Keresés "finn"

A tenger libamája

A legdrágább ritkaságokat mindig azok veszik meg, akikből az ember egy fröccsöt sem nézne ki.

Hagymában a brummogás

A tavasz egyik első csemegéje az erdők alján és a piacokon márciusban, áprilisban megjelenő medvehagyma. A hosszúkás, zöld levelek nemcsak finomak, de kifejezetten jólesnek a téli hurkák, kolbászok és társaik után.

Szakácskönyvet karácsonyra 2.

A minőségi szakácskönyvek kiválasztása több fortélyt igényel. A megkapó borító és a szép fotó csalóka lehet, a tartalmi igényesség megítélése viszont nem könnyű első lapozásra. Mit érdemes kézbe venni?

Rovarok és egyéb finomságok

Az utóbbi időben egyre többet hallani a rovarfogyasztás előnyeiről, az újságok címlapsztorikban írnak az ízeltlábúak gazdag fehérjetartalmáról, sőt az Európai Unió tanulmányt készített a tárgyban. A rovarok mellett továbbra is divat a gyilkos ételek fogyasztása. Ínyencségek a világ négy tájáról.

Kecskeeledelek

A kecsketejből készült termékek reneszánszukat élik, a tudatosan táplálkozók és a különleges ízeket kereső ínyencek egyaránt előszeretettel vásárolják a kecsketejet, illetve a belőle készült sajtokat. A kecske húsa viszont sokkal ritkábban kerül asztalra, mint bégető rokonáé.

Gyenge báránykákat tárkonnyal

A sonka mellett a bárány játszik döntő szerepet a húsvéti asztalon. Ő szolgáltatja vasárnap a bibliai hagyományokon alapuló ünnepi pecsenyét. Méghozzá minden formában!

Rozsólis és roszprádli - mit evett a márciusi forradalmár?

Képzeljük magunk elé a reformkori Pest-Budát. Már lebontották a városfalakat, elkezdték a csatornázást, felépültek a Duna-parti paloták, fásították a Városligetet, megrendezték az első lóversenyt, divatba jött a cilinder (amit hengerkalapnak neveztek), a francia módi, de újra hódított a díszmagyar és a csárdás is. A Dunán elindult az első gőzhajó, Irinyi feltalálta a „zajongásmentes gyufát”, a rikkancsok Kossuth lapját, a Pesti Hírlapot árusították, a Váci utcában Wigand Ottó megnyitotta könyves

Fekete ételek, nem csak sátánistáknak

Vicces, de a színelmélet szerint a fekete nem szín, hanem a fehérrel, meg a szürkével együtt „színtelen szín”. Ezzel együtt persze mi, hétköznapi emberek színnek tartjuk, többek közt a gyász és az elegancia szimbóluma, és mint ilyen, soha nem megy ki a divatból. Sőt, ha a fekete ételekre gondolunk, azok most vannak feljövőben.

„Kicsit meg lehetne tempózni, nem?”

„Nem baj, ha drága egy hely, de ha az, akkor a kínálat legyen pazar” – mondja Scherer Péter, aki nem riad meg, ha főznie kell. A színésszel reggelikről, étterem-látogatásról, hurkasütőben eltöltött hónapokról, mértéktartásról, a kígyóuborka illatáról és a rejtélyes hetedik ízről is beszélgettünk.

Gyilkos ételek

De gustibus non est disputandum. Felesleges az ízlésről vitatkozni. Vannak őrült ínyencek, akik horribilis árat fizetnek azért, hogy megkóstoljanak egy „halálos” ételt.

Lángoló Dunakanyar. A GaBko Chili története

Egymás mellett utaztunk a vonaton, többször, egymás után. Elsőre csak egy olyan férfinak tűnt, akinek a vállai mellett az enyém már annyira nem fér el a MÁV által szűkösen mért helyen. Az ország talán leghíresebb chilitermesztőjénél jártunk.

Szakácskönyvet 100 forintért? Igen!

„A kommunizmus tönkretette a magyar konyhát, levágta csülkeit, megszórta vegetával és piros hamisarannyal.” –háborgunk gyakran, átkozzuk az elmúlt évtizedeket, megtagadva még azt is, ami véletlenül jó volt benne.

Ezek a legjobb kifőzdék a fővárosban

A Budapest TOP 10 kiadványban listánkba vettünk a kisvendéglőket, igazi étkezdéket, a modern kifőzdéket is. Olyan ebédelőhelyeket, ahol az egyszerűség az úr, de a tálalás, a fogások már a modern kor igényeihez igazodnak. Idén is megjelentetjük bővített kiadású gasztrokalauzunkat. Olvasóinktól várjuk a javaslatokat, észrevételeket!

