Keresés "bazsalikom"
Pestótól a citromtortáig: minden bazsalikommal jobb
Frissen szedve mutatja meg igazán, miért rajong érte a világ!
Ez a sztori tetszett legjobban a zsűrinek
Média a Vidéki Vállalkozókért díjat kapott munkatársunk, Knap Gábor.
Parajd víz alatt - talán sosem bulizunk így többet
A Taste of Transylvania Fesztiválon jártunk. Azóta elmosta a víz a sóbányát.
Reggelizz úgy, mint egy király!
Május 1-jén Stílusos Vidéki Villásreggeli Fesztivál Polányban!
Körbe kóstoltuk a Balatont: íme az Év Strandétele!
Kiadós balatoni gasztrokörutazás után állt össze a nyerő sor: Balatonlellén készült ez idén az Év Strandétele.
Volenter István: Nem vagyok teljesen őrült
Csak félig – igazítja útba magával kapcsolatban lapunkat a séf.
A mediterrán konyha fűszerei
Az olaszok, a spanyolok, a görögök konyhája nélkül hol is tartana a gasztronómia?
Egészséges harapnivalók
Hol lehet gyorsan bekapni valami egészségeset? Két újonnan nyílt helyen a fővárosban.
Rehabilitáljuk kicsit a halkonzervet!
A konzerv hal használata sem ördögtől való: megfizethető fehérjeforrás és rögtön dolgozhatunk vele.
Hideg leves, hogy túléljük a kánikulát
Van, és a jövőben lesz is olyan nyári idő, amikor a tűzhely bekapcsolása nem opció.
Az Év Strandétele egy sós kürtőskalács lett
A legjobb bisztró étel a malacfülsaláta, a vegán különdíjat pedig egy dim sum kapta.
Hófehérek és sokoldalúak – a mozzarella és a ricotta
Nem túl kirívó ízüknek és lágy textúrájuknak köszönhetően könnyen idomulnak bármilyen ételhez.
Mit kínáljunk a grillhúsok mellé?
A grillen minden finomabb lesz – ez pedig még a szokásos, unalomig használt zöldségeinkre is igaz.
Túl a fejesen
A nyári, kerti saláták jóval többek annál, mint hogy egyszerű zöldekként gondoljunk rájuk.
Pitypang a konyhában
Tea, saláta, pesto, muffin vagy bor – és még mi minden készíthető a tavasz vidám virágából!
A gasztronómia legfontosabb fényképei
A fotós a kattintás pillanatában ritkán gondol bele, hogy tevékenységével ő maga is történelmet ír.
Maldív körkép: éttermek a Föld édenkertjében
A Maldív-szigetek konyhaművészetéről itthon keveset tudunk, de jó éttermek mindenhol vannak.
Egzotikus vetőmagok hazai klímán
A klímaváltozás már trópusi zöldségek termesztését is lehetővé teszi nálunk.
Egy japán vacsora mindenkit elvarázsol
Ha vacsoravendégeket várunk, a japán konyha izgalmas és finom recepteket kínál.
Balaton: őszi feltöltődés a Follyban
A Balaton, a Badacsony és a fenyőarborétum vonzáskörzetében töltésre állíthatjuk a napelemeket.
Ez a sztori tetszett legjobban a zsűrinek
Média a Vidéki Vállalkozókért díjat kapott munkatársunk, Knap Gábor.
Reggelizz úgy, mint egy király!
Május 1-jén Stílusos Vidéki Villásreggeli Fesztivál Polányban!
Körbe kóstoltuk a Balatont: íme az Év Strandétele!
Kiadós balatoni gasztrokörutazás után állt össze a nyerő sor: Balatonlellén készült ez idén az Év Strandétele.
Az Év Strandétele egy sós kürtőskalács lett
A legjobb bisztró étel a malacfülsaláta, a vegán különdíjat pedig egy dim sum kapta.
