Ezzel a menüvel lett világbajnok Nyikos Patrik
Történelmi siker született!
Nyitottság, kockázatvállalás, lélekemelő pillanatok egy remek gasztrofesztiválon.
A Kistücsök étterem tulajdonosa szerint már nem lehet messze az első balatoni csillag.
Tatán, a SVÉT éttermi találkozóján mindenki megkóstolhatja a „A Mama főztjét”.
Természetes intelligencia – megosztó fogásokkal hívja fel magára a figyelmet az Onyx új vacsoramenüje.
Horvátország ünnepel, mi pedig már tudjuk: nem csak egészségesebb, környezetkímélőbb is, ha heringre váltunk.
Európai összehasonlításban Magyarországon drágák a Michelin-csillagos éttermek.
A The World's 50 Best Restaurants élén a barcelonai étterem végzett.
Lássuk a legjobbakat – mármint a Dining Guide szerint.
Sopronból, Budapestről, Noszvajból és Debrecenből ajánlunk gasztronómiai fesztiválokat.
A whiskyre csak utalgatnak – meglepő tények Skócia egyetlen két Michelin-csillagos lepárlójáról.
A nyári, párizsi olimpia ételeinek több mint a fele lesz húsmentes.
Sztárséfek és gasztrobloggerek mutatják be tudományukat az esemény mindhárom napján!
A tökéletes konyháért nem kell messzire menni, elég csak kilátogatni a Konyhakiállításra
Az Utolsó járatnak keresztelt búcsúvacsorára már nem lehet felkapaszkodni.
A nyíregyházi Hunguest Sóstó szálloda adta a nyertest!
Közel 50 étterem és borászat várja szeptember 21-24. között a látogatókat.
Három csillag nincs, a kétcsillagosok és az egycsillagosok ugyanazok.
2023. szeptember 7-10. között a Budavári Palota teraszain
A tengerek és óceánok ökoszisztémájának védelméről rendeznek konferenciát Tenerifén.
Tóth Péter, a Mangalicatenyésztők Országos Egyesületének elnöke biztos a mangalica sikerében.
Gyógyír északi szélre: a Dánok győztek, Norvégia a második.
Csillagjuk még nincs, BIB Gourmand elimserésük már van, pedig csak fél éve nyitottak.
7 db egycsillagos, és 2 darab kétcsillagos étteremmel robog tovább a magyar gasztronómia!
A gasztroünnep szeptember 29. és október 2. között várja látogatóit.
Magyar passiógyümölcsös bonbon tarolt a londoni Great Taste Awards-on.
A világ egyik legelitebb légitársasága még magasabbra tette a lécet.
Fine dining egy elhagyatott húsboltban? Pontosan erre készülnek az Onyx Alkotói Közösségében augusztus 27-én!
Az új koncepciójú hotelekben egy ágazati nagyágyú és egy ismert séf ígér egyedülálló élményeket a vendégeknek.
Egy fifikás páros nyúlta le egy menő spanyol étterem neves pincéjéből a méregdrága borokat.
Az élen 2022-ben is egy koppenhágai elitétterem végzett - de nem a Noma.
Mészáros Ádám séf és a Botaniq Turai Kastély útjai elválnak egymástól.
Egy egész este a mediterrán konyha bűvöletében Budapesten.
Három budapesti és egy miskolci étterem borlapját díjazta a világhírű szaklap.
A város első Michelin Guide díjátadóján kilenc étterem kapott egy, és kettő vendéglátóhely két csillagot.
A Michelin Guide felkérésére Tóth Szilárd, a Salt séfje a londoni Frog étterem konyhafőnökével főzött.
A verseny egyedülálló lehetőséget kínál az Akadémiához csatlakozó 30 év alatti fiatal szakácsoknak.
Michelin-csillagos éttermek és séfek is érkeznek a hétvégi pannonhalmi ART Piknikre.
A két séf házias ízeket ígér. Akár szilvásgombócot vagy egy jó krumplistésztát is fogyaszthatunk.
Gourmet Fesztivál: nem csak a vendégek, hanem a vendéglátók is kikívánkoztak már a zöldbe.
Kolonics Zoltán és a Málna The Pastry Shop a hazai cukrászat sarokköve.
A világhíres étterem extra ételeit, limitált ideig, most néhány szemfüles New York-i is megkóstolhatja.
Alkotóműhely és kísérleti konyha: a legendás étterem tudatosan készül a nagy visszatérésre.
Ezek a tojások nem a locsolótarisznya mélyére valók.
Michelin-kalauz 1992 óta van jelen Budapesten, de most először terjeszti ki válogatását a fővároson túlra.
Michel Roux legenda: a legegyszerűbb rántotta leírásából is bőven tudunk mit tanulni.
Natúr borász a Mátrából, aki megszállottan szereti a sört.
A Maldív-szigetek konyhaművészetéről itthon keveset tudunk, de jó éttermek mindenhol vannak.
Ez a tuti exkluzív élmény: a Feröer-szigetek Michelin-csillagos büszkesége új helyet talált magának.
Naïs Pirollet és Tabata Mey válaszoltak a kérdéseinkre.
A kiváló ízű, feszes állagú lencsére szívesen gondol bármely szakács.
Oroszország visszalépésével tizennyolc nemzet vesz rész a szakácsversenyen.
Az evés, a főzés általában mellékes dolog a filmekben, pedig ha jól csinálják, érdekes is lehet.
A Sümeg környéki szőlőterületek földrajzi eredetvédelmet kaptak. Mi jön ezután?
A spanyol csillagos étteremből hazatért Katona Dániel menüjét kóstoltuk.
A szakma nagyágyúit sorakoztatja fel Magyarország első Michelin-csillagos étterme: újranyit a Costes.
Tiago Sabarigo, az Essência séfje mesél és főz a Magyar Konyhának.
Három magyar burgonyfajta lesz a tányértéma a Bocuse d'Or európai kontinensdöntőjén.
A Tripadvisor minden évben közzétesz egy listát a felhasználói által leginkább kedvelt kulináris úticélokról.
Pintér Károly séf fogását az első pillanattól kezdve komoly érdeklődés övezi a látogatók körében.
Ha idén nem vesződne a főzéssel vagy csak kipróbálná, miket kínálnak a legjobb éttermek, mutatunk pár opciót.
Az On The Spot alkotói járják a világot, és elhozzák nekünk mindazt, amit tudni érdemes.
Sok idő és energia a kadarkával komolyan foglalkozni, de megéri.
A hazai és nemzetközi gasztronómiában kiemelkedő teljesítményt nyújtó személyek kaphatják meg.
A sericáia receptjét osztotta meg velünk a Michelin-csillaggal kitüntetett Essência séfje.
Egyesek szerint ez annak a biztos jele, hogy a francia gasztroelit végre meghallotta az idők szavát.
Végre magyarul is megjelent a zseniális Giorgio Locatelli szicíliai szakácskönyve.
A világ egyik legjobb éttermének tartott Geranium mostantól a növényi alapú és a halas ételekre fókuszál.
A megfizethetőség, a sokszínűség és a minőség alapján állítottak fel sorrendet, mutatjuk a TOP10-es listát.
A mai, plasztikba vákuumozott adagok előtt, egykor még a konyak és a szivar volt az alap.
Molnár Márk 20 év után tért haza Magyarországra. Most Budapest az N28-ban dolgozik.
Az olasz konyha legfiatalabb klasszikusa hamar meghódította a világot.
A boldogság szigete. Így hívják a spanyolok a világ legszebb strandjaival büszkélkedő Formenterát.
A három Michelin-csillagos koppenhágai Noma, René Redzepi vendéglője újra az élen.
Sok francia szakács álma bekerülni az elitklubba.
Újabb étterem kapott Michelin-csillagot Szlovéniában.
Idén két újabb magyar étterem is kiérdemelte első Michelin-csillagát.
Már csak néhány hét van hátra a világ egyik leghíresebb séfversenyéig, a Chaine des Rotisseurs-ig.
Megnyílt N28 Wine and Kitchen: ígéretük szerint finom ételeket és kuriózum bortételeket kínálnak majd.
Szeptember 3. és 5. között a debreceni Nagyerdőben lesz az 5. Debrecziner Gourmet Fesztivál.
A Légrádi testvérek Magyar utcai étterme a hazai és a külföldi elit vendéglője volt.
