Keresés "Duna"

Gyógyító Somló

A Somló emblematikus hely a Kárpát-medencében és azok számára is kedves, akik nem is isznak bort.

Krúdy: az étvágytalan ember

Makacs dolgok a legendák. Hát még a hamisak. Krúdyról annyi adoma, anekdota kering közszájon, hogy ember legyen a talpán, aki a regényíró és a regényhősök figuráit különválasztja.

Házhoz jön a Michelin-csillag

A vendéglátóhelyek kényszerű leállása talán a fine dining éttermeket érintette a legérzékenyebben. Mit lehet kitalálni a túléléshez? Megnéztük a Costes stratégiáját.

Csokoládé a Duna partjáról

A Zax nem annyira régen robbant be a csokoládék piacára, mint amennyire ismert és kedvelt már most a kiváló minőségű termékek rajongói körében. Aki egyszer látott vagy kóstolt már Zax bonbont, az nem felejti el: gyönyörű színeivel, vékony, roppanós csokoládéjával és krémes vagy gyümölcsös töltelékeivel már az első találkozáskor garantáltan maradandó élményt nyújt.

A piros magyar bors

A fűszerpaprika a magyar konyha ikonikus fűszere. A paprika szó világszerte az őrölt pirospaprikát jelenti, és sokan ezzel azonosítják a magyar konyhát. Bár ennek a képnek nem kell kényszeresen megfelelni, azért egy pörkölt vagy halászlé mégiscsak paprikával készül, így fontos, hogy legyen jó őrölt paprika a spájzban. A Magyar Konyha magazin és a Pannon Gasztronómiai Akadémia közös tesztjén ezúttal ez az alapvető fontosságú fűszerünk került a zsűri elé.

Habzó cseh sört iszunk az étkezőkocsiban

Valahogy a vonaton mindenki megéhezik, akárhová indulunk, előbb-utóbb előkerülnek a szendvicsek. Voltak olyan évek, amikor még gondoskodtak helyettünk az ennivalóról – 72 éve rajtolt az Utasellátó, a hazai gasztronómia egykor izgalmas szereplője.

Budapest TOP 10 gasztrokalauz

Január végéig még kapható az újságárusoknál a Magyar Konyha aktuális száma a budapesti gasztrokalauzzal, amely 25 kategóriában mutatja be a főváros legjobb helyeit.

Mindennapi kenyerünk

Valószínűleg nincs olyan ember hazánkban, aki ne evett volna már valamelyik péksüteményükből. Mi a Zalaco titka? Erről kérdeztük Berta Lászlót, a Zalaco Sütőipari Zrt. tulajdonos-vezérigazgatóját, és közben az is kiderül, hogy mi a különbség a német és mediterrán típusú péksütemények között.

Így kell ébredni: reggeli pezsgőzés a Felixben

Borongós, ködös téli napokon, amikor nagyon nehezen indul minden, néha talán érdemes megengedni magunknak valami rendhagyó, emlékezetes lazítást. Olyant, ami nemcsak az adott délelőttre tölthet fel bárkit, hanem napokig vagy hetekig kellő muníciót biztosít a hétköznapi gondok elviseléséhez. A Felix Kitchen & Barban pontosan ezt az igényt ismerték fel, amikor összeállították különleges reggeli kínálatukat, és bevezették a „Champagne reggelit”.

Tíz jó káposzta a hordóból

Töltött káposzta, székelykáposzta, szilveszteri káposztaleves – az év végi ünnepekhez hozzátartoznak a savanyított káposztával készült ételek. A Magyar Konyha magazin és a Pannon Gasztronómiai Akadémia közös tesztjén ezúttal a piaci savanyúságosok választékából igyekeztünk megtalálni az ünnepi asztalra méltó káposztákat.

BUDAPEST TOP 10 gasztrokalauz

A Magyar Konyha magazin decemberi számához minden olvasónk ajándékba kapja a Budapest TOP10 gasztrokalauzt. Másfél millió lépés. Ezúttal Budapesten. Az elmúlt hónapokban közel ezer helyet látogattunk meg a fővárosban, hogy abból maradjon 300. A választást megkönnyítve idén ikonokkal jeleztük, mely helyeket tartunk ár-érték arányban megfelelőnek, hol adnak ebédmenüt és hol kaphatunk jó halételeket.

Boldogok a borászok!

A felvidéki Kürt már ismert a magyar borrajongók számára. A kis falu nagy titka: hogyan képes néhány borász egy talpalatnyi földön világhírű bort készíteni. És még egy rejtély: hogyan tud Kasnyik Tamás és Gábor testvérharc nélkül irányítani egy pincészetet. A titok nyitja a borász, aki inkább bába, mint alkimista.

Ismét veszélyben a magyar mangalica

A vaddisznókat fertőző betegség kapcsán az a legnagyobb félelem, hogy átterjedhet a házi sertésekre is, így a világon nagy hírnévre szert tett mangalicára is. A védekezés során pedig lehetséges, hogy a vidéki háztáji hízókat kell feláldozni.

Lazán Budán: gastropub a Corvin téren

A budai oldalon a Lánchíd és a Batthyány tér közötti területen egyre több étterem csábítja kulináris kalandozásra az erre sétálókat. A hazai mellett a belga, a francia vagy éppen a japán konyha ételei közül is lehet itt választani. Ezt a sokszínűséget most ötvözni igyekszik egy újonnan megnyitott hely, a Corvin Gastropub.

Új helyeket nyit a Costes-csoport

Szeretnének elköltözni a Ráday utcából, de ez csak egy a Costes tulajdonosának tervei közül. Gerendai Károly tésztázót nyit a Belvárosban, és magyaros éttermet – Kínában.

A klasszikus vágyfokozó: az osztriga

Szokták mondani, hogy a férfi szívéhez a gyomrán keresztül vezet az út. Tudta ezt már Madame de Pompadour is, aki ámbrás, pézsmaolajos csokoládéval vagy osztrigával fogadta XV. Lajost, akárhányszor csak belépett a hálószobájába. Casanova pedig négy tucatot is elpusztított reggelente a klasszikus vágyfokozó osztrigából. Zilahy Ágnes főzőasszony szerint a magyar ember csigától, osztrigától jobban irtózik, mint a híg tojástól.

Az étterem, amiért érdemes Nagymarosig utazni

Manapság nem nehéz szép éttermet találni, de olyat, ahol a konyhában is törődnek a látvánnyal, ritka. A nagymarosi V4 Bisztróban is a célszerűség az első, de a falba vágott, majd háromméteres ablakon szeletelés közben a Dunában és a visegrádi várfalakban gyönyörködhet Kecskés Sándor, séf.

Megkóstoltuk az ország tortáját

Ha augusztus vége, akkor Magyarország Tortája – ahogy minden évben, idén is megkóstoltuk. Természetesen a cukormentes párját is kikértük, hogy beszámolhassunk róla a Magyar Konyha olvasóinak.

