Keresés "spagetti"

Az év séfje

A nulláról kezdte, majd hét év alatt három Michelin-csillagot szerzett az Abruzzo tartománybeli Rivisondoliban lévő Reale étterem séfjeként. Aztán séfiskolát nyitott, kísérleti éttermeket indított, egy római kórházban pedig mintakonyhát működtet. Az idei Madrid Fusión nemzetközi gasztronómiai konferencián Niko Romitónak ítélték „Az év séfje” díjat.

Húst hússal. Egy brazil magyar húsgyáros

A kalandos sorsú magyarok egyike. A Nógrádból származó sokgenerációs mészárosdinasztia leszármazottja, Brazília egyik legnagyobb húskereskedője, aki a Magyar Konyhának mesélte el először élettörténetét. A húskirállyal beszélgettünk.

Szilveszteri falatok

Apéritif, mondja a francia, antipasto, szól az olasz, pincho, tapa mondják a spanyolok, finger-food egyszerűsít az angol. A magyar nyelv sem szűkölködik a kis falatok megnevezésekor: katona, kanapé, falatka, harapnivaló.

Megkomponált ízek

„Soha nem laktam a Zeneakadémiától két villamosmegállónál távolabb, ma pedig már élvezem, hogy kertészkedhetek” – mondja Balázs János. A Kossuth-díjas zongoraművész vendégül látta a Magyar Konyha stábját, s beszélt a zene és a gasztronómia összefüggéseiről is.

Élet a trappistán túl

A Pannon Gasztronómiai Akadémia és a Magyar Konyha újabb közös tesztjén sajtok kerültek a zsűri elé. Tesztünkkel azt kívántuk felmérni, hogy az igényesebb fogyasztók számára ezek alternatívájaként milyen hazai, kisüzemi termékek állnak rendelkezésre.

Utazás a velős csont körül. Kulináris kalandok Karinthyában

Amióta Karinthy Márton közreadta Ördöggörcs, avagy utazás Karinthyába című családtörténetét, mindent tudunk a XX. század legkülönösebb irodalmi famíliájáról. A legendák ködvilágából Karinthy Márton teremtett hús-vér valóságot. Egy fontos kérdéssel azonban adós maradt: mennyire érdekelte a gyomros matéria a Karinthyakat?

A napfény ízei - A délolasz konyha

Kulináris szempontból nem baj, hogy Dél-Olaszország nem tudott lépést tartani a modernizációval, mert így jobban megmaradtak a hagyományok – véli Luigi Cremona olasz étteremkritikus, aki az Olasz Külkereskedelmi Intézet meghívására érkezett hazánkba tizenöt campaniai, szicíliai, pugliai, calabriai és basilicatai termelő kíséretében.

TOP 10 Ebédmenü

Nem ehetünk minden délben drága étteremben, nem várhatunk órákat egy-egy fogásra, és sajnos többnyire a munkahelyi menzára sem számíthatunk. Továbbra is nagy divat az ebédmenü, és most már találni is olyan minőségi helyeket, ahol nem roston csirke vagy rántott sajt jelenti a gyors ebédet, hanem előkészített, de jó alapanyagból készült, megfelelő ár-érték arányú menü. Összeállításunk a főváros tíz legjobb ebédelőhelyeit tartalmazza.

Nőnapi könyvajánló

Március 8-a Nemzetközi Nőnap, ezen a napon a férfiak virággal lepik meg a róluk gondoskodó nőket, asszonyokat megköszönve ezzel odaadásukat. A nők költőket, írókat, festőket is megihlettek, alkotásaikban a nők különlegességét, szépségét, bájait hirdették. A szeretet hölgynek könyvet is ajándékozhatunk az elmaradhatatlan virág mellett.

Till Attila: Tiszta tészta

Nem mindenki tudja: a népszerű tévés egy ideje gasztroesemények népszerűsítésében is szerepet vállal. Szeret főzni, mindene a magyar konyha, a tészta, a jó kenyér és a jó kávé, de szívesen kipróbál egzotikus ételkülönlegességeket is. Till Attilával jóízűen lehet beszélgetni az evésről.

A makaróni diadalútja. Tészta- és filmtörténelem. II.