A Dobosi birtokközpont a Balaton egyik ígéretes helye lehet.
27 éve felel az Oscar-gálák fogásaiért, most pedig Budapesten nyitott új éttermet Wolfgang Puck.
A TOP 10 + 2 ranglistára három vidéki étterem is került.
Július 20-án, másnap pedig megjelenik a Dining Guide TOP100 Étteremkalauz.
Egy luxusáruház várva-várt újranyitása tartja lázban a francia fővárost.
Letisztult formák és tálalás, vibráló ízek, változatos textúrák és a szezon alapanyagainak legmélyebb aromái.
A Wolfgang Puck által megálmodott koncepció megvalósításáért egy magyar szakács felel.
Második alkalommal rendezi meg a Costes Downtown a pop-up eseményt Budapest óriáskerekén.
Wolfgang Puck mesél arról, mire számíthatunk a budapesti Matild-palotában hamarosan megnyíló éttermében.
Wolfgang Puck, a világhírű hollywoodi séf Budapesten debütál a Matild Palotában.
A járvány hatására a helyi fogyasztók és az egyszerűbb fogások kerülnek előtérbe.
Létezhet cukrászforradalom? Mihályi László váci cukrász ha kell, egymaga indul harcba.
Desszerthez, húsokhoz de még a zöldségekhez is remek fűszer lehet a kávé.
A világ legtöbb országában dúlnak a viták arról, feloldhatják-e a vendéglátóhelyek zárva tartását.
A szerelmesek napján nem muszáj órákig készítenünk a romantikus vacsorát – házhoz is rendelhetjük.
A romantikus vagy izgató italokhoz recepteket és rendelhető finomságokat is ajánlunk.
A 3D nyomtatási technológiát felhasználó, spanyol műhús-startup nagy éve lehet az idei.
Más rangsorokkal ellentétben a piros étteremkalauz idén is értékelte az éttermeket.
Erdélyi Flóra megnyerte az Olivier Roellinger dél-kelet-európai régió döntőjét.
Meghökkentőnek tűnik lockdown idején éttermet nyitni, Gerendai Károlyék mégis ezt teszik.
Vaszilovics Ádámtól kaptunk két, ünnepi, ám szakmailag is komoly receptet.
Pesti Istvánék a vendégek otthonában főzik meg és tálalják a bisztró ízeit.
A somlói Kreinbacher Birtok Brut Classic 2016 Magnum pezsgője kapott aranyérmet.
Formanek Ferenc alapító-tulajdonossal beszélgettünk a magyar ecetkultúráról.
A Chef's Pencil a gasztroturisták figyelmébe ajánlja Budapestet. Bárcsak már jöhetnének...
Most már egyértelmű, hogy a következő hetekben a hazai vendéglátás egy dologban bízhat.
Az elsőre szokatlan ötleteket is érdemes megfontolni.
Az erdő kincsei: az erdőjárás és a gyűjtögetés ma már nem csak a skandináv új konyha sajátossága.
André Bicalho a Baraka Budapest után az etyeki Haraszthy Pincészet éttermi csapatának élére került.
Szabó Ádám Csaba varázslatos kerámiai: Error N’ More, egyenest a kemencéből.
Mészáros Ádám új kihívásokat keresve 2020-ban a Felix Kitchen & Barhoz szerződött.
Az idén 30 éves étterem egy kolumbiai kutató-fejlesztő séffel dolgozta ki új koncepcióját.
A kaliforniai erdőtüzek nem kímélik a világhíres borvidéket sem, szőlőbirtokok, éttermek pusztultak el.
A Michelin-csillagos Costes Downtown étterem az óriáskeréken tart vacsoraestet.
Mogyorósi Donát egy éve vezeti az Olimpia Vendéglő konyháját.
A háromcsillagos Régis Marcon séf főz a kis falu diákjainak.
A francia séf a modernizáció, a „nouvelle cuisine” lelkes híve volt.
Tiago Sabarigo és Barna Ádám négykezes vacsoraestje az Essênciában emlékezetes marad.
Világklasszisok fedik fel néhány egyszerűbb receptjük titkát.
Összegyűjtöttük, milyen változások történtek a magyar gasztronómiában március óta.
A Babel séfje négy év után távozott a Michelin-csillagos étteremből.
Wang mesterrel beszélgettünk, aki megmutatta nekünk a konyháját is.
A világkörüli gasztrotúrához nem kell se repjegy, se hotel, elég egy tablet.
Pesti Istvánnal a Platán átalakítása kapcsán beszélgettünk.
Őrülten finom: a győztes jutalma egy aranyalma, erkölcsi elismerés.
Az újratervezés után megnyílt Platán Bisztró, ősszel pedig érkezik a fine dining étterem is.
Még két hét, és megnyit Budapesten Tiago Sabarigo étterme, az Essência.
Szulló Szabina, az ország egyik legjobb séfje mesél a gyerekkori ízekről.
A társadalmi igazságosság jegyében a 50 Best úgy döntött, hogy idén inkább segítenek.
Az Onyx megőrizte két csillagát, újabb nem érkezett Magyarországra.
Magyarország kedvence a vasárnapi hús, amely a klasszikus étterem étlapjáról nem hiányozhat.
A vendéglátóhelyek kényszerű leállása talán a fine dining éttermeket érintette a legérzékenyebben. Mit lehet kitalálni a túléléshez? Megnéztük a Costes stratégiáját.
Az Eleven Madison Parkot egykor a világ legjobb éttermének tartották, most viszont más céllal nyitott ki.
Kénytelenek voltak bezárni, ezzel együtt nem lettek volna kötelesek a raktárkészletüket – nem kevés pluszmunkával – jótékony célra felajánlani, elkészíteni, kiszállítani. Éttermek, pizzázók, cukrászdák a vészhelyzetben.
Különleges vacsorával ünnepelte meg a Costes Restaurant azt, hogy tíz éve kapták meg a Michelin-csillagot: igyekeztek meghívni minden olyan séfet, aki valaha náluk dolgozott, és mindegyikőjük elkészített egy fogást.
Híre ment a horvát gasztronómiai kongresszusnak, mert ismert séfek, gasztronómusok fogadták el a meghívást a Šibenik-ben megrendezésre kerülő harmadik gasztrotalálkozón. Természetesen magyar részvevők is lesznek. Mészáros Ádám és Farkas Richárd képviseli a magyar konyhát március 16-án és 17-én.
A nulláról kezdte, majd hét év alatt három Michelin-csillagot szerzett az Abruzzo tartománybeli Rivisondoliban lévő Reale étterem séfjeként. Aztán séfiskolát nyitott, kísérleti éttermeket indított, egy római kórházban pedig mintakonyhát működtet. Az idei Madrid Fusión nemzetközi gasztronómiai konferencián Niko Romitónak ítélték „Az év séfje” díjat.
Csörgő István lassan tizenhárom éve neveli a szépséges, elegáns pöttyökkel díszített pisztrángjait.
Ha a japán gasztronómia szóba kerül, a legtöbben azonnal ecsetelni kezdik, mennyire szeretik – vagy épp ellenkezőleg – a szusit, de ha a felszínt kicsit megkapargatjuk, hamar kiderül, hogy az emberek alig ismerik ezt az ősi konyhát.
Komoly harc alakult ki a Bocuse d'Or hazai döntőjén - a tét nagy volt, de ma, február 5-én eldőlt, hogy Veres István utazik a tallinni EB-re.
Mit ettek idén a séfek és cukrászok, mik voltak 2019-ben a legjobb vagy legemlékezetesebb falatok? Michelin-csillagok, szerviz előtti lángosozás a csapattal, na meg a legjobb péksütemények.
Nem volt náluk olyan hétvége, hogy ne lett volna húsleves otthon.
Az On the Spot riporterei szerint néha a legváratlanabb helyeken lehet a legjobbat enni.
Pasztell néven működik tovább a Tama Étterem. A névváltoztatáshoz új arculat és új koncepció társul, az étterem munkáját továbbra is az olasz Nicola Portinari séf segíti, aki hazájában már két Michelin-csillagot szerzett.