Tölcsértörténelem

Gondolták volna, hogy a franciák, az olaszok és az amerikaiak máig civakodnak azon, ki találta fel a fagylalttölcsért? Mindhárom nemzet ragaszkodik ahhoz, hogy igenis náluk szervírozták először ostyában a „jeges nyalatot”. Abban viszont nincsen vita, hogy a fagylalt és az ostya együtt nyújt csak igazi gasztronómiai élményt.

Nem csak a nagy vörösökről szól a vidék

Pécsen a Pannon Borrégió Top25 kóstolófesztiválján kiderült, hogy itt sem minden a villányi és a szekszárdi testes vörösökről szól, emellett két új helyre is betértünk: az előkelő Donautica Hotelben igazi ínyencfogást kóstoltunk, míg a Kóstoldában a cigány házias konyhával ismerkedtünk.

Magyar találmányok ihlette koktélok

A budapesti Duna-korzón sétálva néha mindannyian belefeledkezünk a kilátásba, elnézegetjük a 2-es villamost, a turistákat és a város lakóit – s ha már ott vagyunk, megihatunk akár egy pohár finom koktélt is.

Vigyázat, a boldogság hizlal!

Ha ledobnak egy nyüzsgő chilei utcán, először feltűnik, hogy alapvetően kedves, derűs arcok jönnek-mennek. Utána a nők dús, hosszú, fekete haja. Majd az, hogy mennyire jól viselik, hogy ennyire túlsúlyosak. De hogy ennyien? Néhány bevásárlás és étkezdében vacsorázás után összeáll a kép.

Teli hassal a Dunakanyarban

A Dunakanyar az a régió Budapest közelében, amit megismerni egy nap alatt még ügyeskedve sem lehet. A folyó a Pilis és a Börzsöny hegységet választja el egymástól – ugyan hasonlít egymásra a két part, de érdemes külön-külön mindkettőre rászánni pár napot. Sőt, a Szentendrei-sziget is megköveteli majd a maga idejét!

A rántott húst nem lehet levenni az étlapról

Az újraterített 67Sigmában jártunk, ahol megtudtuk, hogyan lehet a törzsvendégből étteremtulajdonos, hogyan készül a fledermausból a rántott húsuk, és hogyan lehet udvarolni egy visszaküldött mosatlan tányérral.

Csusza a túró alá - A nagy tésztateszt

Naponta kerül a tányérra, sok szó mégsem esik róla – ez a megállapítás több alapanyagunkra is igaz lehet, de a száraztésztára mindenképpen az. Most a tészták jeles képviselője, a csusza került a szakértő tesztelők elé.

Gasztropap, nem szentfazék!

Reneszánsz ember: mesterszakács, saját főzőműsora van, karnagy, politikus és pap. Kisebbségben Szerbiában, de többségben a konyhában. Paskó Csaba, a Szabadka melletti falucska, Kelebia római katolikus plébánosa elmondja, milyen az álszent böjt, és milyen az igazi.

Rozsólis és roszprádli - mit evett a márciusi forradalmár?

Képzeljük magunk elé a reformkori Pest-Budát. Már lebontották a városfalakat, elkezdték a csatornázást, felépültek a Duna-parti paloták, fásították a Városligetet, megrendezték az első lóversenyt, divatba jött a cilinder (amit hengerkalapnak neveztek), a francia módi, de újra hódított a díszmagyar és a csárdás is. A Dunán elindult az első gőzhajó, Irinyi feltalálta a „zajongásmentes gyufát”, a rikkancsok Kossuth lapját, a Pesti Hírlapot árusították, a Váci utcában Wigand Ottó megnyitotta könyves

Mivel itatjuk a külföldi diplomatákat?

Idén másodszor jelenik meg a Magyar Konyha külön kiadványaként egy borkatalógus, amely a Külgazdasági és Külügyminisztérium borválogatásához kínál recepteket és mutatja be a szakmai zsűri által kiválasztott 21 bort, amelyet a külképviseleteken kínálnak a vendégeknek és a diplomatáknak.

Zsír a pácban

A szalonna régen nemcsak a legfontosabb konyhai alapanyagok egyike volt, de sok esetben reggeli, ebéd, vacsora is. Ma már a konyhában is ritkábban kerül elő, az egészségre törekvő életmód miatt háttérbe szorult, pedig nem kell sok belőle egy-egy étel aromáinak a kiteljesítéséhez.

A vidék új ízéért Őriszentpéterre kell utazni

Létezik egy étterem az Őrségben, ahová Rómából is foglalnak asztalt. Talán azért, mert a Pajta Bisztróban harmóniát talál, aki arra jár. A tulajdonos, Kvasznicza Feri vendégszeretete és a séf, Farkas Richárd határozott, ugyanakkor barátságos és nyitott személyisége - meg persze a főztje - önmagában is arra készteti az embert, hogy újra és újra visszatérjen ide.

Ha nem adtok szalonnát, levágjuk a gerendát

Nem vagyok babonás, lekopogom. De a Gergely naptár bevezetése előtt december 13-án volt a leghosszabb az éjszaka. "Szent Lucának híres napja a napot rövidre szabja" - járta a mondás. Okos ember ilyenkor fokhagymafüzért vásárol, a gumókat szétbontja, kés lapjával megroppantja, majd tesz néhány gerezdet az ajtófélfára, az ablakszárnyra, bedug egyet a kulcslyukba, egyet a párna alá, bekeni a szekrényajtót, a szíve tájékát, keresztet rajzol vele az asszony homlokára, a maradékból meg fokhagymalevest

Szép kolozsváriak

A Pannon Gasztronómiai Akadémia és a Magyar Konyha újabb közös tesztjén kolozsvári, azaz füstölt, húsos oldal-szalonnák kerültek a zsűri elé. A sertés különböző testtájaiból, különböző módszerekkel, különböző szalonnák készülnek. Az ízletes kolozsvári szalonna a legnépszerűbbek közé tartozik.

Kicsit uncsi, de nem rossz az ország tortája

Egy aprócska faluból indulunk Komáromba, hogy megkóstoljuk az augusztus 20-tól (néhány helyen már augusztus 18-tól) elérhető Magyarország Tortáját, a Komáromi kisleányt, ott, ahol megszületett: a Jánoska Cukrászdában.

A Balaton nem csak a drága strandokról szól

A Balatonszárszótól 5 km-re, délre található Szólád a Dunántúli Borút tagja, ahol számos kiváló borászt találnak az arra járók. A kirándulókat turistaútvonal várja, ami keresztül vezet az Európa Díjat nyert löszpincesor mélyútjain. Elsétálhatunk egészen Somogy megye legmagasabb pontjára, az Almann-tetőre, de ne hagyjuk ki Szólád nevezetességeit, a Szkíta-Golgotát, az 1896-ban épült református templomot és a későbarokk római katolikus templomot sem.