Hétvégi programok a Balaton északi partján
Balatoni programajánló: Szent György-hegyi kóstoló, badacsonyi brunch, Kékszalag vacsora.
Különleges ételeket készíthetünk pesztóval
Adalékmentes, helyi termelőtől származik és percek alatt pompás ebéd készülhet belőle.
Hiánycikk lett a feta, a TikTok a hibás
Egy ideje tudjuk már, hogy a TikTok nagy úr: a sajtot is mindenki ki akarta próbálni.
Sütőtökös az év cukormentes házitortája
A Fűszeres sütőtökös ricotta torta győzött a Magyarország Cukormentes Tortája háziversenyen.
Meghalt Csukás István író, a nemzet művésze
Életének 84. évében meghalt Csukás István Kossuth-díjas költő, író, a nemzet művésze 2020. február 24-én. A Kossuth-díjas alkotó 1936. április 2-án született Kisújszálláson, 1957 óta élt írásaiból. Generációk nőttek fel olyan legendás meséin, mint a Pom-pom meséi; a Süsü, sárkány; a Mirr-murr; a Nagy Ho-ho-ho-horgász, a Keménykalap és krumpliorr, a Nyár a szigeten és A legkisebb ugrifüles. Emellett hang- és tévéjátékok, filmek, színdarabok fűződnek a nevéhez és verseket is írt.
Holnap mindenki franciázni fog
Három francia csillag együttállása különösen érdekes felütést ad az idei Gout de France gasztrokulturális eseménynek. A rendezvény főszervezője az ünnepelt francia séf, Alain Ducasse, a kezdeményezés fő témája a méltán híres Bourdeaux-i régió kulináris kincsei, illetve az ételsorok az idén elhunyt Paul Bocuse kulináris hagyatéka előtt tisztelegnek. Álljunk be a sorba, és kóstoljuk meg, hogyan értelmezik az itthoni séfek a francia konyha szellemiségét!
8+1 tipp, hogy eligazodjon a belga sörtengerben
Kis belga sörhatározónkban megismertetjük a legérdekesebb kategóriákkal, és konkrét javaslatokat is adunk, hogy mely söröket érdemes megkóstolnia!
Jószívű bogáncs és puha Pinokkió-orr
Számos alapvető zöldségfélénk a Földközi-tenger környékéről származik, ez a térség többek között a zöldborsó, a petrezselyem vagy a fejes saláta őshazája. Ugyanakkor a vidék ma is tartogat számunkra újdonságot vagy legalábbis ritkaságot jelentő konyhai alapanyagokat.
Milánó-Róma 5:3 – olasz pacal-örökrangadó –
A napfényes Itáliát nyugodt szívvel nevezhetjük pacalnagyhatalomnak, hiszen aki végiglapoz egy olasz konyháról szóló alapos és átfogó munkát – pl. Váncsa István Lakomájának második kötetét –, az mindjárt konstatálja, hogy a talján tucatnál is több trippát készít: toszkán pacalsaláta, toszkán kenyérleves pacallal és borjúlábbal, toszkán pacalleves, venetói pacalrizottó, piemontei pacalleves, piemontei proletárleves, bolognai pacal, canepinai pacal, korzikai pacal, olivetán pacal, reggiói pacal, s
Nápolyi pizza
Nápolyi víz, campaniai liszt, élesztő, eredetvédett olívaolaj, só. Ennyi kell a világ legfinomabb pizzájához. Aztán ott vannak a határozott kézmozdulatok, ahogy hosszú ideig gyúrják a tésztát és a tűzforró fatüzelésű kemence.
Mit együnk az osztrák Alpokban?
Konzerv gulyásleves, porból készült gőzgombóc és fánk. Ismert ízek az osztrák Alpok síparadicsomaiban. Ki gondolná, hogy annak örülünk, ha magyar szakáccsal találkozunk egy hüttében vagy egy panzióban?
Hogyan készül az igazi nápolyi pizza?