A legtöbb embernek otthon több a polcon a szakácskönyve, mint ahány különböző összetételű, háromfogásos ebédet valaha is megalkotott. Pedig ezen lehetne változtatni, mert nem is olyan komplikált azokat az ételeket elkészíteni. Aki nagyon bátortalan, annak érdemes mások főzéséhez csatlakoznia, akinek pedig erre nincs módja vagy kedve, keressen fel egy főzőiskolát! Ez akár barátokkal, munkatársakkal vagy kettesben nemcsak szórakoztató program, hanem – főleg így a karácsonyi konyhai kihívásokat meg
A burgenlandi konyha önmagában megér egy utazást. Ausztria legkisebb tartománya rengeteget fejlődött az elmúlt évtizedben, igazi ínyencföld lett remek éttermekkel, pincészetekkel, családi gazdaságokkal.
Az ősz egyik régóta várt nyitása a régi Inniós csapat új étterme, a Salt volt, amit az Egyetem térnél a Hotel Rumban találunk: míg Sajben Csaba a Toprum kínálatáért felel, Tóth Szilárd és Boldizsár Máté a földszintet vették be. Van benne valami ismerős, valami nosztalgikus, mégis egy aprólékosan megtervezett, rettentő precíz konyhát alakítottak ki, ahol a feszengés és a szigorú, merev fine-dining a kanyarban sincs.
Londoni, párizsi, brüsszeli, torontói és más nagykövetségeken dolgozó szakácsok számára tartott továbbképzést a Magyar Konyha. Az egyhetes kurzus alatt a résztvevők a legnevesebb magyar séfektől leshették el a legújabb konyhai technológiákat, a modern magyar konyha receptjeit.
Az európai döntőn őt kérték fel a budapesti verseny tiszteletbeli elnökének.
Kiderült: egy igazi séf a pokol tüzénél sem égeti meg magát.
Evolúció vagy revolúció? Ezt a kérdést feszegeti José Avillez, akit a portugál gasztroforradalom atyjának tekintenek. Építész vagy marketinges lett volna, ha a konyha illata meg nem csapja. Most viszont művészi érzékét és üzleti vénáját is tökéletesen kihasználja: a két Michelin-csillagos Belcantótól a Mini Barig minden stílust kipróbált.
A siker útjában gyakran a séfek, étteremtulajdonosok önmegvalósítási vágya áll, ehelyett inkább a célcsoportra, a törzsvendégekre érdemes koncentrálni – tudtuk meg Semsei Rudolftól, akivel az agónia jeleiről beszélgettünk, és azt is elárulta, hogyan lehet kijönni a negatív spirálból.
Aki algákból, planktonokból, ismeretlen halfajtákból készít látványos fogásokat.
Az ország egyik legnevesebb séfje a Costes Group után a 2020-ban a Matild-palotában megnyíló Luxury Collection Hotelben folytatja, de előtte még a Bocuse d’Or magyar válogatójára is felkészül. Palágyi Eszterrel és Kiss Gáborral beszélgettünk a részletekről.
A felvidéki Kürt már ismert a magyar borrajongók számára. A kis falu nagy titka: hogyan képes néhány borász egy talpalatnyi földön világhírű bort készíteni. És még egy rejtély: hogyan tud Kasnyik Tamás és Gábor testvérharc nélkül irányítani egy pincészetet. A titok nyitja a borász, aki inkább bába, mint alkimista.
Várvizi Péter a magyar gasztronómia híresen precíz séfje, aki a magyar vidék szerelmese.
Szeretnének elköltözni a Ráday utcából, de ez csak egy a Costes tulajdonosának tervei közül. Gerendai Károly tésztázót nyit a Belvárosban, és magyaros éttermet – Kínában.
A Zip’s Brewhouse a tatai Platán étterem séfjével, Pesti Istvánnal készítette el a SéfSör című gasztrosör-sorozatának negyedik tételét, amely olyan komplexre sikerült, hogy ehhez külön érdemes főzni.
Az elegáns, mégis otthonos budapesti TAMA Budapest étteremben csak rá kell nézni Erdei János séf tányérjaira.
Garai Ádám a világ másik felén folytatja pályafutását, az okokról kérdeztük.
Az újraterített 67Sigmában jártunk, ahol megtudtuk, hogyan lehet a törzsvendégből étteremtulajdonos, hogyan készül a fledermausból a rántott húsuk, és hogyan lehet udvarolni egy visszaküldött mosatlan tányérral.
"Nagyon örülök a Michelin-csillagnak, rengeteg kemény munka van mögötte. De erre az eredményre is úgy tekintek, mint egy állomásra az életemben", mondta Veres István, a progresszív, kísérletező konyhájáról ismert Babel Budapest séfje. Ez az elismerés megerősítette benne is, hogy jó úton járnak.
A modern éttermi konyha újításairól sokat hallani, a cukrászat újhulláma viszont még nem szakította át a gátat: a szakmabeliek továbbra is vallják, hogy cukortól, vajtól és zsíros tejszíntől döglik igazán a légy, de a tömeges elhízás és ételintolerancia korában akadnak azért ellenérvek is. Merre haladunk, mi a korszerű cukrászat lényege?
Bécsben mutatták be a Michelin Európa nagyvárosait bemutató kalauzát. A remények valóra váltak, két új Michelin-csillagos étterme van a magyar fővárosnak: a Stand és a Babel.
A Maison Troisgros a 20. századi francia konyhatörténet talán leghíresebb szakácsdinasztiájának jelképe.
Őt választották a világ legjobb női szakácsának 2012-ben.
Palágyi Esztert a nyughatatlan tudásszomj, a határozottság és az elhivatottság jellemzi.
Nyolcadik alkalommal jelentkezik az idén 100. születésnapját ünneplő Danubius Hotel Gellért Márton napi Borfesztiválja. A programsorozat butik sörfesztivállal indul, aztán bor, pezsgő és pálinka következik korlátlan kóstolással, a páratlan hangulatú lakosztályétteremmel és kreatív borvacsorával. Záróakkordként pedig jön az elmaradhatatlan sunday brunch is. Mindez november 8–11. között.
Hogyan szolgálja a design a gasztronómiát? Fónagy Dóra építész-designer a nyáron megnyílt Stand étterem példáján keresztül mutatja be, milyen, amikor bizonyos séfek és étteremtulajdonosok munkájukat közvetlenebb módon prezentálják a vendégek felé. A konyha oltár, központi elem, energiapont, amit nem féltek megmutatni.
Festékecset és fakanál: Kieselbach Tamás műgyűjtő, műkereskedő életében is megfér egymás mellett.
Az Eater, a neves gasztrooldal pénteki cikke a magyar fővárost mutatta be, kiválasztva azokat a vendéglátóhelyeket, amelyeket turistaként szerintük vétek lenne kihagyni.
Hogyan tanulta ki Berke Sándor lelkész a szakácsmesterséget?
Veres István séffel az erdélyi magyar hagyományos ételekről beszélgettünk.
Itthon az év séfjének választották Barna Ádámot.
Az éttermek világa jelentősen megváltozott; ma már nem a törzshely szeretete, hanem az internetes divathullámok mozgatják a vendégeket. A legendás éttermi szakemberek, az ismert pincérek közül sokan már rég nyugdíjban vannak, a fiatalok pedig nem erről a pályáról álmodnak.
2016 Európa szakácsának választották az olasz Massimo Botturát.
Dunát lehet rekeszteni az éttermi listákkal. Itt a világ 50, 100, 1000 legjobb étterme! Végre magyarok a legjobbak között! Mint a vursliban.
Heinz Reitbauer séf legenda Ausztriában, „az évtized szakácsa”, számos cím és kitüntetés birtokosa.
Pesti István bitang jó vadasról, szájban olvadó rostélyosról, halomnyi aprósüteményről mesél.
Kétféle ember van: aki szereti és aki messziről kerüli a pálinkát. Mindkét típussal megtalálja a közös hangot Bozsik Imre, hiszen ő is csak „felnőtt fejjel”, jóval az egyetem elvégzése után szeretett bele a pálinkába. Akkor viszont annyira elbűvölte a saját magjával készülő szatmári szilva, hogy tulajdonostárs lett egy főzdében, és cége azóta is a legjobb éttermekbe szállítja a Szamosszegi Pálinkaház különlegességeit.