A tahitótfalui Magyar Családi Gazdaság

Népszerű ember: sorban állás a tejautomatánál és a háziorvosi rendelő előtt is. Édesapja után ő is háziorvos és gazdálkodó lett. Tanyájuk küldetésének a génmegőrzést, mellőzött fajták nevelését tartják.

Mit iszunk húsz év múlva?

Ha a viszonylag még hűvös szobából kinézek a június eleji párás, tikkasztó meleg utcára, leginkább az jut csak az eszembe: vizet. Feltéve persze, ha még lesz víz… de bizakodjunk. A Duna közelsége ad némi biztonságot és még arra is gondolhatunk, bor is jut esetleg a poharainkba.

Terítéken a málna és a szeder

Az iskolai szünet kezdetekor jelenik meg a piacokon a málna, és a különböző fajták július közepéig biztosítják a szörpnek valót. Ezután nem kell sokat várni, két röpke hét elteltével már kapható is a fekete szeder, amely azután szeptember közepéig kitart.

Mesés pálinkák nyomában

Kétféle ember van: aki szereti és aki messziről kerüli a pálinkát. Mindkét típussal megtalálja a közös hangot Bozsik Imre, hiszen ő is csak „felnőtt fejjel”, jóval az egyetem elvégzése után szeretett bele a pálinkába. Akkor viszont annyira elbűvölte a saját magjával készülő szatmári szilva, hogy tulajdonostárs lett egy főzdében, és cége azóta is a legjobb éttermekbe szállítja a Szamosszegi Pálinkaház különlegességeit.

A Jóisten kiskanállal eszi, mi naggyal

Négyen hajladoznak a többhektáros területen, alig veszem észre őket a parcella túlfelén. Nem lep meg, a közelmúltban körbejárta a hír az országot, hogy nincsen elég munkás, aki leszedné a gyümölcsöt. Hogy pontosan milyen gyümölcsöt, abba már az ideúton beleőszültem.

A föld gyümölcse

Az év első igazi gyümölcse nemcsak finom, de amikor az eper ellepi a piaci standokat, a citrusféléket is sutba dobhatjuk: náluk is több C-vitamint tartalmaz. De számos más vitamin is található benne, emellett jelentékeny kalcium-, magnézium- és vasforrás.

Élet a trappistán túl

A Pannon Gasztronómiai Akadémia és a Magyar Konyha újabb közös tesztjén sajtok kerültek a zsűri elé. Tesztünkkel azt kívántuk felmérni, hogy az igényesebb fogyasztók számára ezek alternatívájaként milyen hazai, kisüzemi termékek állnak rendelkezésre.

Mit rejt a szobrász spájza?

Borsos Miklós szobrászművész 1980 szeptemberében egy cikket adott az akkori Magyar Konyhának. A gyermekkor ízeiről ritkán olvashatunk szebb írást.

Terítéken a sertéshús

A sertéshús értéke nem marad el a többi szokásos húsféléétől, ráadásul nagyon ízletes. Persze, nem mindegy, hogy intenzíven hizlalt ipari sertésről, vagy szabadban tartott mangalicáról van-e szó. A házisertés népszerűségéhez nagyban hozzájárult az is, hogy a háznál felnevelt állatot otthon, mészáros nélkül is le tudták vágni és fel tudták dolgozni – ahogy a Tanú című film Dezsőjénél is láttuk.

Mindennapi kenyerünket. Uniós pályázati menüsor

Talán rá sem ismernénk a hazai gasztronómia némely szegletére az utóbbi évek olyan fejlesztései nélkül, mint a korszerű pékségek felépítése vagy a gombatermesztés felfuttatása. Mutatós ételkülönlegességek sem készülhetnének sokáig szakácsutánpótlás nélkül.

Fejlesztések a tőkétől a pincéig. A három pálinkás

Miközben a borturizmus kifejezést már egy évtizede sem kellett magyarázni, pálinkás megfelelője még eléggé furcsán hangzott. Ezért határozták el tíz éve az ország délkeleti részén működő főzdék, hogy összefogva létrehozzák a békési szilvapálinkaút nevű kezdeményezést, természetesen a helyi, már akkor is eredetvédelmet élvező italra alapozva.

Lecsapott a párizsikra a Nébih

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) a sertéshúst tartalmazó párizsikat ellenőrizte legújabb Szupermenta terméktesztjén. Összesen 30 párizsit vizsgáltak, köztük szeletelt és rúd kiszerelésű termékeket. Laboratóriumban ellenőrizték, hogy ezek a húskészítmények valóban megfelelnek-e az élelmiszerbiztonsági követelményeknek, továbbá a Magyar Élelmiszerkönyv kritériumainak. Egy termék esetében minőségi probléma miatt eljárást indítottak a hivatal szakemberei.

Emberhalászok karácsonykor

Hal nélkül nincs karácsony. A keresztény szimbolikában a hal Krisztus jelképe: a korai keresztények az üldöztetések idején két félkört rajzoltak a házfalakra, amerre a hal feje mutatott, ott tartották a titkos istentiszteletet.

Gluténmentes bodag nincs. Farkas Róbert a Budapest Bár vacsoráiról

Gyerekkorában elkísérte az édesapját, hogy meghallgassa, hogyan muzsikál, ilyenkor a New York kávéházban, a Gundelben vagy a Gellért Szállóban vacsorázott. Farkas Róbert, a Budapest Bár zenekar vezetője azóta bejárta a világot – az ázsiai konyha úgy lenyűgözte, hogy Vietnamban és Kambodzsában főzőtanfolyamra is beiratkozott.

Gasztronómiai fejlesztések európai uniós forrásból

Konyhai eszközökre vagy gépekre gondolunk legtöbbször, ha azt halljuk, hogy egy gasztronómiai, édesipari vállalkozás pályázati pénzt használt fel. De a támogatott körbe egy míves kőkerítés restaurálása ugyanúgy beleférhet, mint gyakornokok foglalkoztatása, amivel az általános szakemberhiány közepette is biztosítható a képzett munkaerő.

Minden rendben, a bor finom

Gyakran látom a fehér furgonokat Budapest utcáin, de vidéki utakon is, oldalukon ilyen szövegekkel: „Engem a bor hozzád visz.” Vagy: „Minden rendben, a bor finom.” De ki van a logók, a szlogenek, a boltok, a Bortársaság mögött? Ismerjük meg közelebbről.

Vadvacsora az Amadéban

A szarvas és a fácán szabadon sétált az egyik füzesből a másikba, puhafa erdőből a keménybe. „Gyengébb teleken hintésre nem is igen járnak, jobb táplálékot találnak ők a vadonok bogyóiban, s ez adja az igazi jó vadízt a húsnak” – írta egy múlt századbeli vadászlap a csallóközi állatokról.