A világ legegyszerűbb étele, mégis ritkán jutunk olyan pizzához, ami gasztronómiai élményt nyújt. Enzo Coccia, nápolyi szakács sokak szerint a világ legjobb pizzáját készíti. Most mi is megpróbálhatjuk.
Nápolyi konyha a Komjádinál
"Nem volt kedvem Nápolyba költözni, ezért egy falat Nápolyt hoztam Budapestre". Ezzel a mondattal nyitotta meg új éttermét Kásás Tamás olimpiai bajnok vízilabdázó a Komjádi uszoda szomszédságában.
Magyar szakács Londonban
Egy Michelin csillagos étteremben épp úgy zajlik az élet és a munka, ahogy azt a híres séfekről szóló filmekben láttuk - mondja Katona András, aki egy éve dolgozik a londoni Galvin at Windows nevű londoni Michelin csillagos étteremben. A kolozsvári születésű fiatal szakács öt éve él a brit fővárosban, két évig a Savoyban, egy éve pedig a Hilton Park Lane szálloda éttermében dolgozik. Nyári szabadságát Budapesten töltötte, és gondoltuk kifaggatjuk, milyen az élet egy londoni fine dining étterembe
Pestótól a citromtortáig: minden bazsalikommal jobb
Frissen szedve mutatja meg igazán, miért rajong érte a világ!
Parajd víz alatt - talán sosem bulizunk így többet
A Taste of Transylvania Fesztiválon jártunk. Azóta elmosta a víz a sóbányát.
Volenter István: Nem vagyok teljesen őrült
Csak félig – igazítja útba magával kapcsolatban lapunkat a séf.
A mediterrán konyha fűszerei
Az olaszok, a spanyolok, a görögök konyhája nélkül hol is tartana a gasztronómia?
Egészséges harapnivalók
Hol lehet gyorsan bekapni valami egészségeset? Két újonnan nyílt helyen a fővárosban.
Rehabilitáljuk kicsit a halkonzervet!
A konzerv hal használata sem ördögtől való: megfizethető fehérjeforrás és rögtön dolgozhatunk vele.
Hófehérek és sokoldalúak – a mozzarella és a ricotta
Nem túl kirívó ízüknek és lágy textúrájuknak köszönhetően könnyen idomulnak bármilyen ételhez.
A gasztronómia legfontosabb fényképei
A fotós a kattintás pillanatában ritkán gondol bele, hogy tevékenységével ő maga is történelmet ír.
Maldív körkép: éttermek a Föld édenkertjében
A Maldív-szigetek konyhaművészetéről itthon keveset tudunk, de jó éttermek mindenhol vannak.
Egzotikus vetőmagok hazai klímán
A klímaváltozás már trópusi zöldségek termesztését is lehetővé teszi nálunk.
Balaton: őszi feltöltődés a Follyban
A Balaton, a Badacsony és a fenyőarborétum vonzáskörzetében töltésre állíthatjuk a napelemeket.
Rózsát inni, juhokkal kelni - Lassú élet a Graefl Majorban
„Kevés vendég van, de ők sokáig maradnak.”
Miért jó, ha néha hibázunk a konyhában?
A kísérletezés – sőt, alkalomadtán még az is, ha elrontunk valamit – segít, hogy idővel jobbak legyünk.
Az idei nyár kedvenc dinnyés receptjei
A roppanós, lédús görögdinnyéből kitűnő finomságokat is készíthetünk.
Hogyan készül a legjobb strandhekk?
Bícshangulat, magasélet magyar pezsgővel és csúcslángossal az épülő Mol-torony tövében.
A nepáli pizza gyors és illatos
Az olasz klasszikushoz képest a nepáli „pizza” receptje könnyebb és csípősebb.
Nyitnak a teraszok, melyikre üljünk ki?
A hétvégén országszerte benépesülnek a teraszok, kerthelyiségek. Szétnéztünk, ki mivel készül a visszatérésre.