Narancsligetek, rizsföldek, articsókaültetvények: nem véletlen, hogy a föníciai kereskedők kedvelt kikötői a Földközi-tenger nyugati medencéjében bújtak meg. A levantei városok közül pedig kiemelkedett Valencia. A rómaiak után gótok, arabok, kasztíliaiak alakították ezt a konyhát. A VIII. században a mórok ÉszakAfrikából és a KözelKeletről új kultúrnövényeket hoztak be: rizst, cukornádat, narancsot, mandulát. Ez a város a spanyol gasztronómia egyik legváltozatosabb színhelye. A forró, termékeny
A Madrid Fusión vendégséfje a két Michelin-csillag mellé elnyerte az Európa legjobb séfje címet is.
Sok évvel Gautáma Buddha előtt élt Ánangana Buddha. Ellentétben későbbi (és népszerűbb) társával, ő nem magyarázatokkal kísérelte meg felhívni a figyelmet arra, hogy a világ csupán illúzió, amelyet magunk képzelünk magunknak, hanem cselekedett.
A séf rengeteg tapasztalat után az egyik legrégebbi fővárosi étterem, a Gundel élére került.
Clare Smyth évekig volt a Gordon Ramsay étterem konyhafőnöke és a televíziós sztárszakács üzlettársa.
A pünkösdi hétvégén rendezik meg a nyolcadik Gourmet Fesztivált, amire idén is érdemes lesz kinézni, hiszen újra meg lehet nézni, hol tart jelenleg a magyar csúcsgasztronómia, mit adnak a legjobb cukrászdák, borászatok és a világ 10. legjobb éttermének séfje is a fesztiválra érkezik.
Megkapta az Év Ifjú Séftehetségének járó díjat, és több évig egyedül vezette a MÁK bisztrót.
Sebestyén Csilla és Csaba a borvidék jeles másodgenerációs képviselői.
Leves nélkül lehet élni, de minek? Azonban, ha minden hétvégén csak húslevest kapunk, könnyen ráunhatunk. A Culinary Institute of Europe-ban tanultunk pár praktikát, hogy a leveseink sose legyen egysíkúak!
A kalkuttai szegénynegyed nyomorából küzdötte fel magát, és lett a világ hetedik legjobb séfje.
Olyan nincs, hogy ne legyen otthon édesség, mondja Tischler Petra, aki Vas, Tolna és Pest megye tengelyén mozogva mesélte el, mit jelentenek neki a családi ízek, a nagymama tortái, és hogyan lehet negyvenöt perc alatt ebédet főzni.
"Bemegyünk az erdőbe szegényen, kijövünk gazdagon!" Magyarországon sokan így képzelik a szarvasgombavadászatot. Nem csoda, hiszen hetente olvashatunk meghökkentő híradásokat a "fekete gyémánt" áráról: nemrég egy borszakértő hölgy fizetett az észak-olaszországi Albában tartott jótékonysági aukción harmincmillió forintot egyetlen (igaz, 936 grammos) fehér gumóért. A gödöllői szarvasgomba-fesztiválon már "csekély" százezer forintért is vehettünk volna egy kilogramm téli szarvasgombát, aromával keze
Fiatal európai szakácsok, japán, orosz, izraeli és német feltörekvő séfek, ismert spanyol konyhafőnökök mellett egy magyar résztvevő is volt a Madrid Fusión idei kongresszusán. Nagy Zoltán (Boutiq’Bar) a nagyszínpadon kevert egy koktélt a két Michelin-csillagos Sebastian Frank fogásához, akit a kongresszuson választottak meg Európa legjobb séfjének.
A világ leghíresebb szakácsa volt. Úgy is viselkedett. Összefont karral tűrte, hogy lapogassák, fényképezzék, ha ereje engedte zokszó nélkül aláírt félszáz szakácskabátot, posztert, lábost, türelmesen pózolt a szponzorok molinója előtt.
Fiának átadta Michelin-csillagos éttermét. 2016-ban a világ legjobb séfje, ezután pedig életműdíjat kapott.
Évek óta az egyik legizgalmasabb hazai gasztroverseny a közétkeztetési szakácsoké – ugyan nem ott van a legprofibb munka a tűzhely mellett, nem világítanak Michelin-csillagok sem, de azok a szakemberek próbálják a legjobb tudásuk szerint megálmodni a menüket, akik a fine dining helyett pont a mindennapi, átlagos étkezést biztosítják többmillió magyar embernek.
Klasszikus magyaros párosítással: olaszrizlinggel és kékfrankossal éri el sikereit Karner Gábor, akinek birtokvöröse 2016-ban bekerült a Nemzeti Borkiválóság Program legjobb nyolc tétele közé. A világ kinyílt előtte: mesébe illő történet a zsebkendőnyi mátrai ültetvényről a Michelin-csillagos éttermekig.
Utoljára nagyanyám asztalán láttam galambot egyben. Megbabonáztak a fejek, ahogy tolluk nélkül várták, hogy harmincad magukkal beköltözzenek az udvari kemencébe. Mellet eszegetett az összes gyerek, combot szopogattak a felnőttek – jó idők voltak azok, kár, hogy ez a remek alapanyag szinte teljesen kiszorult a magyar háztartások gasztronómiájából.
A gyűjtögető életmód a múltunkból fakad, de génjeink a jelenbe is átörökítették. Mivel az evés nemcsak az életben maradás egyik bevált módja, hanem örömforrás is, természetes, hogy sokan tartanak otthon szakácskönyvet.
Gyönyörű tányérokat készít Pesti István, akit a Magyar Konyha nevezett a legszebben tálaló magyar szakácsnak.
A tradicionális, palackban erjesztett és érlelt pezsgők az aperitif kategórián túllépve mára itthon is a legjobb borokkal váltak egyenrangúvá a gasztronómiában. Nem hiányozhatnak a Michelin-csillagos éttermekből, ahogy egy kellemes otthoni vacsora alkalmával is a társaság kedvencei. 3+3 tipp, mire figyeljünk oda a választáskor és amikor bontjuk a palackot.
November közepén megnyílt az olasz kulináriát népszerűsítő, monumentális FICO Eataly World. Kíváncsi, milyen az ételek Disneylandje belülről?
„Mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás?” – ezt a kérdést, mint amolyan kötelező felvetést el kell sütni, de annyival most beljebb jutunk, hogy válasz is akad.
A Maison Troisgros fogalom: a XX. századi francia konyhatörténet leghíresebb szakácsdinasztiájának a jelképe.
"Amit mi kínálunk, az nem fine dining, hanem nice dining”
A magyar séfért, Széll Tamásért rajong a világhírű Finediniglovers portál – most már ők is tudják, néha egy piacra kell menni, ha Budapesten akarunk igazán jót enni.
Ha az ember Gerendai Károllyal készít interjút, úgy érzi, az orránál fogva vezetik. Ha Gerendai beszél, akkor minden olyan sima: az ember álmodik valami szépet, majd megvalósítja. Sziget fesztivál, Volt fesztivál, Balaton Sound, megastrand a Lupa-tó partján, Michelin-csillagos éttermek. Vajon mi hajtja Gerendait?
Baszkföld, San Sebastián, Kursaal Kongresszusi Központ 2017 október. 19. alkalommal gyűltek össze a világ legjobb séfjei, hogy megosszák egymással az elmúlt években az éttermekben és laboratóriumokban zajló kutatásaik eredményeit, a megismert új alapanyagokat és meghallgassák az idei díszvendég India séfjeinek előadásait. Tavaly Magyarország és Törökország képviselte Európát, idén az ázsiai konyháé volt a főszerep.
Sébastien Bras, a dél-franciaországi Le Suquet séfje le akar mondani Michelin-csillagáról, mert túl nagy nyomást jelent számára, hogy naponta meg kell felelnie az elvárásoknak.
Építész vagy marketinges lett volna, ha a konyha illata meg nem csapja.
Ferran Adrià, a katalán zseni világhírű, akár egy hollywoodi sztár. Minden gasztronómiai elismerést megkapott, amit csak lehetett: Joël Robuchon szerint ő a földkerekség legjobb szakácsa. Egészen másképp is alakulhatott volna a világ egyik leghíresebb séfjének élete, ha tizennyolc évesen nem szegődik el mosogatófiúnak. Az ötször a világ legjobb éttermének választott El Bulli egykori séfjével A világ 50 legjobb étterme listát kiadó theworlds50best.com készített interjút a kezdetekről és új tervei
A budapesti nyomozónak elege lett a nagyvárosból, és hazaköltözött Zemplénbe. Terve nem volt, csak annyit tudott, hogy a földdel szeretne kezdeni valamit. Furmintja ma már ott van Magyarország első Michelin-csillagos éttermének kínálatában.