Lángoló Dunakanyar. A GaBko Chili története

Egymás mellett utaztunk a vonaton, többször, egymás után. Elsőre csak egy olyan férfinak tűnt, akinek a vállai mellett az enyém már annyira nem fér el a MÁV által szűkösen mért helyen. Az ország talán leghíresebb chilitermesztőjénél jártunk.

Ezek a legjobb kifőzdék a fővárosban

A Budapest TOP 10 kiadványban listánkba vettünk a kisvendéglőket, igazi étkezdéket, a modern kifőzdéket is. Olyan ebédelőhelyeket, ahol az egyszerűség az úr, de a tálalás, a fogások már a modern kor igényeihez igazodnak. Idén is megjelentetjük bővített kiadású gasztrokalauzunkat. Olvasóinktól várjuk a javaslatokat, észrevételeket!

Főzni tanulok: vén fejjel az iskolapadban

Vannak mérföldkövek az ember életében. Az első rántotta, az első grillcsirke, az első Wellington-bélszín vagy a konfitált marhapofa pont ilyen. Ugyan meg lehet állni ezeknél, de mi van, ha az ember fejlődne, tanulna tovább?

Címkeforradalom a palackon

Ipacs Géza bebizonyította, hogy a palack nem szimpla hirdetőoszlop, hanem izgalmas alkotófelület kreatív emberek számára. Ebből aztán kisebb címkeforradalom kerekedett. Egy forradalmár portréja.

Élvezetes ősz Alsó-Ausztriában

Különleges élmények, gyönyörű helyszíneken - Alsó-Ausztria idén is számtalan programmal köszönti az egyre inkább közelgő ötödik évszakot, a borőszt. A pincesorokon hagyományos és modern borászatok várják a látogatókat, a hegycsúcsok és az őszi napfényben úszó szőlősorok a Duna mentén varázslatos kilátást nyújtanak, a határtalan kerékpárutakon, mint például egy egykori vasútvonal nyomvonalán, pedig felejthetetlen túrákat lehet tenni. A Duna ártere és az alpesi hegyvidék között elterülő régió mind

Rétesboltok Budapesten

Bárcsak annyi rétesbolt lenne az utcákon mint amennyi gyros vagy hamburger kapható. Ahol viszont rétest árulnak ott a kínálat bőséges. Már nemcsak túrós, meggyes mákos, hanem áfonyás, sőt brokkolis rétest is hajtogatnak. Felkerestük Budapest néhány rétesboltját, és várjuk a további ötleteket.

Régi tóparti vendégfogadók

A hazánkban járt utazók úti élményei is bizonyítják, hogy a csárdák, fogadók, korcsmák, kertvendéglők s velük a vendéglátás Magyarországon több száz éves múltra tekint vissza. Ám hazánk mára legkedveltebb nyaralóvidéke...

Szekszárdi bor, tolnai sváb konyha

Merfelsz Gábor csak olyan bort készít a pincészetben, amilyet ő szeret. És mivel enni is szeret, a boraihoz ételeket kínál. Az foglalkoztatja, milyen lehet a szekszárdi borokhoz méltó gasztronómia.

Modern cigány konyha

Ha a cigány konyháról beszélnek, Budai Zsanett és Tonté Barbara annyira egy húron pendülnek, mintha ikrek volnának. Pedig személyiségük igencsak különböző. Egy szociológus és egy külügyi szakértő. A főzés szenvedélye hozta össze őket.

Szerzetesek asztala

Aki ételt, italt adott, annak neve legyen áldott! Isten gondoskodik bárányairól, de persze az sem árt, ha a hívek maguk is tesznek azért, hogy mindig kerüljön harapnivaló az asztalra. Évszázados, elrejtett, majd kalandos módon előkerült iratokból kiderül, hogy a ferences szerzetesek is így gondolták.

Hol és mit együnk Bécsben?

Bécs Sissi lázban ég, a Demel cukrászdában mindenki az ibolyás cukorkákat keresi. Idén lesz a császárné 180. születésnapja, és pezseg az élet a bécsi kávéházakban és éttermekben. A bécsi konyha az egyetlen, melyet egy városról neveztek el. Bár az osztrák főváros kedvenc fogásai más régiók étlapjain is megtalálhatók, a "wienerisch essen" és a Wiener Schnitzel is egyértelművé teszi, hogy a bécsiek elhatárolják magukat az osztrák konyhától. No, de mit is ettek régen Ausztria fővárosában? És ki kész

A Ritz-sztori

A történet mesébe illő: egy svájci földműves legkisebb (tizenharmadik!) gyermeke világgá megy, és minden idők egyik leghíresebb szállodatulajdonosa lesz. Ő César Ritz. Tavaly Budapesten megújulva nyitotta meg kapuit a Ritz-Carlton Hotel. Talán érdemes megismerkednünk a hotelcézár legendás vendégeivel, szállóival és pesti szállodájának történetével.

A Vásárcsarnok

Mint a Pokol hetedik bugyrát, úgy írja le 1821-ben a Duna parti régi pesti piacot, a „jobbágyság vásárát” Schams Ferenc sváb patikus. A baromfipiacon, ahol időjósok rángatják az ember kabátját, átható bűz terjeng, a szűk szekérvárban az embertömeg egymást lökdösi, a libák, kacsák, tyúkok, disznók fülhasogató muzsikájától egymás szavát sem érteni, vagy por marja a szemedet, vagy a csizmád ragad a sárba. Lejjebb, a plébániatemplom felől „émelyítő ételszagot hoz a szél”, piszkos ruházatú, „undorít

A garda

Nálunk a nagyobb folyókban és a Balatonban fordul elő. Apróbb hal, de kivételesen az 1,5 kg súlyt is elérheti. A garda név egyben jól is viseli a hal legjellemzőbb tulajdonságát: szálkája sok, a húsa kevés.

TOP 12 hentes újragondolva

Tavaly őszi számunkban bemutattuk a Magyar Konyha kedvenc húsboltjait, ahol a legjobb marha, disznó, bárány és csirke kapható. Azóta sokat változott a "húspiac". TOP 10 hentes újragondolva.

Terítéken a körte

Jellegzetes őszi gyümölcsként tekintünk rá. Az édes, szaftos körtét elsősorban frissen fogyasztjuk, de konyhai alapanyagként is megállja a helyét.

A lélekszakács. Müller Péter író

Ha létezhet verébszakács (Tandori Dezső) és emberszakács (Petri György), miért ne lehetne lélekszakács is? Bár Müller Péter nem nagy ínyenc, lévén háborús gyerek, azért családi kiadójának emblémája a Változások könyvének 27. hexagramja. Az pedig a táplálás jelképe. Az író, akitől tényleg a szellem lakik jól.