Húsvéti országjárás magyar sörökkel
Melegedik az idő, sorban jönnek az új sörök. Három vidék főzde sörét kóstoltuk meg.
Az éttermek is készülnek a Valentin-napra
A szerelmesek napján nem muszáj órákig készítenünk a romantikus vacsorát – házhoz is rendelhetjük.
Új helyek nyílnak a koronavírus idején is
Az elmúlt időszakban meglepően sok új étterem, pékség, delikátesz nyílt a fővárosban.
Boldog párkapcsolatok a tányéron
Látszólag szokatlan kombinációból harmonikus egység a foodpairing módszerével.
Milyen fűszerek passzolnak a télhez?
Illatosak, csípősek, kedvencek: ezek a fűszereink adják a legszebb téli ízeket.
Visszatérnek a Mátra ízei
A regionalitásról és a palóc ízekről a Bori Mami étterem társtulajdonosával, Sándor Bélával beszélgettünk.
Magyar fejlesztésű vegán felvágott hódítja meg a világot
Szója- és gluténmentesen, zöldbanánból készít húshelyettesítőket a magyar startup.
Bemutatkozott a budai Felixben Mészáros Ádám
Mészáros Ádám új kihívásokat keresve 2020-ban a Felix Kitchen & Barhoz szerződött.
Nem zöldséget, történetet árulunk
Gulyásék valóban szorgos gazdák, a nulláról kezdték, mindent maguk építettek fel.
Nyári gyümölcsök: van élet a befőttön túl
A piacokon halomban állnak a nyár szebbnél szebb termései, legszívesebben mindbe azonnal beleharapnánk.
Milyen egy okoskonyha 2020-ban?
Hangvezérlés, mobiltelefonos szinkronizálás, érintőképernyők, hőérzékelés – a jövő már itt van.
Kedvenc eszközöm a konyhámban: mondhatok kettőt?
Legkedvesebb tárgyairól mesél öt, konyháját nagy becsben tartó nő.
Koktéltervezők, márkanagykövetek
A Toprum bárjában három tehetséges, fiatal bártenderrel beszélgettünk a koktélok világáról.
Amerikai luxusszálloda séfjétől tanulhattak a BGE diákjai
Az exkluzív The Greenbrier's szálló executive chefje, Bryan Skelding a Budapesti Gazdasági Egyetemen mutatta be pár klasszikus fogásukat a diákoknak, akik aztán elkészíthették azokat a szakács felügyelete mellett.
A farsang farka
A farsangi étel legyen praktikus: hidegen is finom, előre elkészíthető, jól tárolható. Maradjon étvágygerjesztő akkor is, ha néhány órát az asztalon tölt. Beledolgozhatók a szilveszteri maradékok, mert csodás lett a lencse, de unalmas már a főzelék. Viszont ha nem elég ínycsiklandó a kínálat a karácsonyi bőség után, nem elég fantáziadús a jelmezek forgatagában, felé sem szagol senki: a hét nyelven beszélő italokkal, a színpompás farsangi dekorációval is fel kell vennie a versenyt.
Belvárosi (gasztro) Piac
A piacok mindig is színterei voltak a jóízű közösségi étkezéseknek. Már az ókori görögök is sokat és jóízűen ettek az Agorán. A korabeli athéniak helytelenítették, ha valaki az Agorán vásárolt étket a piaci séta közben fogyasztotta el. Leülni illendőnek számított, ahogy például a Belvárosi Piacon is az.
Megkóstoltuk az ország tortáját
Ha augusztus vége, akkor Magyarország Tortája – ahogy minden évben, idén is megkóstoltuk. Természetesen a cukormentes párját is kikértük, hogy beszámolhassunk róla a Magyar Konyha olvasóinak.
Magyar találmányok ihlette koktélok
A budapesti Duna-korzón sétálva néha mindannyian belefeledkezünk a kilátásba, elnézegetjük a 2-es villamost, a turistákat és a város lakóit – s ha már ott vagyunk, megihatunk akár egy pohár finom koktélt is.