Az ősz legtöbbünknél egyet jelent a konyhában töltött idő megnövekedésével, a tartalmasabb ételekkel és az illatos süteményekkel. A szeptember tehát tökéletes időszak az új szakácskönyvek beszerzésére. A hazai kiadványok mellett időnként érdemes feltérképezni, milyen trendek forognak a nagyvilágban.
Txoko. Sociedad gastronómica. Már a név is titokzatos. Nőknek (és idegeneknek) tilos a belépés.
Vu Bajfu egy átkozott zseni volt. Lehet, hogy neve hallatán idehaza csak megvonják a vállakat, de keveseknek volt akkora hatása a gasztronómiára, mint neki. Nem csak megjósolta, de meg is teremtette a trendeket - elég annyit mondani, hogy ő találta fel az instant levest. Azonban azt, hogy mostanra a Michelin-csillagos konyhák is figyelnek erre a termékre, talán ő sem gondolta volna.
Föníciai, római, arab befolyás, a mesés India és Kína fűszerei, a brazil őserdők terményei mind szerepelnek a lisszaboni konyha alapanyagai között. A legfinomabb fogások mégis az óceán mélyéről érkeznek. Nincs még egy nép, amelyik ennyi halat enne Európában, és kevés az olyan város, ahol a korszerű, modern konyha ilyen könnyen a mindennapok része lett.
Magyaros konyha és monarchikus hangulat jellemzi a soproni Erhardt családi éttermet.
Minden fantázianév mögött egy családi történet húzódik meg a kadarkájáról híres Eszterbauer-pince címkéin. A borászcsaládot a szekszárdi paraszt-polgári kultúráról, a legösszetartóbb borvidék sikeréről és a bikavér feltámadásáról kérdeztük.
Közgazdászként végzett, zenélni “úgy rendesen” sose tanult, mégis ez a szenvedély győzött. Fodor Máriusz, a Magashegyi Underground, Kaukázus, The Rocket Science együttesek egykori zenésze, e mellett olyan nemzetközi márkák reklámzenéjét jegyzi, mint például a Coca Cola, Vodafone, Rossman, Telekom, és a McDonald’s. Pár hónapja a koncertező zenész életet azonban új, nem mindennapi alkotótevékenységre váltotta. Jelenleg egy saját tulajdonú pékség hálózat beindításán dolgozik Nigériában. Szerencsére
Keményen dolgoznak, rokonszenvesek, lelkesek, és annyira szeretik a munkájukat, olyan alázatot tanúsítanak a szakmájuk, a mestereik, de akár a legegyszerűbb alapanyag iránt is, hogy élvezet hallgatni őket. Reméljük, hamarosan hazajönnek, és megmutatják, milyen szakácsok, cukrászok és emberek lettek odakint, a messzi Londonban.
Huszonöt étteremnek, köztük három Michelin-csillagosnak szállít ehető virágokat és mikrozöldségeket Nagy Brigitta, termelő. Megtudtuk: a mézvirágnak káposztaíze van, a sarkantyúvirág csíp, mint a chili, és arra is fény derült, hogy mi a magyar ananász.
Szegény családban született São Paulo külvárosában, ma Michelin-csillagos éttermeket vezet.
Por című művében külön szócikk a paprika, a kenyér, a krumplis tarhonya. Regényeiben sokszor esznek: paprikás halat, kishúst, beszélgetős levest, keszőcét. Temesi Ferenc Kossuth-díjas írónál minden összefügg mindennel. Főként az étel és az élet.
Szegény családban született São Paulo külvárosában, de apjával és nagypapájával sokat járt horgászni és vadászni. Gyerekkora nagy részét az Amazonas környékén töltötte, ott ismerte meg az indiánok konyháját. Alex Atala ma Michelin-csillagos éttermeket vezet, a Times magazin a száz legbefolyásosabb személy közé választotta, étterme, a D.O.M. a világ 10 legjobb étterme között szerepel, 2014-ben a világ séfjei őt választották az év szakácsának.
A főzés tudományos megközelítésének atyja, Ferran Adria mozgalmának angol képviselője.
Tizedik évfordulóját ünnepli az Onyx. egy Michelin-csillag, 5 Gault Millau első helyezés, 3 Dining Guide év étterme díj, legjobb budapesti fine dining étterem a TripAdvisoron 2016-ban és még sok-sok értékes díj született az elmúlt évtizedben, de a legfontosabb elismerést természetesen az elégedett vendégek jelentik, akik közül nagyon sokan rendszeresen visszajárnak.
Bécs Sissi lázban ég, a Demel cukrászdában mindenki az ibolyás cukorkákat keresi. Idén lesz a császárné 180. születésnapja, és pezseg az élet a bécsi kávéházakban és éttermekben. A bécsi konyha az egyetlen, melyet egy városról neveztek el. Bár az osztrák főváros kedvenc fogásai más régiók étlapjain is megtalálhatók, a "wienerisch essen" és a Wiener Schnitzel is egyértelművé teszi, hogy a bécsiek elhatárolják magukat az osztrák konyhától. No, de mit is ettek régen Ausztria fővárosában? És ki kész
A 2017. évi Európa nagyvárosait értékelő Michelin-kalauz bemutatása mellett jelentős esemény zajlott Brüsszelben. 190 Michelin-csillagos séfet hívtak meg 14 országból, hogy előadások és beszélgetések keretében együtt gondolkodjanak a gasztronómia jövőjéről Európában. Nem véletlen, hiszen a Michelin tavaly vásárolta meg Restaurantes.com és a Bookatable online éttermi asztal foglalási oldalakat.
Történtek változások a 2017-es Európa fő városainak gasztronómiáját feltérképező Michelin kalauz budapesti listáján. Várható volt, hogy eggyel kevesebb Michelin-csillag lesz a fővárosban, de van egy Bib Gourmand meglepetés.
Egyszerű, de karakteres ételeket kínálnak, a magyar konyha szerethető arcát mutatják be a vendégeknek. A Hold utcába szinte hazaérkeztek, hiszen itt szurkolhattunk nekik a Bocuse d’Or alatt, mégis, ha valaki egy éve azt mondja, hogy Szulló Szabina és Széll Tamás vásárcsarnokra cseréli a Michelin-csillagos éttermet, senki nem hitte volna el. Ők maguk sem. A Belvárosi Piac földszintjén megnyitott a Stand25.
Március 8-a Nemzetközi Nőnap, ezen a napon a férfiak virággal lepik meg a róluk gondoskodó nőket, asszonyokat megköszönve ezzel odaadásukat. A nők költőket, írókat, festőket is megihlettek, alkotásaikban a nők különlegességét, szépségét, bájait hirdették. A szeretet hölgynek könyvet is ajándékozhatunk az elmaradhatatlan virág mellett.
Öt évvel ezelőtt nyitotta meg a Bagatell Éttermet Kecskemét szívében két séf: Kecskeméti Krisztián és Kovács Sándor. A gazdasági válság kellős közepén ez merész lépésnek tűnt, ám a Bagatell ma már a régió egyik legjobb éttermének számít. Kovács Sándor kabátján pedig nem véletlenül díszeleg a Bocuse d’Or szakácsverseny emblémája.
"Gellért-hegynyi esőerdőt menthet meg, ha jó helyen eszik." Ezzel a szlogennel indította el új kampányát a Felelős Gasztrohősök, a fenntartható vendéglátóhelyek számának növekedése érdekében.
A döntős csapatok, köztük Széll Tamás és a magyar csapat piaci bevásárlásával vette kezdetét hétfőn a Bocuse d'Or nemzetközi szakácsverseny lyoni döntője, amelyet interneten is követhetnek a szurkolók és az érdeklődők.
Tokaji muskotályból, furmintból és aszúból készítik a Tokaji Borecet Manufaktúrában, Bodrogkeresztúron a borcetet.
20 éve Paul Bocuse éttermében főz. Szerinte a szakácsmesterséget csak szenvedéllyel lehet csinálni.