A szilva

A besztercei szilva régi magyar szilvafajta; a valódi vagy hosszú szilvák őse. Első írásos említése 1552-ből való. A régi szakácskönyvek, ha szilvás ételeket említenek, általában a besztercei szilvát értik alatta.

Az ország tortája: Őrség Zöld Aranya

Salgótarjáni cukrászda, a G&D kézműves műhely nyerte az idei Magyarország Tortája versenyt. Az Őrség Zöld Aranya erős mezőnyből emelkedett ki, a 2014-es Somlói Revolúciót és a tavalyi Pannonhalmi Sárgabarackpálinkás Karamelltortát követte a sorban.

Büféforradalom 1.

Lángos, hekk, palacsinta. És a főtt kukorica? „Mais bitte, mais bitte!” A hetvenes évek nosztalgikus ízei. A naptej és a fokhagyma átható illata, a „balatoni hal”, a hekk, aminek élő ember nem látta a fejét, sercegő kettes kolbász, jobb helyeken mustár és kovi ubi. Vagy mégsem?

Kadarka – „a titokzatos állandóság”

A kadarka nem magyar, hanem török–bolgár eredetű. A legismertebb középkori vörösbor a szerémi kadarka volt a Duna melletti régi Magyarország borászati központjából, amelyet a török hódítás felszámolt, és a Szerémségből a királyi Magyarország felé menekülő vincellérek hozták magukkal kedvelt szőlőiket, így a kadarkát és a furmintot is.

Bocuse d'Or - Rengeteg magyar szurkoló a lelátón

A zsűri elfoglalta a helyét, középen Hamvas Zoltán, a magyar Bocuse d'Or elnöke, nem messze tőle Szulló Szabina és a többi nemzet képviselője. Megkezdődött a tálalás, a zsűri kóstolja az első halas tányérokat. A közönség tombol, fotósok hada követi az eseményeket.

Ínyencföld – Burgenland

Genussland és Pannonische Küche. Ezzel a két szlogennel várja vendégeit a legkisebb osztrák tartomány. Genuss egyszerre jelent élvezetet, élményt (a Geschmack: íz, ízlés, illat), a „pannon konyha” meg a soknemzetiségű Monarchia világát takarja. Nekünk, magyaroknak első hallásra meghökkentő, hogy a gulyás, a töpörtyűs pogácsa tipikus osztrák étel, a szürke marha, a mangalica Burgenlandban őshonos, de hát nagy a világ és végtelen Isten állatkertje.

A tíz legjobb sunday brunch

A reggeli (breakfast) és ebéd (lunch) időbeni találkozásából született brunch kifejezés leginkább a vasárnapokra lett jellemző az elmúlt években: innen is alakult ki a sunday brunch elnevezés. Kezdetben leginkább csak a hotelek éttermeiben lehetett a hét utolsó napján lazulni pezsgővel a kezünkben, de az elmúlt időszakban egyre több étterem is kínál exkluzív vasárnapi ebédeket. Összeszedtük most a legjobbakat.

Ínyenctúra Csallóközben

Ha megnézzük a térképet, jól látható, hogy Csallóköz egy óriási sziget. A Duna és mellékfolyói által körbevett szárazföld, Európa legnagyobb folyami szigete. A csallóközi gasztronómiára a magyar konyha, valamint a szláv és a német konyhaművészet egyaránt nagy hatással volt.

Vasárnapi ebéd: A tíz legjobb sunday brunch

Borvacsorák. Húsz éves a Biarritz

Húsz éves születésnapját ünnepli a Biarritz. A Duna-parti étterem és kávézó egy könyvvel ünnepelte az évfordulót. A Borvacsorák című kötet 51 receptjéhez a legnevesebb magyar borászok ajánlják a borokat.

Az alma meg a fája

Huszonöt év után „csak” annyi történt, hogy a negyvenegy éves Gullner Gergő a dunai szállodasor egyik végéből – ahol tanulóként kezdte legendás édesapja árnyékában – átköltözött a másikba, és apja nyomdokaiba lépve az InterContinental vezető séfje lett.

Néha kaviár is kell

Az egykori cárok és császárok csemegéje, a nemes kaviár az eltűnő halállomány miatt ma már nem halászok, inkább tenyészetek révén kerül az ínyencek asztalára. A tenyésztett kaviár is meglehetősen drága, ezért olyan kicsi tégelyekbe csomagolják, amelyekből a legzsúfoltabb ünnepi asztalon is elfér egy.

A síkság csúcsai

Útjavítások között kanyargunk Bajától Borota felé, de legalább bámészkodhatunk. A vastag bácskai föld hirtelen tavaszodik, éled, traktorok tűnnek fel és el a látóhatáron. Ahogy Koch Csaba pincészete felé fordulunk, egyre több gyümölcsös, szőlő tűnik fel. Aztán a faluba vezető út sarkán épp csak túl, ott a tavalyi Év Pincészete.

Körner András a zsidó ételekről

A New Yorkban élő építész szenvedélyes szakács: 450 kötetes szakácskönyvgyűjteménye mellett leginkább kéziratos családi receptjeiből szeret főzni. Körner András első kötete, a Kóstoló a múltból egy XIX. századi magyar zsidó háziasszony mindennapjait ábrázolta. Második könyve ezekben a hetekben jelenik meg.

Az igazi halászlé

Az érsekcsanádi Rév csárda egyedülálló Magyarországon, ugyanis igazi halászlevet kínál. Tinusz Gábor tulajdonos és Kocsis Ferenc halfőzőmester „halászos halászlének” nevezi, hogy megkülönböztessék a mai magyar halászlé-realitástól.

Az úrilány néha főz is. Történelem a konyhában:Ugron Zsolna

„Kívülről törékeny őzgida alkat, belül vaslady”. Az egyik magazin a végzet asszonyának mutatja, épp egy Rolls-Royce-ból száll ki csábosan. A szakácskönyvében, a televíziós műsorokban decens úrilány. Most rollerrel érkezett a Szimpla kertbe. Ugron Zsolnával beszélgettünk.

Top 10 söröző Budapesten

A főzdeforradalom nyomában sorra nyíltak hazánkban is a színvonalas sörözők, ahol számtalan, akár kézműves sört is kóstolhatunk. Az alábbiakban a fővárosi helyek közül gyűjtöttük össze azokat, amelyekben a legszélesebb a választék és a legmagasabb a minőség.

Minden eddiginél izgalmasabb lesz a mezőgazdasági seregszemle

Számos újdonsággal várja a látogatókat az idei, 77. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár (OMÉK) szeptember 23. és 27. között. Minden eddiginél több termelő kap lehetőséget a bemutatkozásra, a látogatók pedig meg is tudják vásárolni hazánk tájegységeinek jellemző finomságait, minőségi alapanyagait. Horváth Tihamér, az OMÉK nagykövete szerint Magyarország el tudná csábítani a világot a hasán keresztül.

