Sauvignon blanc: a nyár bora
Élénkség, üdeség és könnyed elegancia.
Gasztrotérkép készült, rajta a Dunakanyar könyékének legjobb étteremeivel.
A világ séfjei Északkelet-Magyarországon főznek – jön a SVÉT Séf Expedíció gálavacsorája.
A tej és a tejtermékek fogyasztása számos élettani előnnyel jár!
A Babel Budapest kezdeményezéséhez a PAPI és a KIOSK is csatlakozott.
A SIRHA Budapest szakkiállításon az 50 éves Magyar Konyhával is találkozhatnak a vendégek.
Magánfőzők is nevezhetik a pálinkájukat a Gyulai Pálinkafesztivál versenyére. Kiemelt gyümölcs a vilmoskörte.
Lesz egy nap, amikor csak tízóraizni vagy uzsonnázni is beugorhatunk az Onyxba.
Gianni Annoni kapta a Magyar Vendéglátók Ipartestületének Év Vendéglőse díját.
Amikor a kubai grapefruit dominálta a téli gyűmölcskínálatot.
Az új oldal egyszerre szolgálja a szakmai közönséget és a borkultúra iránt érdeklődő fogyasztókat.
Csak januárban kóstolható a svéd áruházlánc éttermeiben ez a néhány húsmentes különlegesség.
A városban élő, képzettebb fiatalok elsősorban azok, akik nekivágnak a Veganuárnak.
Ez a sütemény szerepel a Magyar Konyha karácsonyi címlapján!
Az első hazai Karácsonyi fatörzs verseny legjobbjai már a cukrászdákban kóstolhatók!
Ilyen az, amikor egy spanyol séf beleszeret a magyar konyhába!
A METRO Magyarország „Jóízű Magyarország” kezdeményezésére sokat fogunk beszélni a szürkemarháról.
Jön a Michelin Grapes, a borászatok csillaga.
Itt a magyar vendéglátó- és szállodaipar designversenyének összes díjazottja!
Folytatódik a Gondosóra program: egyszerre ad biztonságot a felhasználónak és megnyugvást a családtagoknak.
Már száz éve is étteremnek épült, volt Kisrabló és Bölcső is - idén Zentakraftként nyitott újra.
A külföldi vendégek magyar élményeket és modern szolgáltatásokat keresnek.
Újpest rejtett gasztrokincsei a Costes Downtown séfjével, Hack Barnabással.
Lehet, hogy a páva szebb, de a Bamba Pulyka Burger a könnyed luxust ígéri.
Eddig két magyar borászat büszkélkedhet azzal, hogy felkerült a The World's 50 Best Vineyards listára!
Izlandon egy nap leforgása alatt mind a négy évszakot át lehet élni, de ilyen vacsoráért érdemes dolgozni!
Az Andrássy Garden étterem az elegancia és a természet különleges harmóniáját kínálja Budapest szívében.
Hangolódjunk az őszre olvasmányok és receptek szintjén is!
Több mint 200 étterem mutatja be kínálatát 18 nap alatt.
Világtrend lett a könnyű buborékos ital – a magyaroknál rég megvolt a recept.
Szeptember 12-13-án a Vajdahunyad várában elevenednek meg.
Évi negyedmillió látogatót várnak a Vatikán több mint 20 hektáros mintagazdaságában.
Sörök, borok, pezsgők, sólet és a vidék legjobb éttermei várnak koraősszel.
11 étterem költözik be a Time out Market Budapest gasztropiacra, a Corvinba.
A Kenyérlelke Fesztiválon az otthonsütők legjobbjai is felvonultak.
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem égető kérdésekre ad tudományos választ.
Egész évben nyitva tartó helyeken vannak a legjobb strandételek a Balatonnál.
Kovács Alfréd újrázott! Tavaly ő készítette az Ország tortáját!
A Bibo Budapest séfjének egy vidéki iskola konyhájának vezetője mutatta meg, hogyan készül a rétes.

Ha Michelin-csillagokról van szó, Szlovénia Portugáliával és Németországgal focizik.
