Itt a Balaton 5 legmenőbb lángosozója
Összegyűjtöttük az öt legizgalmasabb, legízletesebb balatoni lángosozót, íme a lista!
Összegyűjtöttük az öt legizgalmasabb, legízletesebb balatoni lángosozót, íme a lista!
Szlovéniában az autópályáról letérve nemcsak a táj érdemel néhány plusz kanyart.
Ez az a 12 zöldség és gyümölcs, amelyekben legtöbb a növényvédőszer-maradvány
A díjat a gasztronómiában kiemelkedő teljesítményt nyújtó személyek kaphatják meg.
Már nemzetközi megmérettetésen is bemutatkozott a Magyartarka Sajt, amelyről még sokat hallunk a jövőben!
Már a hazai vállalatok nagy része is használja a mesterséges intelligenciát.
Hatvanban folytatja sörforradalmi harcait a Csupor Craft Beer, de ezúttal a helyi termelőket is bevonja.
Litauszki Zsolttal megmutatjuk, hogyan készül az újévi ínyencség: az egyben sült malac.
Minden hazai szakácskönyvszerző Lajos Mari köpönyegéből bújt elő.
20 borászat az olaszrizling jövőjéről gondolkodott, kóstolt és kóstoltatott.
Lehet belőle köret, főétel, leves, főzelék, rágcsa, ropogtatnivaló és desszert is.
Drasztikusan csökkent az adóbevétel, így a fiatalokat alkoholos italok vásárlására buzdítaná az adóhivatal.
Ha azt mondom Zala, te azt mondod: rétes. Méghozzá „totyogós” túrós.
A gyorsétteremlánc emblémáján látható, eredetileg copfos lány emós és punk frizurát villantott Londonban.
Idén a gabonaféléké lesz a főszerep, de kóstolható az ország tortája is.
Nyár: milyen jó lenne meginni egy hideg, kellemesen habzó sört.
A nyár kötelező kelléke a grillezés. Ehhez Barka Áron séf otthon is elkészíthető grillételeket ajánl.
A Pringles petícióval igyekszik elérni, hogy a kis ízeltlábút átnevezzék.
A kaliforniai Temecula-völgyben ugyan nem sikerült a rekordállítás, de az összegyűltek azért jól mulattak.
Tejjel Mézzel: véletlenül keveredtünk ezen a délutánon Göncruszka egyetlen éttermének teraszára
Hamarosan eldől, kinek terítenek a francia Elysée-palotában.
A díjat a gasztronómiában kiemelkedő teljesítményt nyújtó személyek kaphatják meg.
Már nemzetközi megmérettetésen is bemutatkozott a Magyartarka Sajt, amelyről még sokat hallunk a jövőben!
Már a hazai vállalatok nagy része is használja a mesterséges intelligenciát.
Drasztikusan csökkent az adóbevétel, így a fiatalokat alkoholos italok vásárlására buzdítaná az adóhivatal.
A gyorsétteremlánc emblémáján látható, eredetileg copfos lány emós és punk frizurát villantott Londonban.
Idén a gabonaféléké lesz a főszerep, de kóstolható az ország tortája is.
A Pringles petícióval igyekszik elérni, hogy a kis ízeltlábút átnevezzék.
A kaliforniai Temecula-völgyben ugyan nem sikerült a rekordállítás, de az összegyűltek azért jól mulattak.
Az 1971-ben alapított Hard Rock International 68 országban, közel 250 helyszínen van már jelen.
A hazai élelmiszeripar a járvány idején is jól vizsgázott.
Az élelmiszerpazarlás égető problémájára lehet válasz egy innovatív ötlet.
A Caza Pizzabar az első olyan étterem Budapesten, ahol kaliforniai recept alapján készül a pizza.
Mesterséges intelligencián alapuló, automata bisztró nyílt Budapesten.
A Nébih ismét elkészíti a magyar háztartások élelmiszerhulladék-körképét.