Az ecet finomított bor

Mustár, chutney, lekvár, ecet – hirdeti a pécselyi ház oldalán a visszafogott felirat, és Susanne Daucher azt mondja, nem is kell neki más reklám. Finomságain is csak az olvasható, hogy az üvegben mi van, nincs logó, dizájnos címke, de a termékeit így is megtalálja az, aki keresi. Leginkább a káptalantóti piacon.

TOP 10 söröző

Napjainkban divat forradalomról beszélni a gasztronómia és az élelmiszeripar területén, s ez mára elérte a kézműves söröket is. Hazánkban a közelmúlt gyakran ismételt és talán még mindig eldöntendő kérdése, hogy mit is nevezhetünk kézművesnek – de vajon azt tudjuk, hogy mi a sör? És hogy mitől lesz a sör kézműves? A főzdeforradalom nyomában hazánkban is sorra nyíltak a színvonalas sörözők. Az alábbiakban a fővárosi helyek közül gyűjtöttük össze azokat, amelyekben a legszélesebb a választék és a

Kilátás a Dunára

Gasztroszínház Gyulán

Négy napon keresztül a színház, az irodalom és a gasztronómia kapcsolatáról beszélgettek híres színészek, séfek, szakemberek a Gyulai Várszínház legújabb rendezvényén. Vinkó József, a Magyar Konyha főszerkesztője Eperjes Károlyt, Bodrogi Gyulát, Szersén Gyulát, Reviczky Gábort, Gáspár Sándort és Kubik Annát faggatta a színpadon.

Halászlé és harcsa roston

Nyáron a hal dukál. Magyarországon - tenger nem lévén - a tavi és folyami halaké a főszerep. Harcsát, fogast, keszeget szeretnénk enni, csak sajnos néha fagyasztott tengeri halat kapunk helyette. Azért van néhány halászcsárda, ahova érdemes betérni és előttünk még a szegedi és a dunaföldvári halászléfőző verseny is.

Megrendült az egészséged? Kóstold meg a söröcskénket!

A sörfogyasztás szokása a csehszlovák időkből ered. A mai Szlovákia területén élőket a mai Csehország területére vitték katonának. A férfiak ott megszerették a sört, a knédlit és a mártásokat. A katonák leszereltek, hazamentek, és vacsorára ezt kérték az asszonytól. Pozsony legjobb sörözőit ajánljuk!

Pozsonyi lakoma

Pozsony se nagy, a belváros gyalogszerrel is bebarangolható, ám a város történelmi múltja olyan tömény, mint kevés közép-kelet- európai városé. Mindig is multikulti volt, 1910-ben nyolcvanezer lakosából 42 százalék volt német, 41 magyar és 15 szlovák. Pozsonyban (Bratislava) már több mint négyszázezren laknak, a szlovákok aránya meghaladja a 90 százalékot, s tizenötezer magyar is él ebben a régi-új, kisnagy városban. Most a város legjobb helyeit mutatjuk be.

Fine dining a Dunán

Sokat gondolkodtak a legjobb vidéki éttermek azon, hogyan is mutatkozhatnának be a fővárosban. A megoldás egy dunai hajó lett, ahol a vacsora és a panoráma is élmény.

TOP 10 kicsi cukrászda

„Az élet bizonytalan. Kezdd a desszerttel!” Sokan osztják Ernestine Ulmer írónő bölcsességét. Csakhogy jó desszerthez jutni nem is olyan könnyű, mint ahogy gondolnánk. Pedig Pest-Budán egymást érik a régi és újsütetű cukrászdák, kávézók, süteménymanufaktúrák

A legjobb helyek a Dunakanyarban

Vendéglők, bisztrók, termelői piacok. Lángossütő, csokoládé, ínyencbolt. Nem is gondolnánk, milyen kincseket találunk Szentendre és Nagymaros környékén.

A rozékirály feltekert a csúcsra. Dúzsi Tamás, az Év Bortermelője

Ha másért nem, a rozé kvázi hungarikummá fejlesztéséért is járna kitüntetés Dúzsi Tamásnak. Persze a férfias vörösökkel is érdemes barátkozni, főleg, ha mellé némi költészet is jut a pincében. Aztán a borász példáját követve biciklire ülni, feltekerni mondjuk a Görögszóra és elnézni a távolba, túl a Dunán.

Top 10 budapesti borbár

Az idei tél nem igazán hozta meg a lehetőséget a forralt bort kedvelőknek, hogy újabb és újabb helyeket fedezzenek fel maguknak. Ez azonban nagy valószínűséggel cseppet sem szomorított el senkit, hiszen ha jobban belegondolunk, a bor úgy jó, ahogy van: önmagában. Az alábbiakban összeszedtük, hol lehet igazán kivételes minőségű borokat kóstolni, hozzá jó falatokat fogyasztani, miközben hozzáértő sommelier-ktől élményekben gazdag beszámolót vagy éppen kellemes zenét hallgathatunk.

Díjnyertes méhecskék. A Biksi Méhészet vándorai

Aki a Biksi családba születik, első lépéseit biztos, hogy kaptárok között teszi meg, és élete összefonódik a méhecskékkel. Ahogy megérkezik a tavasz, a család útra kel. A vándorméhészek élete örök utazás. A Biksi Méhészet számos díjnyertes mézzel büszkélkedhet.

A tökéletes ebéd

Krúdyról, a „legnagyobb irodalmi ínyencről” annyi történet kering, hogy ember legyen a talpán, aki az író és a regényhősök figuráit különhámozza. Az adomák egy részét ő maga táplálta, többségüket a kortársak hizlalták kövérre....

Magyar konyha amerikai szemüveggel

Az Onyx, a Mák Bistro, a Bock Bisztró, a Pesti Disznó és a Macesz Huszár szerepel a modern magyar konyha legjobb képviselőit felsorakoztató New York Times listáján.

Arany Fakanál Szentendrén

Szentendrén manapság már fakanál alakú a Michelin-csillag. Lelkes lokálpatrióták indították el a helyi éttermek versenyét, melynek szlogenje: „Keresd az Arany Fakanalat!". A legjobb szentendrei vendéglők neveztek be a megmérettetésbe, s ahová végül a díj kerül, ott biztosan nem fog csalódni a városba látogató turista. Mert a kezdeményezés legfőbb célja, hogy helyreállítsák a település régi turisztikai vonzerejét.

Drávaszög ízei - TOP 12 hely

Mohácstól délre, egészen a Dráva dunai torkolatáig tart a drávaszögi népi kultúra, a sokácok, horvátok, magyarok, svábok és szerbek évszázados együttélése sajátos közös konyhát hozott létre. Az éttermek, csárdák büszkén kínálják a helyi specialitásokat, amelyekhez mindig akad bor valamelyik szomszédos pincéből. Mi most 12 olyan helyet ajánlunk, ahová érdemes betérni.