Gönci barack

Hétvégén lesz a Gönci Barack Vigasság Boldogkőváralján. De miért is olyan híres a gönci barack? Világmárka, miután az EU védett földrajzi jelzésű terméknek minősítette. Nem véletlen, hogy egy fesztivál is viseli a nevét.

Lappföld ízei

Élelem, ruházat, szállítmányozó és egyben a táj organikus eleme. Mi az? A turisták kedvencével, a rénszarvassal lépten-nyomon találkozhatunk Finnországba érkezve.

Együnk bogarat!

Kassák Lajos önéletrajzi regényében (Egy ember élete) bevallja, hogy Brüsszelben bizony literszám falta a stanicliba csomagolt cincérbogarakat, hogy csillapítsa éhségét. Kassáknak szüksége is volt alternatív fehérjeforrásra, hiszen egy árva peták nélkül gyalogolt el – némi kitérővel – Budapestről Párizsba.

Az öröm pillanatai

"A magyar konyha megint szép lesz, méltó régi nagy híréhez" - egyszerűen nem lehet kihagyni a parafrázist. A magyar konyha zsíros, paprikás ízei ma már a múlté, a modern konyhaművészet kezd terjedni és reméljük hamarosan az egész ország területén a vendéglőkben büfékben is a minőségi magyar konyháé lesz a főszerep.

Bocuse d'Or - Csodaszép lett a magyar tál

Bíró Lajos értékelése szerint kiváló az idei verseny színvonala. Jó volt a hala a norvég és az izlandi versenyzőnek, de egyiküknél a hús már egy kicsit elcsúszott. A nagy esélyesek idén is a norvég, a svéd, a dán és a francia induló, de jó a finn csapat is, és van egy erős középmezőny; az észtek idén gyengébbnek tűnnek. Széll Tamás jól dolgozik. Sok új versenyző és coach (tréner) is feltűnt idén, több helyen cserélődött a helyi Bocuse d'Or Akadémia elnöke is.

Bocuse d'Or - Rengeteg magyar szurkoló a lelátón

A zsűri elfoglalta a helyét, középen Hamvas Zoltán, a magyar Bocuse d'Or elnöke, nem messze tőle Szulló Szabina és a többi nemzet képviselője. Megkezdődött a tálalás, a zsűri kóstolja az első halas tányérokat. A közönség tombol, fotósok hada követi az eseményeket.

A Bocuse d'Or Budapesten - FOTÓK!

A Bocuse d'Or európai döntőjére húsz nemzet séfjei érkeztek Budapestre. Magyarországot Széll Tamás, a 2013-as világdöntő 10. helyezettje képviseli, commis-ja (segítője) Szabó Kevin, a coach Vomberg Frigyes, a csapatkapitány pedig Szulló Szabina. A verseny első napján sorrendben az izlandi, az osztrák, a norvég, a bolgár, a finn, a német, az észt, a spanyol, a brit és a török csapat készítheti el és mutathatja be a haltányért, majd a vadtálat. Széll Tamás szerdán kezdte meg a versenyt.

A tíz legjobb sunday brunch

A reggeli (breakfast) és ebéd (lunch) időbeni találkozásából született brunch kifejezés leginkább a vasárnapokra lett jellemző az elmúlt években: innen is alakult ki a sunday brunch elnevezés. Kezdetben leginkább csak a hotelek éttermeiben lehetett a hét utolsó napján lazulni pezsgővel a kezünkben, de az elmúlt időszakban egyre több étterem is kínál exkluzív vasárnapi ebédeket. Összeszedtük most a legjobbakat.

Budapest, 2016. május, gasztrofőváros

Eldördült az első lövés, lezajlottak a selejtezők, a főváros készül a Bocuse d’Or szakácsverseny májusi, európai eseményére. Adott a lehetőség, hogy a világ szeme és szája ránk figyeljen, vigyék a hírt, hogy zajlik a gasztroforradalom Budapesten.

A Feketetói Vásár: Alkudozni miccsfüstben

Bukolikus miccssütögetés ide vagy oda, Romániában nagyon kevés helyen készítik helyben a miccset. Két vállalat fóliázott nyers miccse uralja a piacot, mindenki ezt veszi, a feketetói árusok is. A vásárban a megfáradt utazó ehet savanyúlevest, azaz csorbát vagy szárított halat, és vihet haza mézet, mézes diót, lekvárokat, gyümölcsöket, juhsajtot, ordát és természetesen pálinkát is.

Főzdeforradalom!