2016-ot a Gasztroélmények Éveként hirdették meg (még 2015-ben), és az biztos, hogy jócskán hallatott magáról a magyar gasztronómia. Bizonyítottunk hazai és külföldi pályán is – végre nem csak itthon voltunk "világhírűek". A leköszönő évet összegezzük.
Elkészült a kétperces promóciós film, amely Széll Tamás és a magyar csapat felkészüléséről szól, a feszültséggel teli pillanatokról, ahogy a Bocuse d’Or lyoni döntőjére készülnek.
A fine diningnak leáldozott, az emberek lazább stílusra vágynak, de az étel minőségében nem adják alább.
Az asztalon iPad, rajta üvegtányéron rákok és tengeri algák. A képernyőn hullámok, közben a tenger morajlása hallatszik. Mindez az Arzak étteremben, ahol igyekeznek lépést tartani a korral.
"Bolondnak néz?" – kérdez vissza Adrià az újságírónak. A nyílt, egyenes beszédéről (is) híres katalán zseni ritkán nyilatkozik. Most egy katalán napilapnak megtette, ezt az interjút közöljük.
Fülepi Kálmán a magyar konyhát modern köntösben tálalja, de nem felejti nagymamája tanácsát.
Megszállottan keresi az ízeket. Több országban dolgozott, éttermet vezetett, tanít, élményvacsorákat rendez.
Huszár Krisztián erdész akart lenni, aztán ács, majd úgy döntött, hajószakács lesz, vagy semmi más.
Visegrádon, Gullner Gyula szakácsfejedelem birodalmában jártunk.
A ferencvárosi Petrus bisztró konyhafőnökével Feke Zoltánnal beszélgettünk.
Tiszta szívvel című filmjét jelölte Magyarország az Oscar-díjra, tévés műsorokat készít és vezet, emellett szárazsütemények népszerűsítésében is szerepet vállal. Szeret főzni, mindene a magyar konyha. Till Attilával jóízűen lehet beszélgetni az evésről.
Esca annyit jelent - étel. A Dohány utcai ESCA családias fine dining.
Az elmúlt napokban történelmi lehetőséget kapott a magyar gasztronómia. "Megismertek, megkedveltek és várnak vissza minket" – fogalmazott a Costes séfje a San Sabastián-i szereplés után. Sikerélményekkel telve érkeztek haza a magyarok a legfontosabb gasztronómiai világkonferenciáról, a Gastronomikáról.
Ha létezhet verébszakács (Tandori Dezső) és emberszakács (Petri György), miért ne lehetne lélekszakács is? Bár Müller Péter nem nagy ínyenc, lévén háborús gyerek, azért családi kiadójának emblémája a Változások könyvének 27. hexagramja. Az pedig a táplálás jelképe. Az író, akitől tényleg a szellem lakik jól.
Széll Tamás és Szulló Szabina mintha lavinát indított volna el, az utóbbi napokban négy ismert séfről derült ki, hogy otthagyja az éttermet, amely évek óta a nevéhez fűződik. 2016 sok szempontból a gasztronómia éve. Budapesten rendezték meg a Bocuse d’Or európai selejtezőjét, amelyet Széll Tamás nyert meg, októberben Magyarország vendégszerepel a San Sebastián-i gasztronómiai világkongresszuson és a magyar konyha iránt egyre nagyobb az érdeklődés a világon.
Újabb Michelin-csillagos étterem kénytelen bezárni Németországban – adta hírül a legnagyobb német hotel és gasztronómiai szakportál.
A tehetséges fiatal szakácsnő portréja és egy kis Costes-történelem következik.
Michelin-csillagos séfek szerint addig nem beszélhetünk modern konyháról, amíg minden szakácsnak nincs saját termelője, akiben megbízik, aki a konyhája igénye szerint termel és szállít. Jahni Lászlónak, a balatonszemesi Kistücsök étterem szakácsának szerencséje van. Csapody Balázs tulajdonossal a siófoki piacon találtak egy termelőt, Fodor Lajost.
Massimo Bottura kisvendéglője lett az első a világ legjobb 50 étterme listán. A lassan már az Oscar-díjhoz hasonló ünnepségen idén nagy meglepetések történtek. A több évig vezető Noma a ötödik helyre csúszott, magyar étterem sajnos továbbra sem került fel a listára.
Soha nem látott sikert ért el a Bocuse d’Or szakácsverseny európai döntőjén Széll Tamás.
A Bocuse d'Or szervezői nemcsak a szakácsverseny győztesét hirdetik ki: szavazzunk Széll Tamás plakátjára!
Változnak az idők, és a magyar emberek ízlése is. Amíg régebben a faszénen sült pecsenyék illatát csak a déli szél hozta át a határainkon, és nem tudta kiszorítani a lében, szaftban főtt ételeket, addig mára a bográcsban rotyogó pörköltek és a forró halászlé mellé felzárkózott a grillen készült fogások végtelen sora is.
Megnyerte a lyoni Bocuse d’Or-döntőt 2005-ben. Sztárszakács, ma már két Michelin-csillaggal büszkélkedhet.
Genussland és Pannonische Küche. Ezzel a két szlogennel várja vendégeit a legkisebb osztrák tartomány. Genuss egyszerre jelent élvezetet, élményt (a Geschmack: íz, ízlés, illat), a „pannon konyha” meg a soknemzetiségű Monarchia világát takarja. Nekünk, magyaroknak első hallásra meghökkentő, hogy a gulyás, a töpörtyűs pogácsa tipikus osztrák étel, a szürke marha, a mangalica Burgenlandban őshonos, de hát nagy a világ és végtelen Isten állatkertje.
A mangalica megmentésének 25. évfordulójának tiszteletére rendezett ünnepségen a Magyar Konyha Sonkafalatversenyt szervezett négy ismert szakács részvételével.
A reggeli (breakfast) és ebéd (lunch) időbeni találkozásából született brunch kifejezés leginkább a vasárnapokra lett jellemző az elmúlt években: innen is alakult ki a sunday brunch elnevezés. Kezdetben leginkább csak a hotelek éttermeiben lehetett a hét utolsó napján lazulni pezsgővel a kezünkben, de az elmúlt időszakban egyre több étterem is kínál exkluzív vasárnapi ebédeket. Összeszedtük most a legjobbakat.
A húsvéti menü elkészítésének kulcsfontosságú tényezője a minőségi alapanyagok kiválasztása. Az ünnepi asztalra kerülő ételekhez szükséges hozzávalók fajtájának, típusának kérdéskörét jártuk körbe a Hegyvidéken található, családias hangulatú bevásárlóközpontban. A Michelin-csillaggal rendelkező, 28 éves Heiszler Olivér, a Tanti séfje pedig a csúcsgasztronómia jegyében saját húsvéti elképzeléseit mutatta be.
Aki ma Nagyváradon gasztronómiai élményekre éhezik, messze elkerüli a régi, híres helyeket. Ha francia stílusú, európai szintű fogásokra vágyik, felkeresi a Graf éttermet, aki inkább mediterrán hangulatban költené el ebédjét vagy vacsoráját, az a Sebes-Körös gátjára épült Rivót válassza.
Megjelent a Michelin kalauz Európa főbb városait tartalmazó kiadványa és Magyarország ezúttal is örülhet. A Costes kistestvére, a Downtown Michelin-csillagos étterem lett. Az Onyx, a Costes, a Borkonyha és a Tanti is megőrizte a csillagot.
Szabolcs András és felesége, Saigon és Hanoi ízeit szerették volna Budapestre varázsolni.
Nem szeretnék illúziókat rombolni, de a televíziós főzős műsorokban nincs véletlen. A producer előre eldönti, hányszor káromkodhat Gordon Ramsay, Jamie Oliver laza öltözékét stylistok tervezik. Naivitás azt gondolni, hogy ezek a műsorvezetők az életben is ilyenek...
A Dining Guide díjkiosztóján Balogh-Nagy Erzsébet, Sándor Tamás és Szabó György vehette át a Magyar Konyha Termelői Díjat. Az év étterme az Onyx lett, különdíjat kapott Széll Tamás, Palágyi Eszter, Sárközi Ákos, Fehér Gábor, Kövér Gergely, az Év Street Food Díját pedig a PolaPola nyerte el.