LegART-osabb gasztrofesztivál idén is berobbantja a nyarat.
A helyi ízeket bemutató fogások mellett magyar és nemzetközi alapanyagok is szerepet kapnak.
Tóth Nikolett, a Budapesti Operettszínház balettművésze átvette a gépjárművet.
Kelemen Áron executive séf elárulta, mi lesz a menü Gourmet Fesztiválon!
Személyes ügyintézés helyett néhány kattintással megoldhatjuk az energiaügyeinket otthon!
Gyulladáscsökkentő, vérnyomásbarát, és megszépíti a legjobb kacsalevest is!
A fenntarthatóság és újrahasznosítás érdekében jött létre az ÚJRA!Alkotó Energia tudatoséletmód-magazin.
Hogyan formálják egy szélesebb közösség életét vezető beosztású hölgyek?
Oktatót, bortermelőt, vendéglátót, kereskedőt és borszakírót is díjaztak.
Amikor a kubai grapefruit dominálta a téli gyűmölcskínálatot.
Ez a sütemény szerepel a Magyar Konyha karácsonyi címlapján!
Ilyen az, amikor egy spanyol séf beleszeret a magyar konyhába!
Már száz éve is étteremnek épült, volt Kisrabló és Bölcső is - idén Zentakraftként nyitott újra.
Újpest rejtett gasztrokincsei a Costes Downtown séfjével, Hack Barnabással.
Izlandon egy nap leforgása alatt mind a négy évszakot át lehet élni, de ilyen vacsoráért érdemes dolgozni!
Hangolódjunk az őszre olvasmányok és receptek szintjén is!
11 étterem költözik be a Time out Market Budapest gasztropiacra, a Corvinba.
Petri-csészés hús, gombafonalak és paprika sorbet – a jövő menüje már az asztalon van.
Bécs legizgalmasabb kávéházában a liftesfiú a főnök!
Állócsillagok a Balatonon. Irány Badacsony!
A magazinhoz Balaton 2025 Gasztrokalauzunkat adjuk ajándékba.
Meglepően hasonlónak tűnik a magyar és az osztrák gasztronómia jövője.
Ez megint nagyot fog szólni!
A híres borjúagyra vadászva igazán vendégmarasztaló helyre bukkantunk a belga fővárosban.
Pedig a japánok évek óta dolgoznak a szaké nemzetközi hírnevének öregbítésén.
Sok mindenre bevetették, mielőtt a magyarországi konyha alapköve lett.
Egy malom, 450 liszt, végtelen lehetőség – magyar szakember Olaszországban.
Ezeket a gasztronómiai élményeket kínálja Európa két Kulturális Fővárosa 2025-ben!
Rizsben és sóban erjesztett édesvízi halakból születtek a mai szusibárok kedvenc fogásai.
A Michelin egy új szereplőt emelt be a csillagos ligába.
Jean Imbert, francia sztárséf segítségével alkotott különleges kávérecepteket a Nespresso.
Kiváló káliumforrás, szabályozza a vérnyomást, jó a cukor- és rosttartalma. Köszöntsük az édesburgonyát!
Újabb színekkel és limitált termékekkel készül az ünnepekre a ZAX Csokoládémanufaktúra.
Várkonyi Bence, az Andrássy Kúria éttermének vezetője tősgyökeres borsodiként alkotja újra a régió ízeit.
Thaiföld leghíresebb ételének történetében benne van a 20. század thai történelmének lenyomata.
Itt a grillszezon, a KAISER pedig ismét széles grillválasztékkal és sok új ízzel jelentkezik.
Lanzarote: elsöpörte a vulkáni tűz, mégis a világ egyik leglátványosabb szőlőtermelő vidéke.
Helyi konyhák és kedvező árak utalják a foci Európa bajnokságot.
A The World's 50 Best Restaurants élén a barcelonai étterem végzett.
A titok a jó tervezés és egy hasznos kis konyhai eszköz a Tefaltól.
Lehet belőle köret, főétel, leves, főzelék, rágcsa, ropogtatnivaló és desszert is.
