkoztatása, amivel az általános szakemberhiány közepette is biztosítható a képzett munkaerő.

Gönci barack

Hétvégén lesz a Gönci Barack Vigasság Boldogkőváralján. De miért is olyan híres a gönci barack? Világmárka, miután az EU védett földrajzi jelzésű terméknek minősítette. Nem véletlen, hogy egy fesztivál is viseli a nevét.

A magyar óriás nyúl

Tenyészete a XX. század első feléhez vezethető vissza. A nyulakat méretük alapján több kategóriába sorolják. Van törpe, kis- és közepes testű. Ha egy nyúl testtömege meghaladja az 5,5 kg-ot, onnantól kezdve nevezhető óriásnak. Mátranovákon jártunk, a Faluhely majorban. Merthogy ott élnek a magyar óriások.

Tejcukor-érzékenység

Egy átlagos európai étrendben a szénhidrát bevitel körülbelül 5 %-a tejcukor. Természetes formában a laktózt a tej tartalmazza. A tejtermékek előállítása során tejcukortartalmuk csökken. A tejcukrot adalékanyagként a sütő-, édesipari, húsipari termékek, kész- és félkész ételek is tartalmazhatják.

Miért együnk sok halat?

Magyarországon az egy főre jutó halfogyasztás négy kilogramm évente, ami messze elmarad az európai országok átlagától. A hal pedig nagyon egészséges, telítetlen zsírsavtartalma hozzájárul a szív megfelelő működéséhez is. Jelenleg is kampány folyik a halfogyasztás növelése érdekében.

Nem a GMO termékekre

Magyarország a genetikailag módosított szervezetektől mentes élelmiszerek gyártásának az egyik élharcosa. Az utóbbi időben szerencsére szinte egész Európában határozottan lépnek fel a GMO mentes termékek érdekében.

A Kreinbacher Birtok Somlóról

Kreinbacher József üzletember 2002-ben birtokot alapított Somlón, ültetvényeket vásárolt, szőlőt telepített és elképesztő fejlesztésekbe fogott. A Kreinbacher Birtok mára Magyarország egyik leghaladóbb szellemű borászatává nőtte ki magát, ráadásul a hazai pezsgők frontján is áttörést ért el.

Janka, Dáma, Karola. Rizstermelő nemzet lehetnénk?

Ha más nem, az egyre forróbb nyarak mindenképp kedveznek a rizsnek, az Alföld szikes, kötött talaját pedig jól lehet hasznosítani. A rizs ugyan jövedelmező gabonafajta, de termesztése nem olyan egyszerű, mint a búzáé. Pedig a cél az lenne, hogy a magyar emberek rizsigényét a hazai termelés ki tudja elégíteni.

Ízetlen narancsok?

A boltokat, főleg az áruházláncokat ellepték az olcsó narancsok. Az ízetlen, gyenge minőségű déligyümölcsök, amelyeket ipari körülmények között termelnek, már kétszáz forint alatti áron kaphatók.

Gasztroturizmus

Változnak az idők. A turizmus új utakon jár, a tematikus városlátogatások esetében a gasztronómia egyre nagyobb szerepet kap. Az északi országok és Spanyolország példája kezd hatni egész Európában. A Bocuse d'Or szakácsverseny pedig Magyarországnak hozhat turistákat.

Savanyúvizek régen és ma

A Kárpát-medence ásványvizekben gazdag, ásvány- és gyógyvizeinek története is a messzi múltba nyúlik vissza. A friss, tiszta, üdítő hatású víz a legfontosabb környezeti erőforrásunk.

Eszi, nem eszi... Zöldségközösségek

Francia mintára szerveződnek országszerte egyre-másra a zöldségközösségek. Néhány tucat család támogatási szerződést köt egy közeli gazdával - általában egy évre. A zöldségközösségek tagjai viselik a gazdaság kockázatait, cserébe...

TOP 10 termelői tej

Valószínűleg mindenki próbált már otthon tejet altatni. Szinte törvényszerű, hogy a nagyüzemi tejek keserű itallá válnak, míg a házi tej rendes aludttejjé "alszik". Nem csoda hát, hogy bizalmatlanok lettünk a nagyüzemi és importtejek iránt. A Magyar Konyha magazin ezúttal a termelői tejeket vette lajstromba.

Ökológiai fordulat

Az ökológiai gazdálkodás a talajok és az élővilág épségének, valamint az emberek egészségének megőrzését célzó termelési rendszer. Az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet ennek magyarországi továbbfejlődését elősegítő szervezet.

Kenyér és bűn

„A világ erőforrásai elegendőek ahhoz, hogy kielégítsék mindenki szükségleteit, de nem elegendőek ahhoz, hogy kielégítsék mindenki mohóságát.” Mahatma Ghandi hajdan bölcs szavai egy az egyben tükrözik a mai fogyasztói társadalom tipikus tünetét. Igaz, egyre többen vagyunk, akik odafigyelve, tudatosan kezdenek alább adni ebből a mohóságból – de még mindig nem elegen.