A pop up, vagyis az egy-egy napra kinyitó éttermek divatja évek óta tart, a világhírű több Michelin-csillagos éttermek is követték a hóbortot, nem véletlen, hogy Joan Roca tavaly Isztambulban járt, René Redzepi pedig Sydneyben próbált szerencsét.
Külföldről hazatért fiatal séf: Krausz Gábor a ZONA étterem étlapjáért felel.
A Magyar Konyha meghívására február 3-6. között Budapesten tartózkodik a spanyol és egyben az európai gasztrovilág két jelentős képviselője, Roser Torras, a baszk Gastronomika konferencia elnöke és Xavier Agullo az El Mundo napilap és több más gasztronómiai folyóirat kolumnistája.
Massimo Bottura, a modenai Osteria Francescana étterem séfje nyerte el Az év szakácsa címet Madridban. A Magyar Konyha tavaly készített exkluzív interjút az olasz séffel, aki a hagyományos olasz konyha megújításáért és a milánói expón társadalmi szerepvállalásával nyerte el Az év legjobb európai szakácsa díjat.
Február végén derül ki, hogyan teljesítettek a budapesti éttermek a 2 Michelin-csillagos séf, Nicola Portinari szerint. A Dining Guide idén már tizenkettedik alkalommal ítéli oda az év legjobb éttermeinek járó elismeréseket, közöttük a legfontosabbat a Volkswagen-Dining Guide Év Étterme Díjat. Idén egyedülálló, új bírálati rendszer szerint készül a rangsor, a végső tízes sorrendet ugyanis egy 2 Michelin-csillagos olasz külföldi séf állítja fel. A többi Magyarországon fellelhető rangsorhoz és ka
Érdekes könyv jelent meg nemrégiben. 40 szakács hűtőszekrényét vizsgálták meg a szerzők, Adrian Moore a neves gasztroújságíró és Carrie Solomon fotós arra voltak kíváncsiak, milyen étkezési szokásai vannak a Michelin-csillagos séfeknek.
Az elmúlt két hónap a világ séfjei és a nagy ínyencek számára nagyon sok izgalmat rejtegetett. A héten mutatták be a spanyol Michelin kalauzt, ezzel 11-re nőtt azon országok száma, ahol tudhatjuk, hogy a világ mely éttermei kaptak új csillagot és hova érdemes ellátogatni az elkövetkező évben.
Ázsiai ihletésű bisztrót nyitott a Hold utcai vásárcsarnok felső szintjén Szabó Győző színművész, akinek a vérében van a vendéglátás. Jó társaságba érkezett, a szomszéd séfeket is rabul ejtett a piaci étkezés varázsa.
1883. október 4. Párizs, Gare de l’Est. Az úri közönség a peronon gyülekezik. Kalapos hölgyek és cilinderes urak fecsegnek egymással, és izgatottan készülnek életük nagy utazására. Arisztokraták, üzletemberek, magas rangú hivatalnokok és persze tollforgatók. Egy dolog közös bennük: mindannyian úttörők. Hiszen az első Isztambulba (Konstantinápolyba) induló Orient expressz fedélzetére váltottak jegyet. A hordárok bepakolják a csomagokat a vonatba. Az étkezőkocsi ajtajában a hófehér sipkát viselő s
Itt az idő, hogy újragondoljuk, mi a szakácsok feladata - kezdte előadását Elena Arzak San Sebastiánban, a gasztronómiai világkonferencián. Idén Szingapúr és Hongkong volt a díszvendég, de orosz, török és portugál séfek is tartottak előadást és főztek a színpadon.
A San Sebastiánban megrendezésre kerülő gasztronómiai konferencia középpontjában idén az ázsiai, főleg a hong kongi, szingapuri és kínai konyha áll.
Franciaországban tanulta a mesterséget. Több évet dolgozott Michelin-csillagos éttermekben.
Ha ősz, akkor szőlő és bor. Ha bor, akkor Tokaj. A leghíresebb magyar borvidék idén nemcsak jó borokkal várja a látogatókat. Tokaj-Hegyalja a gasztronómia központja lesz szeptember harmadik hétvégéjén.
A koreai séf elnyerte a legígéretesebb fiatal amerikai szakács címet.
Új divatnak hódolnak a világ legjobb éttermei. A Roca fivérek idén Buenos Airesben, Floridában és Isztambulban nyitják meg éttermüket, míg René Redzepi januárban Ausztráliába költözik a Nomával.
Katalónia nyerte el a „Gasztronómia Európai Régiója 2016” címet. Az észak-spanyol provincia jelölésén senki nem csodálkozott, hiszen több Michelin-csillagos étterem mellett itt található „a világ legjobb étterme”, a Celler can Roca is.
A legjobb fővárosi és vidéki éttermek tálalásában különleges paprikáscsirke-kreációkat kóstolhatnak az 5. Gourmet Fesztivál látogatói május 21. és 24. között a budapesti Millenáris parkban, ahol a legkiválóbb borászatok, cukrászdák és a gasztrovilág egyéb jeles képviselői is bemutatkoznak.
Csak növényi eredetű alapanyagokból készül a Babel étterem új kóstolómenüje. Se tej, se tojás nincs a feltálalt fogásokban és sok ínyenc is meglepődik azon, hogy jó minőségű alapanyagból, modern technológiával és kreativitással éppolyan ízletes a vacsora mintha egy jó steaket vagy báránysültet kóstolnánk.
Hétfőn este adták át a Hennessy-Dining Guide Év Étterme díjat és a Magyar Konyha Termelői díját a Larus konferencia-központban. Az év étterme a Zona lett, a termelői díjat Szomor Dezső, Baumgartner Zsolt és Csóll Péter vehette át.
A negyedik magyar Michelin-csillagos étterem, a Tanti mellett összesen 155 csillagot osztottak szét a Michelin Europe 2015 kiadvány ellenőrei. Új Bib Gourmand elismerést a Laci konyha érdemelt ki a kalauz szerint.
Konzerv gulyásleves, porból készült gőzgombóc és fánk. Ismert ízek az osztrák Alpok síparadicsomaiban. Ki gondolná, hogy annak örülünk, ha magyar szakáccsal találkozunk egy hüttében vagy egy panzióban?
Versenyző típus, így került a Bocuse d’Or európai selejtezője után a lyoni világdöntőbe.
A katalán séf hét Michelin-csillagos szakácsnő. Ennyi macaront ebben a szakmában nő még nem gyűjtött össze.
A legek földjén született. A Ferrarik, a balzsamecet és a parmezán hazájában. Massimo Bottura mégis kanyargós úton jutott el odáig, hogy Modena középkori városkájában övé legyen a világ harmadik legjobb étterme, az Osteria Francescana. A három Michelin-csillagos fogadó a zene, a filozófia és a gasztronómia zarándokhelye.
Változnak az idők. A turizmus új utakon jár, a tematikus városlátogatások esetében a gasztronómia egyre nagyobb szerepet kap. Az északi országok és Spanyolország példája kezd hatni egész Európában. A Bocuse d'Or szakácsverseny pedig Magyarországnak hozhat turistákat.
Megjelent a Magyar Konyha első kötete. A 20 séf, 100 recept – Nem csak ínyenceknek című könyv bemutatóján, a Gerbeaud Arany Szalonjában húsz híres magyar séf tartotta a kezében a 300 oldalas, interjúkat és recepteket tartalmazó kötetet.
Tízévnyi ausztriai munka után tért haza, és a Maligán séfjeként robbant be a köztudatba.
A Borkonyha csapata a magyar konyha megújításáért tett munkájáért megérdemelte a csillagot.
2015. január 28-án fél 10-kor veszi a kezébe a kést Molnár Gábor, a Bocuse d’Or szakácsverseny lyoni döntőse. Két nap alatt dől el, hogy a világ 24 országának legjobb szakácsai közül ki készíti el a legfinomabb és leglátványosabb hal, illetve hústálat, és ki viszi el a gasztronómia Oscar-díját, az Arany Bocuse szobrocskát.
Kóstolókkal, ételbemutatókkal és nemzetközi hírű séfek specialitásaival mutatkozik be a francia gasztronómia november 13. és 20. között a főváros több helyszínén a Francia ízek rendezvénysorozat keretében.
Van olyan, hogy olasz konyha? Nincs. Az olasz csizma minden táján más alapanyagok kerülnek az asztalra. Észak és dél, tengerpart és hegycsúcs tányérjai más és más ízeket rejtenek.