Húsvéti Sajtnapok

A Barát-hegyi Sajtmanufaktúra, a debreceni Nárcisz Birtok, a mónosbéli Bükki Sajt, az etyeki Ödön Major és más kézműves sajtműhelyek részvételével rendezik meg a sajtnapokat országszerte.

Nyári gasztronómiai fesztiválok

Itt a nyár, a fesztiválok ideje! Véget ért az iskolaév, a vizsgaidőszak, elkezdődött a nyári szabadságok ideje. Ilyenkor mindenki szeretné kipihenni magát és minél több élményben részt venni. Megkezdődtek országszerte a különböző fesztiválok is, melyek egészen...

Népi Íz-őrző Napok országszerte

Vidékjáró Tematikus Napok keretében június 14-15. között Népi Íz-őrző Napok és Tájjelegű ételek kóstolója programsorozat lesz az ország több pontján. Ízelítőül néhány vendégcsalogató program a tematikus nap rendezvényeiből.

Ribiszke, piszke, málna

A ribiszke szüretelése nem túl szapora munka, de az érett bogyók szerencsére hetekig rajtamaradnak a növényen, és a ribizliszörp ígérete jótékonyan hat a lelkesedésre.

A kecsege

Mi a közös az iráni sahban, minden oroszok cárjában és az osztrák császárban? A kecsegekaviár feltétlen imádata. A kaviár mellett persze magáról a halról, a kecses ívelésű, ősi szépségű kecsegéről is érdemes szót ejteni.

Zeller, cékla, retek

A zeller, a cékla vagy a téli retek megfelelő körülmények között áprilisig könnyen eltartható, a konyhán pedig sokoldalúan felhasználható zöldségek: saláta, leves, köret egyaránt készíthető belőlük.

TOP 10 termelői tej

Valószínűleg mindenki próbált már otthon tejet altatni. Szinte törvényszerű, hogy a nagyüzemi tejek keserű itallá válnak, míg a házi tej rendes aludttejjé "alszik". Nem csoda hát, hogy bizalmatlanok lettünk a nagyüzemi és importtejek iránt. A Magyar Konyha magazin ezúttal a termelői tejeket vette lajstromba.

Wellness és étkezés

Gyönyörű a szálloda, szép és tágas a wellness részleg, izgalmas programok a környéken: vajon milyen lehet a konyhája?

Egy pohárral a kádba

Ahogy a romantikus filmekben példálóznak vele, biztos sokunkban felötlött néhányszor, hogy vacsorapartnerünk fejére zúdítsuk a teli pohár vöröset. De sose tegyünk ilyet, két okból se. Elsőként azért, mert a jó bort kár pazarolni, rosszat meg ne kérjünk ki. Másodsorban pedig azért, mert a borfürdőnek számtalan előnyös hatása ismert, például simább, bársonyosabb lesz tőle a bőrünk.

Sajtból van a hegy - Sándor Tamás sajtmester

Sándor Tamásnak messzire kellett mennie ahhoz, hogy hazatérhessen. Az eredetileg szakácsvégzettségű borsodnádasdi fiatalember megjárta Svájcot, Olaszországot, majd úgy döntött, hogy szűkebb hazájában, a Bükkben létrehozza az ország egyik legkiválóbb sajtmanufaktúráját.

Törékeny egyensúly - Beszélgetés Várszegi Asztrik pannonhalmi főapáttal

Szalay Jeromos a "három dombon" szánkózik, amit egykor Szent Márton hegyének neveztek, csak Kazinczy keresztelte át Pannonhalmának. A bencés szerzetes francia nyelvet és irodalmat tanított a harmincas évek elején. A fotó azt a derűt és bölcsességet tükrözi, ami mindig is jellemezte a testvéreket: az imádkozás mellett a zöldségtermesztésre, a szőlőművelésre, sőt a haltenyésztésre is ők tanították meg Európát. A Pannonhalmi Bencés Apátság most a szabadság mámorát éli: pincészetet, éttermet, növény

Az élet ízei

Gyerekkorában játszott Szép Ernővel, lovagolt Csortos Gyula térdén, ebédelt Einsteinnel, Greta Garbóval, szivarozott barátjával, Jorge Luis Borgesszel. Világpolgár. Neve fogalommá vált a reklámszakmában, de sohasem felejtette, honnan jött. "Egy Bródy nem felejt el magyarul!" - szokta mondogatni.

A Cuki

Pincérnek lenni hálátlan szerep. Az igazi pincnök sohasem sztár. Inkább pszichológus, gyóntatópap, szmokingos napszámos. Vezetéknevén szólít több száz törzsvendéget, ám őt mindenki csak keresztnevén ismeri. Cukiról, a Bock Bisztró főpincéréről se tudja senki, hogy becsületes neve: Erki János.

Irány Szentendre

Már látogathatók a Keresd az aranyfakanalat elnevezésű versenyben résztvevő éttermek, ahol kedvezményes menüvel várják a vendégeket. Szavazzunk a legjobb szentendrei vendéglőre!

Dércsípte bogyók

Lassan elfogynak a piacról a friss hazai gyümölcsök, de az erdőkben-mezőkön ilyenkor érnek csak igazán a különféle színes bogyók. Egyedi ízük, jellegzetes karakterük miatt helyet érdemelnek a konyhában.

Alföld: kisebb múlt, nagyobb jövő?

A Duna borrégió nem olyan patinás, mint Eger vagy Villány, ugyanakkor ez Magyarország legnagyobb bortermelő vidéke, ahol a forró homoktalaj friss és üdén száraz borokat terem. Az alföldi borokról beszélget vendégeivel a műsorvezető Kovács “Kokó” István a Borvacsora asztala mellett, az M1 műsorán.

Kitörni a fröccsbor gettójából

Idén októberben első ízben kerül megrendezésre az Olaszrizling Október, melynek célja, hogy hazánk legnagyobb területen termesztett fehérszőlő-fajtája elnyerje méltó helyét a minőségi terroir borok között, és hazánk borexportjának egyik zászlóshajójává váljon.

Szekszárd a Borvacsora asztalán

A szekszárdi borvidék a kadarka talaja, és Eger mellett kizárólag ezen a környéken lehet bikavérnek keresztelni borokat. Itt a török időkben is folyt a borászat, állítólag még a felséges padisah alattvalói sem tudtak ellenállni a jóféle helyi vöröseknek. Szekszárd borairól, múltjáról és jövőjéről, a környék ízeiről szól a Borvacsora következő adása az M1-en. Akik beszélgetnek: Heimann Zoltán, Rácz Zsuzsa, Nacsa Olivér, és természetesen a műsorvezető Kovács “Kokó” István.

