Nyikos Patrik világbajnok!
Már a Bocuse d’Or csapatban is bizonyított.
A szekszárdi pincészetnél megszületett a Barbár házasítás áramvonalasított kistesója.
Az Alabárdos séfjével áll fel újra a rendszer.
Belvárosi Sörfesztivál: a korábbinál kevesebb sör fogy, de sokkal változatosabb a kínálat.
Egy kis észak-olasz faluból indult hódító útjára a prosecco. Ezt kell tudnunk az olasz buborékokról!
Még nagyobb kiváltság lehet a jövőben a champagne, és kiderült milyen fogások közül kerül ki az Év Strandétele
Horvátország ünnepel, mi pedig már tudjuk: nem csak egészségesebb, környezetkímélőbb is, ha heringre váltunk.
A hosszú sárgabarackszezon örömére gyümölcsös előételt, főételt és desszertet is ajánlunk.
Hiába a Michelin-ajánlás, bezár a Laurel Budapest. Az étterem július végén nyit ki utoljára.
A La Liste Pastry Special Awards 2024-es kiadásában magyar szereplő is felbukkant.
Sopronból, Budapestről, Noszvajból és Debrecenből ajánlunk gasztronómiai fesztiválokat.
Az est bevételének egy része a Fábián Juli Emléklapítványhoz került.
A titkos találkozón az 50 legjobb borász ízlelgette egymás borát.
Sztárséfek és gasztrobloggerek mutatják be tudományukat az esemény mindhárom napján!
A 30 év alatti séfek vetélkedésére már lehet is nevezni
Nagyvilági hangulat, ismerős ízek a VIRTU-ban.
Egyalkalmas képzés, ahol az IKON séfjétől tanulhatnak az érdeklődők.
Kihirdették a S.Pellegrino Young Chef Academy 2023 díj győztesét. Ibériai siker született.
Ismerje meg Budapest gasztronómiailag talán legszínesebb utcáját a hétvégén!
Közel 50 étterem és borászat várja szeptember 21-24. között a látogatókat.
Három csillag nincs, a kétcsillagosok és az egycsillagosok ugyanazok.
A díj átadására a Stílusos Vidéki Éttermiség tatai rendezvényén került sor.
2023. szeptember 7-10. között a Budavári Palota teraszain
A Spicces füge fantázianevű torta a tokaji bortól spicces.
Balatonszőlős Bib Gourmand elismeréssel rendelkező vendéglátóhelye.
A tengerek és óceánok ökoszisztémájának védelméről rendeznek konferenciát Tenerifén.
Az ünnep ugyan amerikai, de miért ne ünnepelhetnénk mi is?
Az Arany Kaviár Étterem fiatal séfje képviselheti hazánkat.
Kulturális és kulináris kalandozások a pécsi Zsolnay-negyedben.
Változatok Csárdáskirálynőre litván, francia és magyar módra.
Varga Tamás – a balatonalmádi Amaretto fagyizó cukrásza hozta el az elismerést.
2023-ban Heimann Zoltán, szekszárdi borász lett a „Borászok Borásza”
A Borászok barátja és a Jövő borásza díj birtokosa sem titok többé.
Ha kevesebb a pénzünk, kevesebb édességet eszünk. De több jégkrémet!
1988-ban a Magyar Konyha hasábjain megjelent írásunkkal a neves színművészre emlékezünk.
Megjelent a legújabb Magyar Konyha, mától kapható az újságárusoknál.
Tóth Péter, a Mangalicatenyésztők Országos Egyesületének elnöke biztos a mangalica sikerében.
A "Szellem a fazékból" e heti adásában a szarvasgombáról mesélnek írók és konyhamesterek.
Palya Bea, Petőfi, Dragomán, Schäffer Erzsébet, disznótor, top10 hentes és sok más.
Hamvas Zoltán a bajnokok reggelijéről, Dalnoki Bence a verseny utáni érzéseiről mesélt.
Idén Veszprém és a Balaton-régió Európa Kulturális Fővárosa.
A Bocuse d’Or világdöntőjéig már csak két hét van hátra. Így állunk most.
A gasztroünnep szeptember 29. és október 2. között várja látogatóit.
Az előző évadhoz képest idén megduplázódott a séfversenyre jelentkezők száma.
A verseny egyedülálló lehetőséget kínál az Akadémiához csatlakozó 30 év alatti fiatal szakácsoknak.
Alkotóműhely és kísérleti konyha: a legendás étterem tudatosan készül a nagy visszatérésre.
Ez a tuti exkluzív élmény: a Feröer-szigetek Michelin-csillagos büszkesége új helyet talált magának.
Dalnoki Bence és csapata csodálatos eredményt ért el.
A világ legrangosabb szakácsversenyének kontinentális döntője, a Bocuse d’Or Europe vár ránk.
Ráolvasással, Koloska-völgyi zarándoklattal, régi zenei koncerttel idézik meg a kultikus írót.
Az aflatoxinok már nagyon kis mennyiségben is mérgező, májkárosító hatásúak.
Oroszország visszalépésével tizennyolc nemzet vesz rész a szakácsversenyen.
A méretében egyedülálló beltéri gazdaságot Pennsylvaniában működtetik majd.
Visszahívás az idegen anyagok esetleges jelenléte miatt.
A rút kiskacsa meséje elevenedik meg a messzi Normandiában.
A Földön lévő víz 2,5 százaléka édesvíz, és ennek is csak egy része az, ami elérhető az emberiségnek.
A szeptember is nyári hónap lett, és ebben az időszakban mutatja a legszerethetőbb arcát a Balaton.
Számos fontos változás lép életbe szeptember 1-jétől a közétkeztetésben.
Megkezdődött a kiválasztás és felkészülés folyamata a legendás séfversenyre.
Magyarország ismét egy olyan nemzetközi esemény házigazdája lesz, amely óriási érdeklődésre tart számot szerte
Az ötnapos fesztivál középpontjában a népművészet és a néphagyományok állnak.
Jégkrémet, banáncsipszet, müzlit és ételízesítőket is vissza kell hívni a forgalomból.
Feltételezett etilén-oxid szennyezettség miatt az Auchan visszahívta a forgalomból a terméket.
Visszahívott a forgalomból egy vaníliás pálcikás jégkrémet a forgalmazó Auchan.
A Fortepan képei közül válogattunk, hogy megnézzük, hogyan söröztük át az elmúlt évszázadot.
Enyhén erjedt görög gyümölcskonzervre figyelmeztet a Nébih.
Reggelikkel tért vissza a legjobb kilátású budapesti szálloda tetőbárja.
A vendéglátóhelyek igyekeznek továbbra is figyelni, és érzékenyen reagálni a közönség igényeire.