Elgondolkodtunk-e már azon egy nagy tál olasz tészta fölött, hogyan is született meg ez a világot meghódító fogás? Köztudott az olaszokról, legendák gyártásában is első osztályúak, ezért a következő bő ezer évben elég sok elképzelés látott napvilágot arról, mi is lehet a tészta valódi útja. Ma már hozzávetőleg 350 fajta tészta számolható össze, az alábbi csoportokra bontva: hosszú tészta, metélt tészta, rövid tészta, apró tészta, különleges tészta és töltött tészta. S ha valaki elmegy Olaszorszá

Szolnok kincsei

Nem tudjuk, hogy Szolnok valóban Magyarország legélhetőbb városa-e, ahogy azt egy három évvel ezelőtti tanulmány állította, de az biztos, hogy az ízeire büszke lehet a Tisza fővárosa. Szolnoknak saját süteménye van, a habos isler, a Tisza-híd mellett igazi tiszai halászlét, a színháznál újító konyhát kóstolhatunk, a város környékén páratlan gyümölcsök teremnek. Összeállításunkban a szolnoki gasztronómia legjavát ajánljuk olvasóink figyelmébe.

A Liliomfi Étterem a színháznál

Öt éve, hogy a Liliomfi megnyitotta kapuit a Szigligeti Színházzal szemben. Azóta bebizonyosodott: van igény Szolnokon a minőségi alapanyagokból dolgozó, olasz és magyar alapokra épülő, korszerű nemzetközi konyhára. Az éttermet a névadó komédia Liliomfija és Gyuri pincére segített megismertetni a Magyar Konyhával.

Séfműhely Budaörsön

Az utóbbi években sorra zártak be a főzőiskolák, már azt gondolhattuk, hogy megcsappant a konyha iránt érdeklődők száma. Budaörsön, a Coninvest bemutatótermében viszont telt ház fogadta Varjú Viktort és Danó Zoltánt, a Bock Bisztró, illetve a Vendéglő a KisBíróhoz séfjeit.

Prima Donna – príma konyha. Beszélgetés Marton Évával

Harminc évig élt külföldön. Szinte mindenütt megfordult, ahol operaház működik. A houstoni Ritz hotel séfje, Todd Rogers egy süteményt nevezett el róla. Mit jelent Marton Évának a karácsony? A Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas opera-énekesnővel beszélgettünk.

Az olasz konyha változatai

Van olyan, hogy olasz konyha? Nincs. Az olasz csizma minden táján más alapanyagok kerülnek az asztalra. Észak és dél, tengerpart és hegycsúcs tányérjai más és más ízeket rejtenek.

Kulináris mozi

A kiválasztott moziételek mindegyikét nők készítették. Minden emblematikusnak mondható étel mögött egy nő áll. Manapság a szakácsvilág sikertörténeteit többnyire férfiak írják, de mindegyikük mögött felfedezhető egy nő ízlése. Menünk tehát a női szakácsmesterség dicsérete...

Nápolyi konyha a Komjádinál

"Nem volt kedvem Nápolyba költözni, ezért egy falat Nápolyt hoztam Budapestre". Ezzel a mondattal nyitotta meg új éttermét Kásás Tamás olimpiai bajnok vízilabdázó a Komjádi uszoda szomszédságában.

5. Tésztagyúrás

Végy tíz dekagramm liszthez számítva egy tojást, dolgozd össze, pihentesd, majd nyújthatod és formázhatod. A tésztagyúrás pofonegyszerű.

Molekuláris gasztronómia A-tól Z-ig

A konyhaművészet és a tudomány összefonódása kapcsán sok szó esik a magyar származású Kürti Miklósról, a "konyha fizikusáról". A molekuláris gasztronómia megteremtőjének mégis sokan tanítványát, Hervé This francia tudóst tartják, aki megbecsült fizikus és televíziós személyiség.

Tészták

Ismét egy tematikus sorozat. A sok angolszász és német szakácskönyv után ezúttal egy olasz kiadó köteteit olvashatjuk magyarul.

Fanatikus íznyomozó

Impozáns kötet Heston Blumenthal új könyve. A molekuláris konyha angol fenegyereke, a csigakása, a nitrogénnel hűtött rántotta, a sült szalonnás-tojásos fagylalt "feltalálója" nyolc olyan klasszikus európai ételt "tökéletesített", melyeket mindenki ismer. Például a sült kolbászt, a bolognai spagettit, a Fekete-erdő tortát.

Ételalkimista Budapesten

Magyarországon is akad szakember, aki magas színvonalon műveli a konyhai alkímiát, amelyet a magyar származású oxfordi fizikus, Kürti Miklós nevezett el 1988-ban molekuláris gasztronómiának. Tequilával főz a molekuláris konyha hazai úttörője.

Olvasson bele legújabb magazin számunkba!

Előfizetek a magazinra Megnézem