Inkubátor program az Essência Étteremben
Mester és tanítványai közös vacsorát adtak.
Hamarosan kiderül, lesznek-e új Michelin-csillagos éttermek Magyarországon.
Három magyar ital, amelyekről elsőre nem gondolná, hogy a fahordós érlelés adja a lelküket.
Az operettirodalom operai igényességgel megkomponált gyöngyszeme visszatér.
Idén 100 éves az Operaház: remek programokkal készülnek.
Zene, könnyedség, nyári kikapcsolódás Budapest közepén.
Gourmet Fesztivál: nem csak a vendégek, hanem a vendéglátók is kikívánkoztak már a zöldbe.
Kolonics Zoltán és a Málna The Pastry Shop a hazai cukrászat sarokköve.
Alkotóműhely és kísérleti konyha: a legendás étterem tudatosan készül a nagy visszatérésre.
Az 1971-ben alapított Hard Rock International 68 országban, közel 250 helyszínen van már jelen.
101 éves korában elhunyt Gail Halvorsen ezredes, aki egy szokatlan gesztus miatt vált a gyerekek hősévé.
A Magyar Zene Házában úgy tálaljuk a zenét, mint ahogyan a gasztronómia remekeit szokták.
Család, félidei show, nagy kajálások – az amerikaiaknak a focidöntő több egy sporteseménynél.
Óriási a Valentin-napi készülődés Auguszt József és Ibolya Fény utcai cukrászdájában.
A díszbemutató február 15-én lesz az Uránia Nemzeti Filmszínházban.
Szerelmek és intrikák szövevényes, buja sorozata.
Gálakoncert a horvát - magyar diplomáciai kapcsolatok felvételének 30. évfordulója alkalmából.
Az erős ízkombinációk, az egzotikus fűszeresség és az immunerősítő összetevők tarolhatnak.
A Nagy-Kevély lábánál van egy icipici boltocska, amely Spanyolország ízeit kínálja a magyar vásárlóknak.
A macis méz nem magyar találmány, de ettől eltekintve számos innováció kötődik a magyarokhoz.
Molnár Márk 20 év után tért haza Magyarországra. Most Budapest az N28-ban dolgozik.
A cidernek a szőlőborhoz hasonlóan van finomsága, komplexitása, mélysége.
„Az étvágy ugyanaz a testnek, mint a szerelem a léleknek" – mondta Rossini.
A borkedvelők 33 alkategóriában választhatják ki kedvenc magyar boraikat.
Nagy-Britanniában nem csak a hagyományos kocsmáknak és az előkelő fine diningnak van létjogosultsága.
A Star Trek néhány éve saját borok megálmodásába kezdett, és az üzlet virágzik.
Karl Zsolt dunaharaszti cukrászmester világi finomságot alkotott az egyházi rendezvényre.
A Légrádi testvérek Magyar utcai étterme a hazai és a külföldi elit vendéglője volt.
27 éve felel az Oscar-gálák fogásaiért, most pedig Budapesten nyitott új éttermet Wolfgang Puck.
A TOP 10 + 2 ranglistára három vidéki étterem is került.
Idén is folytatódik a tavalyi pop up bar sorozat a Haris Parkban – GinUp címmel.
Mi is lehetne annál időtállóbb, mint egy milliók által kedvelt fogás?
Összehasonlítottuk a pannonhalmi apátság söreit a belga kategóriatársakkal.
Fontos döntést hoztak a hazai élelmiszeripari cégeknek.
A neves márka két új, limitált kiadású, ünnepi sörrel jött ki az év végére.
A gin után most valami nagyon tisztával próbálkoznak: itt az Opera vodka.
André Bicalho a Baraka Budapest után az etyeki Haraszthy Pincészet éttermi csapatának élére került.
A koronavírus-járvány miatt elmarad idén a Vörösmarty téri karácsonyi vásár.
A tűz pusztítása és a füstszennyezés ellehetetleníti a vendéglátást.
Hogyan lettünk rendes polgári családból ilyen bohém bagázs? - A színészházaspár kulináris kalandjai.
Milyen desszert illik Robert Redfordhoz vagy Alain Delonhoz? Ezt találták ki a Chouchou-ban.
A londoni IWSC-n kiemelkedően magas pontszámmal aranyat nyert az Opera Gin Budapest.
Nem csak a szarvasgomba drága – a foltostönkű gyűrűspereszke 250-500 ezer forintba is kerülhet.
A világkörüli gasztrotúrához nem kell se repjegy, se hotel, elég egy tablet.