Budai zöldvendéglők

A Magyar Konyha a budai zöldvendéglők nyomába eredt, és közel száz éttermet tesztelt. A békebeli hangulat még nyakon csíphető. Hatalmas lombú vadgesztenyék vagy hársak alatt piros kockás abrosszal letakart, kecskelábú asztalok, a rácsos kerítést vadszőlő futja be, a zöld dézsákban leanderek pompáznak.

Szentendre

Két legenda kalauzol bennünket a művészek városában: ef. Zámbó István, a Bizottság együttes alapítója, szobrász, Munkácsy-díjas életművész és Erdész László, a legismertebb galéria tulajdonosa. Gasztronómiai kalandozások Szentendrén.

Malom a Duna-parton

Budapesttől Szigetszentmiklós ma már nem távolság, a Szabó malomban tett látogatás mégis kész időutazás. Öt múzeumba illő hengerszék őrli itt a búzát konokul dacolva az idővel, mely elmorzsol értéket és tartást, és összekeveri a búzát az ocsúval.

Pannon derű, sváb alázat - Heimann Zoltán, a showman borász

Tíz évvel ezelőtt vágott bele Heimann Zoltán a kadarkát megmentő kísérletébe, aminek szerinte tíz év múlva már lehet is eredménye. Ez a konzervatív értékszemlélet és nyolc generáció köti a szekszárdi röghöz a borászt, aki Pannóniát látja, ha kitekint az ablakon.

Ismét virágzik a kávéházi kultúra

Kevés viszont az olyan kávéház, ahol meghitt hangulatban több órát is eltölthetünk egy kávé és egy sütemény mellett anélkül, hogy a pincérek jeleznék, keveset fogyasztottunk. Lássuk hol éreztük magunkat a legjobban az utóbbi időben.

Cserepes bab, csíptetős ponty

Baranya legdélebbi csücske (a Drávaszög) ragaszkodik talán a leginkább gasztronómiai hagyományaihoz. A mohácsi sokácok busójárásával egy időben busók tűnnek fel a horvát-baranyai sokác falvakban is, cserépedényben fő a bab, szabad tűz lángja fölé teszik a halászlével teli bográcsot, majd ugyanennek lángja mellett füstölődik édessé a csíptetős ponty.

Karácsonyi asztal

Amilyennek ma ismerjük: szépen terített és roskadozik az ínycsiklandó ünnepi fogásoktól. Nagyanyáink karácsonyi asztala a tiszta szoba sarkában állt, ahová a háziak és vendégeik csak nagy ünnepeken léptek be.

A magyar halászlé

Sokszor emlegetik, hogy a magyarok csak karácsonykor esznek halat. Pedig a magyar halászlé könnyedén versenyre kelhet a francia bouillabaisse-szel, az olasz zuppa di pesce-vel vagy a híres horvát hallevessel. Merthogy a ma elterjedt paprikás változat előtt eleink is ecetes, citromos, boros halászleveket készítettek.

Szekszárd ízei, a legjobb helyek a szekszárdi borvidéken

Novemberi számunkban Szekszárd gasztronómiájával foglalkozunk. Felkerekedtünk, hogy megtaláljuk a szekszárdi borvidék éttermeit és találtunk egy különleges "Helyi boltot", ahol a környék kézműves termelőinek árui mind megtalálhatók, és találtunk halászcsárdát, kávézót és mézeskalácsost is. Látogatás a vörösborok hazájában.

Libasült

Ki tudja miért, karácsony és húsvét mellett egyik legnagyobb ünnepünk a Márton-nap. Valószínű, hogy a libasültet oly sokan szeretik, hogy a Márton napi libatort szerte az országban megülik. A Rosenstein étteremben november 7-től, a szentendrei Aranysárkányban november 11-18-ig tartanak a libanapok.

A Dunakanyar ízei

A Dunakanyar nem csupán Magyarország egyike a legszebb látnivalókat kínáló tájegységeknek, de különleges hagyományokon alapuló gasztronómiai kalandozásokra is csábít. Írók, költők, képzőművészek, zenészek települtek ide már a XIX. században, kisvendéglői, kávézói, teraszos éttermei máig jelentős vonzerőt képviselnek - nem csak a fővárosiaknak.

Tündérkert a Dunakanyarban

Mesebeli környezetben él a Péreli Zsuzsa-Tolcsvay László művészházaspár. A Dunakanyarban lévő "birodalmuk" tündérkert, a virágok, leánderek, napraforgók mellett padlizsánok, mángoldok, paszulyok élvezik a házigazdák gondoskodó szeretetét. Az egykori vincellérház és a hozzá tartozó kert önmagában egy műalkotás.

A borász és az író. A két Podmaniczky

Podmaniczky János borász rajnai rizlingjét választották 2012-ben a dél-dunántúli régió legjobb fehérborának. Podmaniczky Szilárd író pedig a Balatonról, a Virág-mólóról, a halakról és természetesen a Podmaniczky borokról mesél.

Szürkeharcsa

A magyar szürkeharcsa húsa jobb mint a legjobb ördöghalé. Rugalmas, tömör, fehér és íze vetekszik a tengeri halakéval. A gond az, hogy harcsa néven nem mindenhol magyar harcsát kapunk. Újabb tippek: hol kapható friss balatoni harcsa.

A halászlé

Nyaraljunk a Tisza-parton, a Duna mellett vagy a Balaton partján, mindenhol egy jó halászlére vágyunk. A halászlevet említjük, ha tipikus magyar ételről kérdeznek és a halászlé az egyetlen halas fogás, amelyet beválasztottak a tíz legismertebb magyar étel közé.

Vidéki Éttermiség

A Szentendrei-szigeten lévő Rosinante Szálloda a Duna-Ipoly Nemzeti Parkba, gyönyörű ősfás természeti környezetbe invitálta a gasztronómia szerelmeseit, hogy nyolc vidéki étterem ételkülönlegességeit megkóstolhassák.

Aki borvidéket vett feleségül

"Azt nem tudom, borásznak születik-e az ember, de azt igen, hogy borász válhat abból, aki hisz abban, amit csinál" - vallja Bott Frigyes, aki tíz évvel ezelőtt úgy döntött, hogy gyökeresen megváltoztatja addigi életét és borász lesz. Döntése nyomán egy egész borvidék tért magához. Így lett Bott Frigyes a Felvidék legelismertebb borásza.

Mák és dió

A Cser Kiadó Házi praktikák című sorozatában megjelent két kötetéből az első a mák történetével, termesztésével, fajtáival foglalkozik, míg a dió című kötet már inkább receptgyűjtemény.

Az ember sorsa a jelleme

Tíz éve nem eszem hibridet, génmanipulált húst, ipari aromát. Csak a saját állataimat, melyek hihetetlen nyugalomban, stresszmentesen élnek itt, a Káli-medencében. (Szeremley Huba)

Olvasson bele legújabb magazin számunkba!

Előfizetek a magazinra Megnézem