A Michelin-csillag csak egy állomás
"Nagyon örülök a Michelin-csillagnak, rengeteg kemény munka van mögötte. De erre az eredményre is úgy tekintek, mint egy állomásra az életemben", mondta Veres István, a progresszív, kísérletező konyhájáról ismert Babel Budapest séfje. Ez az elismerés megerősítette benne is, hogy jó úton járnak.
A tavasz beköszöntével az étlap is megújul
Az ötcsillagos tarcali Andrássy Rezidencia Wine&Spa Esszencia Étterme megújult kínálattal várja a vendégeket. Csorba István executive chefet kérdeztük az új étlapról.
Bárkiből lehet füvesember
Néha csak egy kis lökés kell. Van, aki a mosolyogva nyíló virágokba szeret bele és ülteti teli a kertet, más a sokszorosan megölt bolti fűszereken keseredik el annyira, hogy saját gyógy- és fűszernövényes világot telepít maga köré. Nekik segíthet a „A kert konyhája” című könyv.
A nagy kenyér teszt
A Pannon Gasztronómiai Akadémia és a Magyar Konyha nyári szünet utáni első tesztjén kenyerek, mégpedig hagyományos technológiával, azaz kovásszal, élesztő nélkül készült kenyerek kerültek a szakértő zsűri elé.
Divatba jönnek a savanyú sörök
A sörök körül minden megváltozott. Csak az nem vette észre ezt, aki az utóbbi tíz évet egy sercegős nejlonszatyorban töltötte. A kommersz, halványsárga sörökkel szemben komoly ellentábor sorakozott föl.
Hideg leves, hogy túléljük a kánikulát
Van, és a jövőben lesz is olyan nyári idő, amikor a tűzhely bekapcsolása nem opció.
Mit kínáljunk a grillhúsok mellé?
A grillen minden finomabb lesz – ez pedig még a szokásos, unalomig használt zöldségeinkre is igaz.
Túl a fejesen
A nyári, kerti saláták jóval többek annál, mint hogy egyszerű zöldekként gondoljunk rájuk.
Pitypang a konyhában
Tea, saláta, pesto, muffin vagy bor – és még mi minden készíthető a tavasz vidám virágából!
Egy japán vacsora mindenkit elvarázsol
Ha vacsoravendégeket várunk, a japán konyha izgalmas és finom recepteket kínál.
Olaszos hétvége: a csirkében és tésztában nem lehet csalódni
Ha gyors és finom vacsorára vágyunk, ebben a két hozzávalóban nem csalódhatunk.
Vendégvárás ügyesen
A partifalatok ritkán az esemény főszereplői – de ha nincsenek, azt mindenki észreveszi.
Négy diétás fagyirecept, hogy beleférjünk a fürdőruhába
Ne a pihenésre szánt időszakban fogyókúrázzunk. De mi a helyzet a fagyizással?
Tök, dinnye, uborka, patisszon, cukkini – a nyár frissítő alapanyagai
Mind könnyű és frissítő – mintha azért nőnének, hogy megkönnyítsék elviselni a forróságot.
A curry nem egy unalmas sárga por
A fűszeres krém sokféle lehet, s mindegyik kicsit más az ízében, a jellegében.
A krémes desszertek a szívhez is szólnak
Az angolkrém önmagában is remek édesség, de sok más krém alapja lehet.
A vegán étrend nem legelés
Színes étrendért elég körülnézni az indiai, a kínai vagy a mediterrán konyhában.
Karanténkonyha: Saly Noémi heti étrendje
Saly Noémi elmeséli, milyen az ő karanténkonyhája a Tabánban.
A selyemút csemegéje: zacskós rizs a középkorból
Egy népcsoport ételén keresztül utazhatunk vándorlás nélkül: travelling without moving.
Nem csak a magyarok becsülik meg a pacalt
Trippa alla fiorentina, azaz a firenzei pacal: egyszerű, ízletes, emlékezetes.