Rekeszek a konyhában

Hogy jutottunk el odáig, hogy a skandináv országokban már a kidobott élelmiszer újrahasznosításán gondolkodnak? Milyen kísérlet bizonyítaná be a kétkedőknek, hogy érdemes odafigyelni, mi minden fut át a konyhánkon? A válság tényleg kevesebb szemetet eredményez? Kérdések, amelyekre Török Szabolcs, az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft. (OHÜ) szóvivője ad választ.

Ezerarcú, ezerszemű

A máknövény (Papaver somniferum) legalább hatezer éve ismert. Valószínűleg a mediterrán térség nyugati feléből vagy Nyugat-Ázsiából származik. Krisztus előtt 1500-ban Egyiptomban és a minószi civilizációban is ismerték. Az ókori görögök mékon névvel illették a sokféleképp felhasznált, kék és fehér magvú növényt.

Pannon derű, sváb alázat - Heimann Zoltán, a showman borász

Tíz évvel ezelőtt vágott bele Heimann Zoltán a kadarkát megmentő kísérletébe, aminek szerinte tíz év múlva már lehet is eredménye. Ez a konzervatív értékszemlélet és nyolc generáció köti a szekszárdi röghöz a borászt, aki Pannóniát látja, ha kitekint az ablakon.

A kézműves sajtok diadala

Egy eldugott kis andalúz faluban a helyi kecskék és juhok tejéből készült sajttal a Payoyo cég 2011-ben négy kategóriában is elnyerte " A világ legjobb sajtja" címet. Magyarországon is egyre többen próbálkoznak házi kecske és tehénsajt készítésével. Az Őrség vagy a Káli-medence éghajlati adottságai kifejezetten kedvezőek a tejet adó állatok tartására. Egy andalúz kézműves sajt példája mutatja, hogy érdemes munkát fektetni a jó sajt készítésébe, mert idővel meghozza az eredményt.

Rovarok és egyéb finomságok

Az utóbbi időben egyre többet hallani a rovarfogyasztás előnyeiről, újságok címlapsztorikban ecsetelik, hogy az ízeltlábúak milyen egészséges étkek, mivel kíváló fehérjeforrások, sőt az Európai Unió tanulmányt készített a tárgyban. A rovarok mellett továbbra is divat a gyilkos ételek fogyasztása. Ínyencségek a világ négy tájáról.

Pisztránglesen Lillafüreden és Szilvásváradon

Pisztrángos nemzetek vesznek körül bennünket, ám hazánkban csak néhány helyen, elsősorban Lillafüreden és Szilvásváradon tenyésztik és dolgozzák fel természetes élőhelyén ezt a könnyű, jó ízű halat. A bevásárlóközpontokban kapható, hazainál olcsóbb chilei, török vagy éppen ír pisztráng kizárólag az árversenyben ver köröket a hibátlan magyar árura.

TOP 10 balatoni halsütő

Igazi retró. Düledező büfék, hullámpala, paprikás olajszag, sorban állás, sör, rozéfröccs, strandpapucs, fecske fürdőga­tya. Hekk, keszeg, lángos, pala­csinta, sült kolbász. Koviubi, ha van. Nagy szelet puha kenye­rek. Életérzés. Időutazás a het­venes évekbe. A balatoni gaszt­ronómia utolsó mohikánjai a halsütők.

Apáról fiúra - A Tamás Pince hosszú távra tervez

A közel százötven éves Balaton-felvidéki vincellérházat csak annak volt hajlandó eladni a korábbi tulajdonosa, aki a szőlőt is megvette hozzá - így kerültek Tamásék Csopakra, nem is olyan régen, úgy másfél évtizeddel ezelőtt. Épp tíz éve annak, hogy saját boraikat palackozzák.

Balatoni titok - A legjobb éttermek, halsütők, cukrászdák

A Kistücsök továbbra is a Balaton legjobb étterme. Akad néhány rokonszenves kísérlet, ám a tópartot változatlanul uralják a buszos, cigányzenés "becsali" csárdák, a fantáziátlan kisvendéglők, amiket inkább vendégfogónak, mintsem vendégfogadónak kellene nevezni, s a "trendi", pörgős éttermek, ahol a "merdzsóval" érkező újgazdagok tesznek kísérletet arra, hogy kiejtsék a bersagliere laska nevet. Számos kudarc ellenére megkíséreltünk össze szedni tíz olyan éttermet, melyekért (ha nem is mindig könn

Olvasson bele legújabb magazin számunkba!

Előfizetek a magazinra Megnézem