Kereskedők és éttermek küszködnek a termékhiánnyal, amit a járvány és a Brexit együttes hatásával indokolnak.
Számos fontos változás lép életbe szeptember 1-jétől a közétkeztetésben.
A történelmi főzőházától függetlenül működő Antl sörműhely a kreatív receptek színtere lesz.
Egy luxusáruház várva-várt újranyitása tartja lázban a francia fővárost.
Amerikában az oltási kampány népszerűsítése után a testedzést is igyekeznek vonzóbbá tenni.
A Villányi borvidék négy évvel ezelőtt hívta életre Villány könnyed arcát.
Az Amazon boltjaiban hamarosan biometrikus azonosítást alkalmazó technológiával fizethetnek a vásárlók.
Tartósan magas élelmiszerárakra számítanak a Takarékbank szakértői.
A 50 Best idén a csúcséttermek helyett a gasztronómia jövőjét meghatározó fiatalokra irányítja a figyelmet.
Enyhén erjedt görög gyümölcskonzervre figyelmeztet a Nébih.
A kutatásból kiderült, hogy visszaesett a magyar élelmiszerek aránya a boltokban.
Csökkentsük az élelmiszerhulladékok mennyiségét!
Egy német mestercukrász különleges injekciókat kínál üzletében.
34 kenhető, 2-15% mogyorótartalmú termék teljes körű vizsgálatát végezték el.
A leleményes japánoknak van ötlete, hogyan vészelhető át az év leglehangolóbb hónapja.
A Reszkessetek betörők! című filmből ismert McCallister-ház elkészítése 300 órát vett igénybe.
Az idén 30 éves étterem egy kolumbiai kutató-fejlesztő séffel dolgozta ki új koncepcióját.
Itt a Balatoni Kör őszi Gasztropiknik-sorozata: október 3-án Szigligeten várják az ínyenceket.
Mostantól elzárják a zenét a skót vendéglátóhelyeken – a szakma tiltakozik.
Az Alimentarium múzeum 35 éve nyitotta meg kapuit a látogatók előtt.
Bazárt a kedvenc kocsmája, vagy nem akar feszengeni? Építsen otthonra!
Minden igazi rajongónak örömet okozna a veterán rockzenekar érlelt tétele.
Bulgária? Az idősebbeknek a nyári üdülés emléke Szocsiban, vagy valahol másutt a Fekete-tenger partján. A legtöbb fiatal számára azonban csak egy olyan hely, amelyiken „még át kell menni”, hogy elérjék Görögországot, vagy Törökországot. Pedig a vidék csodálatos tájaival, színes kultúrájával nagyon sok élményt tartogat a turisták számára.
A gyorséttermek tagadhatatlan fellegvára az Egyesült Államok, ebből azonban nem következik feltétlenül, hogy ott találhatóak a legklasszabbak is.
Íme, a középkori bölcsesség: "Aki sert iszik, annak nyugodt az álma. Akinek nyugodt az álma, az nem követ el bűnöket. Aki nem bűnözik, a Mennyországba jut." De a sert az ember főzi - mondta Luther Márton a nagy reformátor - a bor viszont Istentől való. Tehát borban az igazság. Balgaság - mondják a sertestvérek: a sört mindenki szereti. Vagy hallott már valaki Sörnemissza Gergőről? Csak Bornemissza van. Nem a sör rossz, hanem a rossz sör. Erre utal Vörösmarty Mihály találós kérdése is: "Mi a külö
A világ leghíresebb szakácsa volt. Úgy is viselkedett. Összefont karral tűrte, hogy lapogassák, fényképezzék, ha ereje engedte zokszó nélkül aláírt félszáz szakácskabátot, posztert, lábost, türelmesen pózolt a szponzorok molinója előtt.