Színpompás koktélok (nem csak) HP-fanoknak
Ezek a receptek könnyen elvarázsolhatnak még egy megrögzött muglit is.
Dobjuk fel a kerti partikat!
Egy kerti sütögetés gondolata felvillanyozó, de a megszervezése nem mindig móka és kacagás.
Az üzbég leves, amit imádnak a magyarok
Az üzbég levesek kiadós egytálételek is lehetnek, de ha csak keveset adunk belőlük, éppen kibélelik annyira a gyomrot, hogy utána kedvünk legyen elmélyedni a komolyabb fogásokban is. Próbálja ki ön is a masztavát!
Hal- és kagylólevesek
Mi, magyarok szeretjük hosszú lére ereszteni a leveseket. Persze csak akkor, ha maga a lé is tartalmas.
Az első kérdés: mit fogunk enni?
Az On the Spot riporterei szerint néha a legváratlanabb helyeken lehet a legjobbat enni.
Pannon falatok - Gasztrobarangolás Burgenlandban
A burgenlandi konyha önmagában megér egy utazást. Ausztria legkisebb tartománya rengeteget fejlődött az elmúlt évtizedben, igazi ínyencföld lett remek éttermekkel, pincészetekkel, családi gazdaságokkal.
Az életet kell szeretni
Csukás István költő, író, gyerekkorában leste el a vidéki konyha fortélyait, s hozta magával a recepteket.
A spanyol konyha
Andalúziában a gazpacho, Madridban a pacal, Galíciában a polip, Asztúriában a bab, Valenciában a paella..
A Kő Fagyi? fagylaltozó Mindszentkállán
A Káli-medence eddig is az ország egyik minőségi vendéglátásban leginkább dúskáló területének számított. És már a jó fagylalt sem hiányzik, hála egy szoftverfejlesztő villamosmérnöknek és egy ruhatervezőnek.
Alaptalanul a konyhában? Hiba volna!
Az alaplé elengedhetetlen és univerzális. A jó konyha nem lehet meg nélküle, olyan, mint a lakásban a duct tape, a műhelyben a WD40, a garázsban meg a féktisztítóspray.
Fűszerek a konyhában: ízt adnak és gyógyítanak
A fűszereket sokan úgy képzelik, hogy szárított növénymaradékok összegyűrt papírzacskóban, de a valóság ennél jóval színesebb - az ételek ízesítésére ennél sokkal több minden alkalmas.
Büdös a hal? Nem kéne megvenni!
A hal büdös. A hal drága. A hal szálkás. A hal nem kapható a sarki boltban. A halat nem eszik meg a gyerekek. Ugye, ismerős kifogások – már mindegyiket hallottuk, minimum egyszer. Azonban mindre van egy válaszunk, sőt, igazából kettő. A hal finom és egészséges.
Sajtkészítésről és romantikáról. Mikroerdő Csurgódombon
Márkus Erika és Pózer István megálmodták a Csurgódombi Sajtkonyhát és Sziklevélfarmot.
8. Fűszerezés
A főzéshez három dolog kell: fantasztikus alapanyag, tűz és egy szakács, aki tud fűszerezni. A fűszernövényeknek régen varázserőt tulajdonítottak. Egy fogás elkészítésekor a fűszernövény kiválasztása igazi művészet, a fűszerezés a szakács igazi kreativitása.
Most múlik pontyosan: itt az év balatoni strandétele!
A Balatoni Kör a We Love Balatonnal összefogva harmadik éve hirdeti meg az Év strandétele díjat. Nyert már Harcsa&Krumpli, kecskesajtos-bazsalikomos Big Mekk, és mintha az idegen hangzású nevektől nem tudnának szabadulni a balatoni büfések, idén is volt Pulled Ponty, Mekk málna, sőt Tortizza fantázianévvel is találkoztunk. A győztes a füstölt ponty bagelhez hasonlító kifliben, ordával és marinált hagymával.