Napjainkban divat forradalomról beszélni a gasztronómia és az élelmiszeripar területén, s ez mára elérte a kézműves söröket is. Hazánkban a közelmúlt gyakran ismételt és talán még mindig eldöntendő kérdése, hogy mit is nevezhetünk kézművesnek – de vajon azt tudjuk, hogy mi a sör? És hogy mitől lesz a sör kézműves?

Csúcsgasztronómia vegán módra

Csak növényi eredetű alapanyagokból készül a Babel étterem új kóstolómenüje. Se tej, se tojás nincs a feltálalt fogásokban és sok ínyenc is meglepődik azon, hogy jó minőségű alapanyagból, modern technológiával és kreativitással éppolyan ízletes a vacsora mintha egy jó steaket vagy báránysültet kóstolnánk.

Élménybeszámoló Lyonból

Évről-évre megduplázódik a Bocuse d’Or szakácsversenyre utazó szurkolók száma. Az ínyenc drukkerek között sok ismert séf is ott van. Segal Viktor, a neves magyar séf a Magyar Konyhának számolt be élményeiről.

Szépítő ételek, italok

Bor, gabona, méz, csokoládé, sör, bor, pálinka – mindezek jótékony hatása nem csupán a gasztronómiában élvezhető, hanem a szépségápolásban is. Hatóanyagaik a bőrünkön át is felszívódhatnak, s a kényeztető kezelés közben e természetes anyagok illatát is érezhetjük.

Ilyen a Bokszi. Bock József villányi borászatában

Az elmúlt bő harminc év összegzésére kértük az ismerősei által Bokszinak becézett Bock Józsefet, de a 66 éves borász korát meghazudtoló lendülettel inkább a jövőt tervezi, mint hogy a múltról merengjen. Megtudtuk tőle, mit ért el ő maga és a borvidék és miért nyitnak a gyümölcsösebb nedűk felé.

Meggy

A cseresznye szezonját savanyú, de sokoldalúan használható testvére, a meggy időszaka követi. A meggyet nem tartjuk tipikusan "magyaros" gyümölcsnek, hiszen egész Európában, a hűvösebb vidékeken is elterjedt. Ugyanakkor a nálunk termő meggy más jellegű, mint amit Nyugat-Európában általában meggy alatt értenek, és meggytermelésünk világviszonylatban is számottevő: a ranglista 7-8. helyét foglaljuk el.

Bivalyok földje

Oppermann Tibor gyerekfejjel hagyta el az országot, majd amikor, harmincnyolc év múltán hazatért, a Zselic vizenyős völgyeiben valósította meg álmát: létrehozta Magyarország egyik legnagyobb bivalyfarmját. A bivalyok völgyében emberi léptékben mérik az időt és az életet.

Londontól Baszkföldig

Mágnesként vonzza a világ legnagyobb szakácsait a Gastronomika – mondta Joan Roca, a 2013-ban a világ legjobb éttermének választott El Celler de Can Roca tulajdonos-séfje arra a kérdésre, miért tartja fontosnak részt venni a San Sebastianban rendezett gasztronómiai konferencián.

Top 10 kifőzde Budapesten

Ha valahol még ismerik a gyerekkor ízeit, azok a kifőzdék. Igen, a zsírszagú, családias étkezdék, ahol krétával írják a táblára a napi menüt, ahol a piros kockás abroszokon csálé poharak állnak, s még a falakba is beleette magát az édeskés hagymaillat. Tetszik, nem tetszik, lelkünk itt honos. Itt szocializálódtunk.

Megkomponált lazaság

Gordon Ramsay ezúttal az otthonába invitál, családi, baráti étkezéseikbe enged bepillantást. A fogások, az együttlétekről közölt fotók olyasfajta lazaságról árulkodnak, amit gondos szakemberkezek alakítottak - ahogy az éttermek pörgős világába elvezető műsoraiban is csak annyira szabadszájú a brit konyha ördöge, hogy a finnyás háziasszonyok is inkább szexinek gondolják, semmint trágárnak.

Birkapörkölt

Június 30-án tartják Karcagon a híres Birkafőző Fesztivált. A birkapörkölt nemzeti étel és egyáltalán nem mindegy, hogy miből és hogyan készül.

Rovarok és egyéb finomságok

Az utóbbi időben egyre többet hallani a rovarfogyasztás előnyeiről, újságok címlapsztorikban ecsetelik, hogy az ízeltlábúak milyen egészséges étkek, mivel kíváló fehérjeforrások, sőt az Európai Unió tanulmányt készített a tárgyban. A rovarok mellett továbbra is divat a gyilkos ételek fogyasztása. Ínyencségek a világ négy tájáról.

Olvasson bele legújabb magazin számunkba!

Előfizetek a magazinra Megnézem