Először volt a négy alapíz: az édes, a savanyú, a keserű és a sós. Néhány évtizede Európában is felfedezték az umamit, a japán konyha egyik legfontosabb ízét, amely a glutamát tartalmú ételekre jellemző. Ez lett az ötödik íz. 2012-ben amerikai kutatók már a hatodik ízről beszéltek.
Génmódosított élelmiszerek Magyarországon. Megjelent a Greenpeace kiadványa, a GMO kisokos - Élelmiszerkalauz tudatos vásárlóknak.
Egy eldugott kis andalúz faluban a helyi kecskék és juhok tejéből készült sajttal a Payoyo cég 2011-ben négy kategóriában is elnyerte " A világ legjobb sajtja" címet. Magyarországon is egyre többen próbálkoznak házi kecske és tehénsajt készítésével. Az Őrség vagy a Káli-medence éghajlati adottságai kifejezetten kedvezőek a tejet adó állatok tartására. Egy andalúz kézműves sajt példája mutatja, hogy érdemes munkát fektetni a jó sajt készítésébe, mert idővel meghozza az eredményt.
Összegyűjtöttük az öt legizgalmasabb, legízletesebb balatoni lángosozót, íme a lista!
Szlovéniában az autópályáról letérve nemcsak a táj érdemel néhány plusz kanyart.
Ez az a 12 zöldség és gyümölcs, amelyekben legtöbb a növényvédőszer-maradvány
Hatvanban folytatja sörforradalmi harcait a Csupor Craft Beer, de ezúttal a helyi termelőket is bevonja.
Litauszki Zsolttal megmutatjuk, hogyan készül az újévi ínyencség: az egyben sült malac.
20 borászat az olaszrizling jövőjéről gondolkodott, kóstolt és kóstoltatott.
Ha azt mondom Zala, te azt mondod: rétes. Méghozzá „totyogós” túrós.
Nyár: milyen jó lenne meginni egy hideg, kellemesen habzó sört.
Tejjel Mézzel: véletlenül keveredtünk ezen a délutánon Göncruszka egyetlen éttermének teraszára
Hamarosan eldől, kinek terítenek a francia Elysée-palotában.
A klímaváltozásnak lehet némi pozitív hozadéka is, de csak akkor, ha időben lépnek az érintettek.
Kakaskodás, szócsaták, szerződéses kikötések, évtizedes sérelmek. A celebséfek egymást sem kímélik.
A spanyol csillagos étteremből hazatért Katona Dániel menüjét kóstoltuk.
Egyre nehezebb átlátni a magyar sörpiacot, de megpróbáljuk kibogozni a kraft-szálakat.
Az Őrházban éledező deli ételkultúra és a pastrami segíthet abban, hogy a hurkán, kolbászon túl izgalmasabb ét
Mit ivott Hemingway papa? Melyik pezsgőt nevezték el Churchillről?
Kényeztesse magát meleg, tartalmas vacsorával, melyet a Tefal segítségével könnyen elkészíthet!
Végre magyarul is megjelent a zseniális Giorgio Locatelli szicíliai szakácskönyve.
A Whisky Show kulturált, csendes és sokkal kevésbé sznob muri, mint azt elsőre gondolnánk.
A resti műfajában sokkal több van, mint gondolnánk.
Okosan használva jelentősen megnövelhetjük a praktikus eszköz élettartamát.
Nem először fordul elő, hogy a koreai konyha alapfogása feszültségeket okoz a két nemzet között.
Csirke, pulyka, liba, gyöngytyúk, kacsa vagy fácán? A grillételek kedvelt alapanyaga a baromfi.
Megkóstoltuk, miilyen ételeket mutatunk be a Dubaji Világkiállításon.
Desszerthez, húsokhoz de még a zöldségekhez is remek fűszer lehet a kávé.
Egész Európa ismeri az apácafingocskát, a legendás aprósüteményt.
Összeszedtük a legfontosabb tényeket, amiket érdemes tudni erről a remek állatról.