„Teoretikus gasztronómus vagyok”. Béres József a testi-lelki egészségről
Az, hogy a helyi alapanyagokból főző balatonszemesi Kistücsökben felütheti magát egy kis budapesti dió is, Béres Józsefnek köszönhető. Az egészségvédő termékeket gyártó cég elnöke hangsúlyozza: az egészség a közösségben teljesedhet ki.
„Mi is gyümölcsök vagyunk a házban”. Lackfi János író földjén
Vágyakozunk egy kicsit földközelibb életre, ezért is költöztünk egy kétezer négyzetméteres gyümölcsösbe – mondja Lackfi János, aki saját meghatározása szerint író, költő, műfordító, tűzoltó, katona, vadakat terelő juhász. Zsámbéki házában a nagyobb ünnepekkor hat gyermek és két unoka is az asztal mellé telepedik.
„Mi is gyümölcsök vagyunk a házban”.Lackfi János író földjén
Vágyakozunk egy kicsit földközelibb életre, ezért is költöztünk egy kétezer négyzetméteres gyümölcsösbe – mondja Lackfi János, aki saját meghatározása szerint író, költő, műfordító, tűzoltó, katona, vadakat terelő juhász. Zsámbéki házában a nagyobb ünnepekkor hat gyermek és két unoka is az asztal mellé telepedik.
A jó pho titka az idő. Funky Pho a budapesti Mozsár utcában
Szabolcs András és felesége, Saigon és Hanoi ízeit szerették volna Budapestre varázsolni.
Az azeri konyha. A legjobb helyek Azerbajdzsánban
Ha Azerbajdzsánba megyünk, kóstoljuk meg az azeri konyhát, mely nagyon fűszeres. Persze ne a mi sós–borsos–paprikás ízeinkre gondoljunk. Paprikát egyáltalán nem használnak, sót és borsot is csak módjával. Annál több zöld fűszert: rozmaringot, kakukkfüvet, bazsalikomot és mindenekelőtt kaprot. A pincérek mindenhol szívből jövően kedvesek és udvariasak.
A malacfültől a japán konyháig. Szabó Győző Steamboo néven nyit bisztrót
Ázsiai ihletésű bisztrót nyitott a Hold utcai vásárcsarnok felső szintjén Szabó Győző színművész, akinek a vérében van a vendéglátás. Jó társaságba érkezett, a szomszéd séfeket is rabul ejtett a piaci étkezés varázsa.
Prima Donna – príma konyha. Beszélgetés Marton Évával
Harminc évig élt külföldön. Szinte mindenütt megfordult, ahol operaház működik. A houstoni Ritz hotel séfje, Todd Rogers egy süteményt nevezett el róla. Mit jelent Marton Évának a karácsony? A Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas opera-énekesnővel beszélgettünk.
Szamárpörkölt puliszkával - Gianni, az olasz konyha nagykövete
Gianni Annoni olaszos szenvedéllyel "tanít enni".
Olasz séf magyar szívvel. Fausto di Vora, a Fausto’s séfje
Hogy tudja egy külföldi séf éveken át a top 10-ben tartani az éttermét Magyarországon?
Kecskesajt apátsági fűszerekkel
Szabó Bálint egyike azoknak a lelkes pályaelhagyó értelmiségieknek, akik 180 fokos fordulatot vettek és új életet kezdtek - csatlakozva a többi vidéki gasztroforradalmat kirobbantó városlakóhoz. A tanárból lett gazda a Káli-medence határán, a Nivegy-völgy bejáratánál készíti kecskesajtjait.
Ötödik negyed - Vendégségben Kemény Dénesnél
Kemény Dénest választották a Magyar Vízilabda Szövetség elnökének. A Magyar Konyha magazin egy hónapja készített interjút a legismertebbb magyar szövetségi kapitánnyal. A téma természetesen a gasztronómia volt.