A keletkezett űrt sokan sokféleképpen próbálják betölteni: lehet játszani is.
Az itthon legelterjedtebb paprikák mellett még számtalan fajta létezik, s mindnek egyedi karaktere van.
A The Spirits Business versenyén aranyérmet kapott a magyar gin.
Több mint 40 helyszínen adtak át szarvas- és őzhúst.
Az csak irodalmi közhely, hogy a girhes költő jobb poéta. Nincs erre semmi bizonyíték.
Koronavírus - Intézkedéscsomag az agrárium számára
Gyerekkorunk grúz teája után jöhetett a híres terülj-terülj asztalkám, amelyen a legendás bor mellett Imereti sajt, khachapuri és khinkali is helyet kapott.
Auguszt József mestercukrász elbeszéléséből megismerjük a család, a nők és a véletlenek csodás láncolatát.
Tavaly februárban - 86. életévében - elhunyt Karl Lagerfeld arról volt híres, hogy a Chanel, a Fendi és a Lagerfeld divatházat vezette – briliáns módon. Közel húsz éve azzal vonta magára a világ figyelmét, hogy drasztikusan lefogyott. Mint kiderült: drákói diétát tartott. Magyarul éhezett. Könnyen lehet, hogy a koplalás elmaradhatatlan feladatköre a Chanel-ház mindenkori vezetőjének, hiszen a divatbirodalom alapítója, Coco Chanel szintén legendás éhezőművész volt. Tartsanak velünk a fehérjeporo
Az olasz konyha mestereként forgatja a fakanalat a Játékszín Teljesen idegenek című előadásában. És bár az életben nem tud főzni, a gasztronómiához több szálon kötődik, elég, ha a családi franchise-ban működő Nemsüti Bisztrót említjük. Kolovratnik Krisztián legfontosabb hajtóereje az az életszeretet, ami minden megmozdulásából árad.
Professor emeritus, tanszékvezető, tudós ember, aki legszívesebben sportoló lett volna. A család története egész életében izgatta, tizenöt mezőgazdasági könyv társszerzője, számos írása jelent meg külföldi lapokban.
A Magyar Konyha első szakmai konferenciája az őshonos magyar mangalicát, és a belőle készült sonkát állította a figyelem középpontjába, bemutatva, hogy helye van a közismert nagy nemzetközi márkák között.
Komlósi Ildikó világhírű operaénekesnő tanulmányait a Zeneakadémia után Milánóban és Londonban folytatta. Nemzetközi karrierjét a Pavarotti énekverseny győzteseként kezdte, Verdi Requiemjében debütált Luciano Pavarotti mellett. A világ legjelentősebb operaszínpadain lép fel...
Budapest belvárosában, a Lázár utcában nyílt meg a Hilton Garden Inn Budapest City Centre szálloda, amely azonban nem idegen test, hanem a város egyik meghatározó pontja lett a Szent István Bazilika és az Opera közötti félúton. A hívó szó a „családbarát” meghatározás, amely itt valós értelmet nyert. A szálloda étterme külön gyerek-étlapot kínál a legkisebbeknek, amelyen finomságok és desszertek is szerepelnek.
Nincs még egy hely a városban, ahol ennyire közel lenne a természet, s ahol mégis azt éreznénk, hogy egy kényelmes polgári lakásban ülünk. Mindez a Lóvasút gyönyörűen felújított műemlék épületében, melynek belső tere egy modern skandináv hüttére emlékeztet. Sok ez így? Aki beül az Eber Desszertbe egy finom süteményre, érteni fogja.
Gondolták volna, hogy a franciák, az olaszok és az amerikaiak máig civakodnak azon, ki találta fel a fagylalttölcsért? Mindhárom nemzet ragaszkodik ahhoz, hogy igenis náluk szervírozták először ostyában a „jeges nyalatot”. Abban viszont nincsen vita, hogy a fagylalt és az ostya együtt nyújt csak igazi gasztronómiai élményt.
Belekóstoltunk a Gourmet Fesztiválba, hogy ajánljunk pár finom falatot és kortyot: Champagne, könnyed francia szendvics, celebspotting, borjúnyelves pájsli, lágy kakastaréj, gyönyörű bélzetű kenyér, unicum-sör, slow stifolder, üzbég plov – a teljesség igénye nélkül.