Nemcsak újság, hanem csoki, sajt, bor vagy akár friss zöldség is házhoz jön.
Népszokások, babonák, ételek - egy falat a holtaknak, egy a szerencsés jövőnek.
Minden hazai szakácskönyvszerző Lajos Mari köpönyegéből bújt elő.
Lehet belőle köret, főétel, leves, főzelék, rágcsa, ropogtatnivaló és desszert is.
A nyár kötelező kelléke a grillezés. Ehhez Barka Áron séf otthon is elkészíthető grillételeket ajánl.
A csokoládé különleges termék, érdemes elmélyedni a feldolgozásában.
A Légrádi testvérek Magyar utcai étterme a hazai és a külföldi elit vendéglője volt.
A védekező rendszerünket az elfogyasztott ételekkel is támogathatjuk.
Letisztult formák és tálalás, vibráló ízek, változatos textúrák és a szezon alapanyagainak legmélyebb aromái.
Például banánkenyeret, kétszersültet – vagy házi probiotikumos üdítőt.
A borogyinói rozskenyér nem könnyű bagett, és az elkészítéséhez se álljunk könnyedén.
Sok szőlőfajta a fajtagyűjteményekben várja az újrafelfedezést.
Az évszak finomságai remekül illenek egy gyors, de gazdag süteménybe is.
Hogyan lettünk rendes polgári családból ilyen bohém bagázs? - A színészházaspár kulináris kalandjai.
Egy kerti sütögetés gondolata felvillanyozó, de a megszervezése nem mindig móka és kacagás.
Pataky Péter, Sajben Csaba és Ádám Csaba hallevesei: a tiszalöki, a cserepes, és a frissítő.
Litauszki Zsolt, Ádám Csaba és Haraszti Zsolt mutatja meg epres finomságait.
A legrégebbi Champagne-ház ifjú borásza, Louise Bryden egyfajta edzőként látja a munkáját: kis mikroorganizmusoknak segít, hogy kihozzák magukból a legtöbbet. A hazai pezsgőkről és a legmodernebb technológiákról is kérdeztük interjúnkban.
Kedden kezdődik a Bocuse d'Or 2019 lyoni döntője, ahol Pohner Ádám és Csillag Richárd főznek a boxban.
Balzsamecetes, mézes olívaolajban eltett sült bébicékla, kápia paprikából készült pepperonetta, hagymával, mazsolával, mustármaggal bolondított almachutney – csak néhány a Kanálka termékei közül.
A világ leghíresebb perui séfje a World’s 50 Best Restaurants gáláján életműdíjat kapott.
Az Oroszlános Borhotel és Étterem séfjével Takács Gáborral beszélgettünk.
A perui szakács Miamiban nyitotta meg La Mar nevű új éttermét, népszerűsítve az inkák konyháját.
A Rex Ketchup története olyan, mintha Rejtő Jenő találta volna ki. Van benne kártyázó, aranyéletet élő ifjú, emlékiratokban megőrzött recept, ikonikus, hatszögletű üveg. És van finom paradicsommártás, ami ma újra kapható.
„Mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás?” – ezt a kérdést, mint amolyan kötelező felvetést el kell sütni, de annyival most beljebb jutunk, hogy válasz is akad.
Elismerő oklevéllel tüntette ki a Magyar Művészeti Akadémia Nyisztor Tinkát, a moldvai magyar közösség kulturális képviselete és a magyar nyelv használatának széleskörű terjesztése és ismertetése érdekében tett példaértékű eredményeiért, fáradhatatlan munkásságáért.
Vágyakozunk egy kicsit földközelibb életre, ezért is költöztünk egy kétezer négyzetméteres gyümölcsösbe – mondja Lackfi János, aki saját meghatározása szerint író, költő, műfordító, tűzoltó, katona, vadakat terelő juhász. Zsámbéki házában a nagyobb ünnepekkor hat gyermek és két unoka is az asztal mellé telepedik.