Hogyan válhatnak férfiak háziasszonyokká? Például úgy, hogy profi konyhafőnökként elindulnak a Világevő Séfversenyen. Ezen a megmérettetésként ugyanis nem lehet méregdrága, speciális gépeket...
A Magyar Bocuse d'Or Akadémia elnöke, a Gerbeaud és a Michelin-csillagos Onyx étterem társtulajdonosa. Hamvas Zoltán Gundel Károly-díjban részesült. Gratulálunk!
Először csokoládémanufaktúrát alapított, majd éttermet nyitott Holy-Moly! néven.
A világ kulináris fővárosa, Lyon egy exkluzív gálavacsora erejéig közelebb húzódott Budapesthez a gasztronómia világtérképén. Az ínyenc konyhájáról híres tartományközpont neves séfjei a Rhone-Alpes régió, a Francia Idegenforgalmi Hivatal és az Air France jóvoltából mutatták be konyhaművészetüket a hazai érdeklődőknek.
Szentendrén manapság már fakanál alakú a Michelin-csillag. Lelkes lokálpatrióták indították el a helyi éttermek versenyét, melynek szlogenje: „Keresd az Arany Fakanalat!". A legjobb szentendrei vendéglők neveztek be a megmérettetésbe, s ahová végül a díj kerül, ott biztosan nem fog csalódni a városba látogató turista. Mert a kezdeményezés legfőbb célja, hogy helyreállítsák a település régi turisztikai vonzerejét.
A Hennessy-Dining Guide díjátadó gálán az Onyx lett az Év Étterme, Kövér Zoltán, Molnár János és Sáfrány László pedig a Magyar Konyha Termelői Díját vehették át.
A Bocuse d’Or magyarországi döntője alatt egy szenzációs hír járt körbe: A Borkonyha, Sárközi Ákos konyhája megkapta a Michelin-csillagot.
A tavasz beköszöntével egy vörös könyvecske tartja rettegésben Európa konyhafőnökeit. Külsőre olyan, mint Mao Ce-tung fő műve, de belül nem a kínai kulturális forradalom vívmányait sorolja, hanem éttermeket. Nem Biblia, nem is az alkimisták titkos orákuluma, csak egy étteremkalauz. Sokan mégis a...
Hogy tudja egy külföldi séf éveken át a top 10-ben tartani az éttermét Magyarországon?
Akkor még nemes halakat, kecsegét, süllőt, fogast evett mindenki a Balaton partján - emlékeztet Temesi Ferenc írása arra, milyen volt az ötvenes évek Balaton partjának gasztronómiája.
Az elmúlt hónapban felpörögtek az események a magyar gasztronómiában. Először megkaptuk a harmadik Michelin-csillagot (Sárközi Ákos, Borkonyha), aztán Stockholmban remek versenyzéssel kvalifikálta magát a jövő évi lyoni világdöntőbe Molnár Gábor.
"Budapest Főváros Közgyűlése a Gerbeaud Kávéház részére Budapest Márka elismerő címet adományozott a különleges cukrászati és kávéházi termékek és a magas színvonalú vendéglátás elismeréséül."
Szentesi József ötvenévesen döntött úgy, hogy borász lesz. Tizenöt évvel később pedig megkapta a Borászok borásza kitüntető címet. Nagy utat járt be, sajátos utat, és ma már nemcsak arról híres, hogy régi, elfeledett hazai szőlőfajtákkal kísérletezik, hanem arról is, hogy kiváló pezsgőket gyárt. Merthogy a pezsgőkészítő is borász.
Nemzedékek nőttek fel a szakácskönyvein - aki "a Horváth Ilonából" tanult főzni, az is. És ez csak egy a számtalan titok közül, ami övezi. Jó házból való úrilány, világcsavargó kalandornő, szegénységet és gazdagságot is stílusosan megélő írófeleség, a hazai gasztronómia nagyasszonya, a Magyar Konyha legendás főszerkesztője: F. Nagy Angéla.
A gasztronómiát évszázadokig a franciák uralták, úgy tűnt, senkinek sem sikerül megtörni a hegemóniájukat. Ám ekkor jött Ferran Adrià, s átlépve a nou velle cuisine újításain forradalmasította a XXI. századi konyhát.
A legszenvedélyesebb séf, a konyha alkimistája, az autodidakta, aki még csak nem is tanulta a mesterséget - bármilyen jelzővel illetik is, mára a világ leghíresebb szakácsa. Televíziós sztár, többszörös Michelin-csillagos séf, Ferran Adrià mellett a kreatív konyha megteremtője. Ha Adriànál a hatodik érzék, Thomas Kellernél a tökéletes íz, Heston Blumenthalnál az összhatás a kulcsszó.
A San Pellegrino életműdíjat 2012-ben Thomas Kellernek ítélték. A három Michelin csillagos étteremmel rendelkező amerikai szakácsot a világ legnevesebb séfjeiből és gasztronómusokból álló ötven tagú zsűri találta a legjobbnak.
Gyerekkorában játszott Szép Ernővel, lovagolt Csortos Gyula térdén, ebédelt Einsteinnel, Greta Garbóval, szivarozott barátjával, Jorge Luis Borgesszel. Világpolgár. Neve fogalommá vált a reklámszakmában, de sohasem felejtette, honnan jött. "Egy Bródy nem felejt el magyarul!" - szokta mondogatni.
Hét Michelin-csillagos séf: San Sebastiánban egy háromcsillagos, Barcelonában egy kétcsillagos, Sevillában és Tenerifén pedig egy-egy egycsillagos étterme van. Szerzői konyha klasszikus baszk alapokon. Martín Berasategui a spanyol gasztronómia kultikus figurája.
Mesebeli környezetben él a Péreli Zsuzsa–Tolcsvay László művészházaspár. A Dunakanyarban lévő „birodalmuk” tündérkert, a virágok, leánderek, napraforgók mellett padlizsánok, mángoldok, paszulyok élvezik a házigazdák gondoskodó szeretetét.
Tíz évvel ezelőtt vágott bele Heimann Zoltán a kadarkát megmentő kísérletébe, aminek szerinte tíz év múlva már lehet is eredménye. Ez a konzervatív értékszemlélet és nyolc generáció köti a szekszárdi röghöz a borászt, aki Pannóniát látja, ha kitekint az ablakon.
Főztek a maláj királynak és a Guns N’ Rosesnak, megjártak Michelin-csillagos konyhákat és nyertek Bocuse d’Ort, a múlt héten pedig kétszer is Budapesten csillogtatták meg tudásukat a világ egyetlen utazó szakácsbandájának séfjei.
A világ legjobb séfjei és éttermei, új termékek és alapanyagok. Madridban tartották az év első nagyszabású gasztrokonferenciáját, ahol a fenntarthatóság fontosságát emelték ki az előadók. A Magyar Konyhát Heiszler Olivér tudósította a spanyol fővárosból. A korábban a Mák Bisztróban dolgozó szakács jelenleg Baszkföldön Martin Berasategui éttermében stázsol.
Novemberi számunkban mindent megtudhat a libamájról. Mióta és miért tömik, hizlalják a libákat? Mi a különbség a kacsa és a liba mája között? Hogyan készítsük el a libamájat?
A Magyar Konyha Magazin 2012. áprilisában szakmai tréninget szervezett a Külügyminisztérium európai külképviseletein szakács munkakörben dolgozó munkatársak számára.

Idén októberben a grande cuisine (a francia ínyenckonyha) lesz a főszereplője a világ legrangosabb kulináris eseményének, a Gastronomika rendezvénysorozatnak. A séfek és gasztroőrültek találkozóját október 10-12 között rendezik meg San Sebastiánban.
Öntörvényű személyiség, sokak szemében példakép, a szó nemes értelmében vett kézműves. Ráspi a magyar gasztronómia úttörőinek egyike - borász, szakács, étteremtulajonos. A Gault&Millau Magyarország 2012-ben őt illette az "Év gasztronómusa" címmel.
Széll Tamás bejutott a Bocuse d'Or lyoni döntőjébe. A Michelin-csillagos Onyx étterem séfje kilencedik helyezést ért el a Bocuse D'Or európai versenyén, így bejutott a lyoni döntőbe, ahol a világ legjobb szakácsai versenyeznek.