Bár éhes vendégként tányérunk tempója nem lehet elég “presto”, legyünk biztosak benne, hogy a konyhán a kezek ritmusra járnak. A szerviz vezérei akár a karmesterek, parancsszavakkal és karlendítésekkel hangolnak szimfóniát a szerteágazó részfeladatok és munkafázisok sorából. Hogy a séfeket mi hangolja munka-kész állapotra, az már más kérdés. Úgy tűnik, zene és konyha viszonyában a műszak sok mindent elbír: metál, néma csend, vagy műfaji fúzió. Lássuk, kinél milyen nóta szól az ebédhez.
A sarkon túl még az újpesti polgári villák, előttem már egy ipari épület. Keresem, hol lehet a főváros egyetlen szeszfőzdéje, az első hazai london dry gin szülőhelye – ha nem integettek volna lelkesen egy parkoló túlsó végéből, feliratok nélkül sosem találtam volna oda az Opera Gin titkos bázisára.
Neve fogalommá vált a globális reklámszakmában, ám a szívében magyar maradt.
A legtöbb családban felcsendülnek a karácsonyi dalok Szentestén, ám van, ahol ez élő muzsikát jelent. Legtehetségesebb ifjú zenészeinknél az ünnephez nem csupán a hagyományos karácsonyi menü tartozik hozzá, hanem a közös családi zenélés is. A Junior Prima díjátadó gálán pedig kiderült, hogy az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. által kitüntetettek nemcsak elhivatottak és elképesztően tehetségesek, hanem kedvesek, közvetlenek és a humoruk is jó.
Szigetvár inkább Szulejmán szultánról vagy Zrínyi Miklós csodálatos barokk eposzáról híres, mint a boráról. Hogyan lehet mégis, hogy ez a baranyai kisváros ad otthont hazánk legnagyobb kádárcégének? Az egyik legjelentősebb kádárcégnél jártunk.
Ők szállítják a harcsát a Kistücsökbe, az ő pontyukból készült tavaly az év strandétele. Egy testvérpár önálló céget alapítva bizonyította: természetes vízi halászat nélkül is kerülhet jó hal az asztalra a Balatonnál.
Ritka sikert ért el a hazai kulinária 1931-ben: magyar díszebédet („déjeuner”) adtak a gasztronómia fővárosában, Párizsban. A „reklámlakomát” a magyar konyhaművészet egyik főpapjának, Gundel Károlynak a nevével fémjelezték. Ő azonban nem vett részt az akcióban. Sőt, utólag kikelt a „túltejtermékezett” és „dilettáns” menüsor ellen. Jó nagy kalamajka lett az ügyből. Még a francia meghívók is beszálltak a sajtóvitába.
Szerintem a lángos lesz az – gondolom, miközben a Budapesti Gazdasági Egyetem tankonyhája felé sétálok, ahol első alkalommal rendezik meg a Magyarország étele elnevezésű szakácsversenyt. Végül is itt a nyár, az ember strandra jár és hekket eszik, palacsintát, meg lángost. Vagy ha nem, akkor biztosan a sertéspörkölt lesz a nyerő – mondom magamnak.
Narancsligetek, rizsföldek, articsókaültetvények: nem véletlen, hogy a föníciai kereskedők kedvelt kikötői a Földközi-tenger nyugati medencéjében bújtak meg. A levantei városok közül pedig kiemelkedett Valencia. A rómaiak után gótok, arabok, kasztíliaiak alakították ezt a konyhát. A VIII. században a mórok ÉszakAfrikából és a KözelKeletről új kultúrnövényeket hoztak be: rizst, cukornádat, narancsot, mandulát. Ez a város a spanyol gasztronómia egyik legváltozatosabb színhelye. A forró, termékeny
A Pannon Gasztronómiai Akadémia és a Magyar Konyha közös tesztjén egyik alapvető fűszerünk és zöldségünk, a vöröshagyma különböző célra alkalmas, különböző színű változatait vizsgálta a zsűri. Itt az eredmény!
Olyan nincs, hogy ne legyen otthon édesség, mondja Tischler Petra, aki Vas, Tolna és Pest megye tengelyén mozogva mesélte el, mit jelentenek neki a családi ízek, a nagymama tortái, és hogyan lehet negyvenöt perc alatt ebédet főzni.
Talán rá sem ismernénk a hazai gasztronómia némely szegletére az utóbbi évek olyan fejlesztései nélkül, mint a korszerű pékségek felépítése vagy a gombatermesztés felfuttatása. Mutatós ételkülönlegességek sem készülhetnének sokáig szakácsutánpótlás nélkül.
Konyhai eszközökre vagy gépekre gondolunk legtöbbször, ha azt halljuk, hogy egy gasztronómiai, édesipari vállalkozás pályázati pénzt használt fel. De a támogatott körbe egy míves kőkerítés restaurálása ugyanúgy beleférhet, mint gyakornokok foglalkoztatása, amivel az általános szakemberhiány közepette is biztosítható a képzett munkaerő.