A nap első étkezése nem csak gyermekkorban fontos – nézzük, korosztályonként mi kerüljön a tányérra!
A melegben a hátunk közepére kívánjuk a főzést, de lakhatunk jól akkor is, ha nem állunk a tűzhely felett.
Turbózzuk fel egy kicsit a megszokott, kertvégi sütögetést – adunk pár tippet, hogyan.
A boltban még egészségtől kicsattanó zöldségek hazaérve gyorsan tönkrementek? Mire érdemes figyelni?
Terroir-kalauzunk Etyek-Buda és a Velencei-hegység változatos palái felé veszi az irányt.
A Michelin Guide felkérésére Tóth Szilárd, a Salt séfje a londoni Frog étterem konyhafőnökével főzött.
A nyári, kerti saláták jóval többek annál, mint hogy egyszerű zöldekként gondoljunk rájuk.
Kolonics Zoltán és a Málna The Pastry Shop a hazai cukrászat sarokköve.
Tea, saláta, pesto, muffin vagy bor – és még mi minden készíthető a tavasz vidám virágából!
A húsvét szimbolikáról mesél Fráter Erzsébet biológus, a Biblia ételei és a Biblia növényei könyvek szerzője.
A tojás elengedhetetlen húsvéti ételünk és a legszínesebben felhasználható alapanyag!
Vannak esetek, amikor a zöldségfogyasztás sem teljesen problémamentes.
A jól evő gyerek titka sokak szerint az, ha az étel az ő segédletével készül.
A Magyar Zene Házában úgy tálaljuk a zenét, mint ahogyan a gasztronómia remekeit szokták.
A jó kadarka savai és a finom aromatikája átsegít bennünket egy-egy érzékenyebb étel-bor társításon.
Ma még jöhet a malacsült, a lencse, a kocsonya, de holnaptól ideje kímélni a gyomrot!
Ha a hazai pezsgők csúcsát keressük, akkor a somlói Kreinbachert kell kiemelni.
Hippokratész az olimpiai játékokon részt vevő atléták teljesítményének fokozásához mézes vizet ajánlott.
Ha az ünnep idején nálunk gyűlik össze a család, nem árt előre felkészülni – fizikailag és lelkileg egyaránt.
Az egykor a szegények eledelének számító gesztenye hirtelen luxuscikk lett.
Akár hazai, akár tengeri halat fogyasztunk, csak jót teszünk vele a szívünknek.
A világ legfelkapottabb fűszerkeverékének meglepően régi a történelme.
Aki kulináris utazásra vágyik, ne hagyja ki Ibizát és Formenterát, azaz a Pityúzokat.
A Kistehén Zenekar alapítója, Kollár-Klemencz László mesél természetközeli életmódjukról.
Gránátalmaszirup: salátaöntetként is bevetik, marinálásra is használják, a bulgursalátáról sem maradhat el.
Csalogat ez erdő, hívogat a gombák kalapja - mire figyeljünk, ha gyűjtenénk?
Mindenki iskolába, munkába siet – ilyenkor jól jön pár inspiráló tipp és receptötlet a délutánokra.
A St. Andrea Szőlőbirtok főborászával, Lőrincz Györggyel beszélgettünk a mélységekről és magaslatokról.
Nyári gyógynövények, amelyeket érdemes termeszteni vagy gyűjteni.
Milyen okok állnak az ételmaradékokhoz kötődő, negatív attitűd mögött?
A mikrohullámú sütőt általában rejtegetik az emberek, és hálátlan a szerepe.
Letisztult formák és tálalás, vibráló ízek, változatos textúrák és a szezon alapanyagainak legmélyebb aromái.
Willendorfi Vénusz - a paleolit kor embere nem volt kövér, sőt, éhezett, ezért a kövérség egy vágykép.
Wolfgang Puck mesél arról, mire számíthatunk a budapesti Matild-palotában hamarosan megnyíló éttermében.
A levesektől a főételeken át a desszertekig számtalan ételben találkozunk velük.
A festőnő édesszájú volt, szívesen készítette híres sós, csilis csokoládészószát.