Nem szeretnék illúziókat rombolni, de a televíziós főzős műsorokban nincs véletlen. A producer előre eldönti, hányszor káromkodhat Gordon Ramsay, Jamie Oliver laza öltözékét stylistok tervezik. Naivitás azt gondolni, hogy ezek a műsorvezetők az életben is ilyenek...
Ha Azerbajdzsánba megyünk, kóstoljuk meg az azeri konyhát, mely nagyon fűszeres. Persze ne a mi sós–borsos–paprikás ízeinkre gondoljunk. Paprikát egyáltalán nem használnak, sót és borsot is csak módjával. Annál több zöld fűszert: rozmaringot, kakukkfüvet, bazsalikomot és mindenekelőtt kaprot. A pincérek mindenhol szívből jövően kedvesek és udvariasak.
Útjavítások között kanyargunk Bajától Borota felé, de legalább bámészkodhatunk. A vastag bácskai föld hirtelen tavaszodik, éled, traktorok tűnnek fel és el a látóhatáron. Ahogy Koch Csaba pincészete felé fordulunk, egyre több gyümölcsös, szőlő tűnik fel. Aztán a faluba vezető út sarkán épp csak túl, ott a tavalyi Év Pincészete.
Ázsiai ihletésű bisztrót nyitott a Hold utcai vásárcsarnok felső szintjén Szabó Győző színművész, akinek a vérében van a vendéglátás. Jó társaságba érkezett, a szomszéd séfeket is rabul ejtett a piaci étkezés varázsa.
Óraműpontossággal készíti borait a Balaton-felvidék egyik vezető pincészete, a Csobánc festői lejtőin elterülő Villa Tolnay. Philipp Oser alapító, tulajdonos és főborász szerint a Balaton-felvidéken is lehet olyan jó bort készíteni, mint kedvenc borvidékén, Burgundiában, és az olaszrizlingre szép nemzetközi pályafutás várhat.
Kevesen tudják, hogy Huszti Péter negyvenvalahány éven át, ha tehette, esténként gyalog sétált a Madách Színházba. A Városmajorból az Erzsébet körútra. A színházban a társa várta: Piros Ildikó. A színész házaspárral beszélgettünk.
Cserna-Szabó András 1997 óta rendszeresen publikál novellákat, esszéket, gasztronómiai írásokat. A kortárs "gyomorirodalom" egyik legismertebb képviselője. Ha éppen nem járja az országot, akkor a magyar pacalról szóló kulináris kalandregényén dolgozik.
Sándor Tamásnak messzire kellett mennie ahhoz, hogy hazatérhessen. Az eredetileg szakácsvégzettségű borsodnádasdi fiatalember megjárta Svájcot, Olaszországot, majd úgy döntött, hogy szűkebb hazájában, a Bükkben létrehozza az ország egyik legkiválóbb sajtmanufaktúráját.
A paprikába hempergetett megszólalásig olyan, mint az eper, a másik sáfránytól sárga, a harmadik akár egy aprócska torta. Szirmok, levelek, bogyók díszítik a kecskesajtok királynőjeként méltán emlegetett Pettenkoffer Viktória sajtjait, mindegyik kész remekmű.
A gasztronómiát évszázadokig a franciák uralták, úgy tűnt, senkinek sem sikerül megtörni a hegemóniájukat. Ám ekkor jött Ferran Adrià, s átlépve a nou velle cuisine újításain forradalmasította a XXI. századi konyhát.
2011- ben Kaló Imrét választotta a Borászok borászának a Vinum Praemium által jelölt ötven borászból álló kuratórium. A Szomolyán élő erdész kitartó munkájával, sajátos zamatú és ízvilágú boraival vívta ki a rangos elismerést. Borfilozófusnak is tartják, aki nem csupán készíti a bort, de úgy mesél róla, mint az élet italáról.