Szeptemberben még éppen csak ízlelgettük az élményt, hogy feltámadt Eger csillaga, de máris a testesebb adventi időszaknál tartunk, a borvidéknél maradva pedig a bikavér kerül előtérbe. Ebből a szempontból is különleges a St. Andreában az idei karácsony; legjelentősebb boruk, a Merengő, tizedik évjárathoz érkezett. A jeles alkalomra a fiatalabb generáció is készült, méghozzá egy páratlan Ajándékkal, aminek a születésénél Szepsy István, Áts Károly, Balassa István és Szilágyi László segédkezett.
Kilógott a sorból. Reneszánsz, rebellis és rafinált asszony volt. Mindenhol jelen lévő és megkerülhetetlen. Még a konyhában is. Ő volt a "Helikon anyósa", gróf Bánffy Miklós szerelme, az első magyar nő, aki repülőre szállt....
Kiváló minőségű, de közérthető konyhát visz a balatonszemesi Kistücsök. A tulajdonos szerint sokat változott a hazai gasztronómiai kultúra: nem 25 évnyi lemaradást hoztunk be, hanem ötvenet. A Pannon Gasztronómiai Akadémia új elnökével beszélgettünk.
Az alföldi bicska legendás: nem csak dolgoztak vele, hanem ezzel is ettek, vagy éppen védekeztek, ha úgy hozta a sors.
Az történt vele, ami a legnagyobbakkal: nevéből köznév lett. Gerbeaud helyett zserbó. Cukrászból sütemény. A sors fintora, hogy most a keresztnevét tanuljuk meg helyesen írni: nem Emil, hanem Émile. Tehát: Émile Gerbeaud. Magyarul: Zserbó Emil története.
Magyarországon az egy főre jutó halfogyasztás négy kilogramm évente, ami messze elmarad az európai országok átlagától. A hal pedig nagyon egészséges, telítetlen zsírsavtartalma hozzájárul a szív megfelelő működéséhez is. Jelenleg is kampány folyik a halfogyasztás növelése érdekében.
Nem véletlenül lett Today a Szamos Kossuth téri üzletének a neve. A márka eddigi imázsától eltérően trendi reggelikkel, üzleti ebéddel és újhullámos kávéval frissül fel a klasszikus cukrászda, ahol államilag elismert csokimúzeum is helyet kapott.
A történet mesébe illő: egy svájci földműves legkisebb (tizenharmadik!) gyermeke világgá megy, és minden idők egyik leghíresebb szállodatulajdonosa lesz. Ő César Ritz. Tavaly Budapesten megújulva nyitotta meg kapuit a Ritz-Carlton Hotel. Talán érdemes megismerkednünk a hotelcézár legendás vendégeivel, szállóival és pesti szállodájának történetével.
Húszévesen lett az Operaház társulatának tagja, Éj királynőjeként az egész világot bejárta az elmúlt 25 évben. Az utóbbi időben inkább itthon énekel, hogy minél többet lehessen a családjával: férjével és kislányával.
Ha a világhírű tenort, Jonas Kaufmannt megkérné, hogy meséljen rólam, biztosan azzal kezdené, hogy mindig szerveztem olyan partit, ahol főztem a kollégáknak – meséli az operadíva.
A ferencvárosi Petrus bisztró konyhafőnökével Feke Zoltánnal beszélgettünk.
Étkezde. Jelentése: hely, ahol emberek esznek. Ha csak ennyi volna, az egyik étkezde olyan lenne, mint a másik. Vannak azonban minősített esetek is. Amikor az étkezde szinte már fogalom. Merthogy sokkal többet jelent annál, mint hogy hely, ahol emberek esznek. Ilyen Budapesten a Kádár Étkezde.
Az történt vele, ami a legnagyobbakkal: nevéből köznév lett. Gerbeaud helyett zserbó. Cukrászból sütemény. A sors fintora, hogy most a keresztnevét tanuljuk meg helyesen írni: nem Emil, hanem Émile. Ezen a néven nyílt nemrég étterem Budán. Tehát: Émile Gerbeaud. Magyarul: Zserbó Emil története.
Belépünk az Operaház kapuján, és már az előcsarnokban áradó jókedv és emelkedett hangulat fogad minket: táncolnak, énekelnek, hangoskodnak, civódnak, csókolóznak, esznek – és persze mindehhez isznak is rendesen. Na de mit?
Nem tudjuk, hogy Szolnok valóban Magyarország legélhetőbb városa-e, ahogy azt egy három évvel ezelőtti tanulmány állította, de az biztos, hogy az ízeire büszke lehet a Tisza fővárosa. Szolnoknak saját süteménye van, a habos isler, a Tisza-híd mellett igazi tiszai halászlét, a színháznál újító konyhát kóstolhatunk, a város környékén páratlan gyümölcsök teremnek. Összeállításunkban a szolnoki gasztronómia legjavát ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Ha a Kaukázusra gondolunk, akkor az egészséges, hosszú élet, valamint kemény, embert próbáló természeti viszonyok jutnak eszünkbe – és ez mind igaz a vidékre. Azerbajdzsán gasztronómiájában ráadásul tetten is érhető, értelmet is nyer; a tej, a sajt, a kenyér, a bárányhús, a rengeteg zöldség és zöld fűszer mind erről mesél.
Öt éve, hogy a Liliomfi megnyitotta kapuit a Szigligeti Színházzal szemben. Azóta bebizonyosodott: van igény Szolnokon a minőségi alapanyagokból dolgozó, olasz és magyar alapokra épülő, korszerű nemzetközi konyhára. Az éttermet a névadó komédia Liliomfija és Gyuri pincére segített megismertetni a Magyar Konyhával.
„Az élet bizonytalan. Kezdd a desszerttel!” Sokan osztják Ernestine Ulmer írónő bölcsességét. Csakhogy jó desszerthez jutni nem is olyan könnyű, mint ahogy gondolnánk. Pedig Pest-Budán egymást érik a régi és újsütetű cukrászdák, kávézók, süteménymanufaktúrák
Talán meglepő, de id. Alexandre Dumas (1802-1870) élete fő művének nem a testőrök kalandjait elbeszélő, hihetetlenül népszerű regényeit, és még csak nem is a fiatalok számos nemzedékét elbűvölő Monte Cristo grófját tartotta...
Harminc évig élt külföldön. Szinte mindenütt megfordult, ahol operaház működik. A houstoni Ritz hotel séfje, Todd Rogers egy süteményt nevezett el róla. Mit jelent Marton Évának a karácsony? A Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas opera-énekesnővel beszélgettünk.
Hogyan válhatnak férfiak háziasszonyokká? Például úgy, hogy profi konyhafőnökként elindulnak a Világevő Séfversenyen. Ezen a megmérettetésként ugyanis nem lehet méregdrága, speciális gépeket...
Vacsora az El Celler de Can Roca étteremben, kiállítás Barcelonában, díjnyertes film a Berlinalén és 200 oldalas könyv. A Roca fívérek gasztroprojektje a művészeti ágak összefogására tett kísérletet, az újdonság, hogy a kiindulópont nem más, mint a konyhaművészet.
2014-ben ő lett a Borászok Borásza. Franciaországból érkezett Tokajba, ahol a vidék és Berecz Zsolt is elcsábította. Azóta az egyik legismertebb női borász, aki sorra hozza a 2002-ben alapított Tokaj Kikelet Pince számára a díjakat.
Lényegesen hatékonyabban kívánja felhasználni a következő hétéves uniós keretköltségvetési időszak forrásait a kormány. 2007-2013-ban ugyanis kutyawellnessre és pusztába épített kilátóra is mentek el pénzek - hangzott el a Magyar Konyha, a Heti Válasz és a Magyarok a piacon Klub közös, teltházas rendezvényén. Márpedig a hatékonyságjavításra szüksége van az országnak, a fejlesztési források 95 százaléka uniós pénz.
Oppermann Tibor gyerekfejjel hagyta el az országot, majd amikor, harmincnyolc év múltán hazatért, a Zselic vizenyős völgyeiben valósította meg álmát: létrehozta Magyarország egyik legnagyobb bivalyfarmját. A bivalyok völgyében emberi léptékben mérik az időt és az életet.
A Magyar Konyha első szakmai konferenciája az őshonos magyar mangalicát, és a belőle készült sonkát állította a figyelem középpontjába, bemutatva, hogy helye van a közismert nagy nemzetközi márkák között.
A nyár közeledtével felidéztük a fagylalt történetét, majd feltérképeztük, a fővárosban és környékén hol érdemes áldoznia az édességek jeges oltárán a túlcukrozott tömegjégkrém helyett kiváló alapanyagokból főzött, kézműves fagyikra vágyóknak. Körkép a gorgonzolafagyitól a tokaji aszús mazsoláig.